Továbbra sem értjük, hogyan nyerhetett tegnap az Arsenal, pedig annyira gondolkodunk, hogy az égett haj szaga lassan belengi a szerkesztőséget. Csak küzdünk és küzdünk, mint disznó a jégen, hiába, egy lépésnyivel sem jutunk többre a közhelyek-közhelyénél: "ilyen a futball". Nesze semmi, fogd meg jól. Fel még azért nem adtuk, de kicsit pihennénk. Hogy meddő vajúdásunk ne hozzon teljes kiábrándultságot, olcsó fogásként beteszünk ide egy ellenállhatatlanul kedves videót, amelyen Sir Bobby Charlton (73) tanul táncolni kortárs stílusban egy jótékonysági rendezvényen. Zene állítólag Beyoncé. (forrás: mirrorfootball)

Addig is, amíg valahogy rájövünk miként kapott ki tegnap az Udinese, emlékezzünk meg Wengerről, aki még élete egyik legszerencsésebb napján is képes volt bohócot csinálni magából. A trénernek a tavalyi búcsú alkalmából elkövetett Busacca becsmérlés miatt jutott hely csak a lelátón, ahonnan persze a tiltás ellenére is megpróbálta titokban dirigálni csapatát, de annyira bénán, hogy a szünetben külön rászólt a szigorú uefa (kevés eredménnyel). Mivel ennekutána nyilván elmeszelik további háromra, érdemes volna kidolgozni valami elegánsabb módszert. Tegnapi események képregényben, nagyíts! (forrás: thesun)

Kiküldött tudósítónk annyira nem szereti a királyiakat, hogy inkább otthon, egy nagyon-nagy képernyő előtt izgulta végig a Real Madrid – Barcelona mérkőzést. Tudósítás:

Real-Barca, szuperkupa, spanyol, odavágó

7. perc: A Real sztenderd kezdővel, full-motiváltan, habzó szájjal, a Barca álmoskás nyáresti hangulatban. Most törlik a csipát a szemük sarkából.

13. perc: Gól, Özil.

19. perc: Vezet a Madrid és még mindig nem főtt meg a spagettim. Milyen jó volt Mourinho nélkül pár hónapig! Horváth Feri nem hisz a szemének a káprázattól. Benzema halálos formában.

29. perc: Ugye nem kell mondani, a Barcánál ma éppen nincs középső védelem, de összességében is kicsit ez a csapat gyenge pontja. Pique mondjuk klasszis, de a többi vagy nem elég jó, vagy nem is ez a posztja, vagy mindkettő (Abidal, Mascherano, Puyol). Még a kis Fontast megnézném, valószínűleg a visszavágón játszik. A középpályán érezhetően elkezdődött a Fabregasnak való helykeresés. Tulajdonképpen oda kell képzelni Thiago Alcantara helyére, aki amúgy szintén követésre érdemes. Ja, és Messi kicsit homályos. Sok volt a cigi a jachton? A Real szokásos rombolással, Khedira fejbe tapossa Abidalt, Mourinhon mintha a kezdődő alkoholizmus jelei látszanának.

Nem is virradhattunk volna napsugarasabb hétfőre. Eufóriánk azóta tart, mióta kávéval kábán pillantva felcsapott monitorra Fabregas katalánba költözésével köszöntött a futballvilág. Kinek és miért jó ez, majd elemzünk, ha kiszállt fejünkből a pezsgő, mire cseréltük a meleg bögrét azonnal. Egyelőre hadd ünnepeljük felszabadultan, hogy hivatalosan is véget ért az évezred legvontatottabb, legszenvedősebb és legémelyítőbb átigazolási mizériája. Mert hiába szerethető amúgy a történet valamennyi szereplője, az évek óta nyíltan zajló ezzel fekszik, de azzal gondol-tól minden jobb érzésű közvéleménynek kifordult a gálája, nekünk is. Már csak pár nap sírós-nosztalgiázós egymás nyakába borulást kell kibekkelnünk és egyszer-smindenkorra elfeledhetjük a történetet. Persze jobb nem elkiabálni, még a végén néhány nehezen beilleszkedős hónap után rácsörög Arséne, hogy takarítás közben megtalálta az egyik pólóját, és most akkor elküldje postán, esetleg nem volna-e kedve felugrani érte...

