Érdekeltek egybehangzó véleménye szerint Izland elleni barátságos mérkőzés a svéd meccsre való felkészülést szolgálta. Megnéztük, győztünk, bravó, ami viszont a jövőre is érvényes tanulságokat illleti, csak annyival keltünk fel okosabban a fotelből, hogy Egervárinak baromi jól áll a zakó. Javasoljuk szeptemberre is, mármint azt a szürkét, meg a sráfos nyakkendőt hozzá, de tényleg, olyan paszentosan tetszett kinézni a kispadon. Különösen a sok susogósban éktelenkedő kolléga társaságában, ahogy ott csillogott köztük lágy ezüstben, mint valami fura nagy hal és körötte a nemzeti horgász-válogatott. Ezt leszámítva semmi értelme nem volt az egésznek.

Rögvest érthetetlen az ellenfél kiválasztása, miként reprezentálhatja nálunk klasszisokkal különb Ibrahimovicsékat egy hatodik kalap peremén táncoló kiscsapat. Csak azért mert ők is nagyjából arrafelé laknak? Majd három éve nyertek legutóbb tétmeccset, a Fifa listán 128.-ak beékelődve Grenada és Saint Kitts közé, de pótsvédnek éppen megfelelnek, mert van kereszt a zászlóban és szeretik a heringet.

A párválasztás különösen annak fényében tűnik jól eltaláltnak, hogy Egervári a védelmet szerette volna tesztelni, elsősorban a két centerhalfot, kiknek Juhász és Vanczák eltiltása miatt juthat szerep a szeptemberi sorsdöntőn. Ezt mondta, aztán Juhászt játszatta az egész második félidőben, aki ugyebár nem lehet majd ott. Miért? Tán pályára akarja csempészni a svédek ellen is, napszemüvegben és álszakállban? A huncut, hát csak nem múlhat megint a csibészség hiányán, mint tavaly Stockholmban (a nulla kapura lövésnek nyilván semmi köze nem volt a dologhoz).

Ha pedig a robosztusnak szánt középpálya hasonlóan harmatosan teljesít, mint tette az első ajándék találatáig, és a helyenként ügyes gejzíresek után a svédek félgőzzel fociznak le minket a puskás gyepéről, akkor ellenük is átállunk két csatárra és három támadó jellegűre, szűrőben az egy szem, túlértékelt Elekkel. És aztán megtanulunk közepet kezdeni. Vagy rögvest így nyitunk, elvégre győzni kell. És még jobban megtanulunk közepet kezdeni.

Amíg egy felvizezett izland ellen is öt támadót-támadóközéppályást kell a csapatba tenni, hogy néha sajátot találjanak a védelemből kivagdosott labdák és egyáltalán megpróbálhassunk a játékszer birtokában átkelni a félpályán, addig tényleg mit akarunk. Mindez Egervárit láthatólag egyáltalán nem nyugtalanította, sőt az egész magyar kispad úgy viháncolt-lapogatózott a gyermekded góloknál, mintha Sanyibá épp elvitte volna a zalakarosi wellness hétvégét az üzemi tombolán. Nyilatkozatokban aztán teljes az elégedettség, szépen játszottunk és kiderült, hogy hol vannak a hibák, amelyek voltak, de már nincsenek, mert győztünk és ez volt a legfontosabb. Tényleg ilyeneket bír mondani, a svédek meg jönnek.