Érdekeltek egybehangzó véleménye szerint Izland elleni barátságos mérkőzés a svéd meccsre való felkészülést szolgálta. Megnéztük, győztünk, bravó, ami viszont a jövőre is érvényes tanulságokat illleti, csak annyival keltünk fel okosabban a fotelből, hogy Egervárinak baromi jól áll a zakó. Javasoljuk szeptemberre is, mármint azt a szürkét, meg a sráfos nyakkendőt hozzá, de tényleg, olyan paszentosan tetszett kinézni a kispadon. Különösen a sok susogósban éktelenkedő kolléga társaságában, ahogy ott csillogott köztük lágy ezüstben, mint valami fura nagy hal és körötte a nemzeti horgász-válogatott. Ezt leszámítva semmi értelme nem volt az egésznek.

Ferguson egyszerűen őrület. Telnek-múlnak az évek-évtizedek, és ő egyre ott az élmezőnyben, általában néhány lépéssel előtte. Amikor leült a manchesteri padra egy hordozható számítógép 15 kilós volt és butább, mint ma egy garázsnyitó, a transzferrekordot a Napoli tartotta Maradona árával, amiből ma alig futná Dzsudzsira, Jean-Marie Bosman nevét pedig senki sem ismerte a Lierse szurkolókon kívül. 

Szinte felfoghatatlan jelenségnek tűnik, miként képes a már-már anakronisztikusan konzervatívnak tűnő edzőlegenda minden változás közepette, időről-időre előrántani egy újabb nagyszerű manchestert a cilinderből, legutóbb vasárnap a City ellen. Reméljük látták a Charity Shield-et, fantasztikus szezonnyitó volt, semmi sem hiányzott belőle, legfeljebb a charity. Ijesztően masszív City az első félidő végéig tökéletesen teljesítette Mancini elvárásait, két gól és nulla játék. Aztán a második játékrészben kifutott egy sosemlátott United, a fakókék sztárok pedig úgy néztek ki egyszerre, mint egy rakás szerencsétlenség. Mi történt a szünetben, miként kerekedett a meddő mezőnyfölényből száguldó kombinatív játék és három gól? A válasz Sir Alex nagyságában keresendő. Egyrészt szó nélkül lecserélte két legtekintélyesebb játékosát, a Vidic-Rio párost, ami azért elég merész vállalás 0:2-nél, ugyanakkor hatalmas bizalmat sugároz az ifjak felé és egy kicsit felmenti a mindkét esetben hibázó De Gea-t. Másrészt pedig behozta Cleverley-t, aki a mérkőzés végére gyakorlatilag nyugalmazta a helyén kezdő Carricket. Nem bántanánk a harminc felé is nagyon tehetségesnek tűnő Michaelt, de úgy indult meg nélküle a csapat, mintha hirtelen kiengedték volna a kéziféket.

Tanulságos víkenden vagyunk túl. Láttunk VB sorsolást, német kupát, jól csengő barátságos meccseket, sőt még nb1-re is futotta időnkből (egész hétvégén esett).

Balsors akit régen tép, Fortuna nem mosolygott Egervárira a húzásnál, lehet, hogy nem jött be neki a Hungary-s melegitő. Bár hallani némi elkeseredett handabandázást a megcsíphető második helyről, valójában borítékolható, hogy ismét nélkülünk rendezik majd a vébét. Kitörő optimizmusunk tán annak is köszönhető, hogy a képernyő előtt végigszenvedtünk egy göröngyös kilencven percet hazaiból.

Alábbi videó igazi kuriózum, annak bizonyítéka, hogy egy stadionon belül akár több Balotellinél hülyébb ember is tartózkodhat egyszerre. Mintha két pont közt találnánk egy csomó rövidebb utat az egyenesnél. A felvétel szerint Mario kilép egy jóüteművel, aztán lest vél -tán még sip is hallik- és egy csintalan rulettel a kapu mellé sarkaz. Mit a jelenlevők nagytöbbsége megbotránkozva fogad, szívük joga, ám a kommentátorokkal, és főleg az edzővel kapcsolatban már volnának elvárásaink. Balotelli nem egy kimagasló intellektus, de ettől még egy soccerisztáni haknimeccsen sem feltételezném róla, hogy bohóckodni kezdjen gólhelyzetben. Főként, hogy tisztán hallani a sípszót, ami megzavarja. Annyi a bűne, hogy a vélt jelzés után tréfásan elrúgja a labdát. Mit érdemel az ilyen? Képzeletbeli sárgalapot legfeljebb, meg egy barackot, felháborodott Mancini viszont előbb szentségel mint egy pojáca, akinek meghúzták a yacht-ját, aztán példát statuálva lecseréli. Plebsz hörög a boldogságtól, tévéhang alél az edzői nagyság megnyilvánulásától, a sok idióta. Robertóval szemben szinte jóindulat, ha karótnyelt vaksi baromnak nevezzük, és nem feltételezzük, hogy Aguero érkezésének köze van Mario indokolatlan megalázásához. Igazából se így, se úgy nem látunk nagy perspektívát az ifjú talján számára a Citynél, mindenkinek jobb volna, ha átigazolna az Unitedhez. Ő kapna egy olyan edzőt, aki nem regulázni akarná, hanem világklasszist nevelne belőle, mi pedig jót szórakoznánk Sir Alex frenetikus dühkitörésein, míg ez sikerül.

Egyre több focista használja a Twitter, néhányan kifejezetten ügyesen. Trend alapvetően arról szól, hogy a sztár kikerüli a hagyományos médiát és közvetlenül a rajongóihoz beszél. Ami elsőre jól hangzik, ha viszont úgy fogalmazunk, hogy félművelt focisták osztják meg gondolataikat bárminő felügyelet nélkül, ...akkor még jobban. Zaftosra vágyó szánkban már a gondolatra összefut a nyál, csak azt sajnáljuk, hogy híresen intelligens Pennant analfabéta. Azért akad, aki ír helyette is.

“Megyek ágyba, még beverem Hayley-nek hátulról.”

Ezt az információt “Gally_7” avagy Paul Gallagher, a Leicester City játékosa tartotta fontosnak világgá csivitelni a minap. (Off to bed to smash @HayleyGa11agher back doors in). Talán már kitalálták, Gally_7 csak most ismerkedik a Twitterrel.

Első üzenetében még minden rózsaszín, semmi sem figyelmeztet a drámai stílusváltásra: “Sziasztok, még csak most kezdem vágni miről szól ez a twitter-dolog, köszi az üzeneteket és készüljetek a szövegelésre!!!!!!!!!!!” (Hello, Im just getting to grips with this twitter lark, thanks for all the messages - get ready for the banter!!!!!!!!!!!!!!!!). Másodjára meg rögvest közli követőivel, hogy megy és s*ggbe b*ssza az asszonyt. Paul Gallagher, apa, férj és profi futballista. Mielőtt nagyon megsajnálnánk a kedves nej, ő beszélte rá. “Már mióta próbálom rábeszélni a twitterre, javasoltam egy próbát, hátha tetszik” majd később “OMG 207 követő 7 perc alatt, lol, most megpróbálja kitalálni hogyan küldjön üzenetet”.

Hatalmas kár lett volna, ha nem sikerül. Paul helyében ezen a csúcson fel is hagynánk a kommunikációs feladatokkal, viszont az anyósa jó fej lehet (röhögött az egészen).