Joe Cole a Lille-be igazolt, de nem költözik. A L'Equipe értesülései szerint a londoni születésű Cole az angol fővárosból jár majd be új munkahelyére. Az út másfél óra Eurostarral, ami bele is férne, ám az önként vállalt kulturális izoláció egyszerűen irreális, főként, ha meggondoljuk, hogy lakhatna Párizsban is. Az közelebb van, az idő is jobb, legfőként pedig: francia. Szerintünk egyetlen logikus magyarázat van a szeparálódásra: utálja őket. Valószínűleg annyira, hogy még az öltözőben sem fog keveredni, inkább szerelésben indul otthonról és úgy üli végig a kilencven perces vonatozást oda és vissza. Aztán idővel majd kettő közt a meccseket is.

További érdekes, és valamivel szakmaibb körülmény, hogy az ügylet keretében a Liverpool elővételi jogot szerzett Eden Hazardra (belga támadó középp',  tavaly a liga legjobbjának választották, előtte két évben legjobb fiatalnak). Ennyit a csodagyerek arsenalos pletykáiról.

 (kép: dirty tackle)

Erről az anomáliáról már azóta szerettünk volna megemlékezni, hogy először sokkolt (adj rá hangot!). Mielőtt bárki, bármilyen 'fóbnak gondolna, nincs semmi bajunk a dalválasztással (sőt dúdolgatjuk napok óta), egyszerűen csak nehezen rakjuk össze a Ferencváros maga teremtette imidzsét a világ leghíresebb meleg-himnuszával. Mivel a zöldfehér verzió szövege bajnoki címről szól, valószínűleg nem mai darab, reméljük cikkünk sem sarkallja az illetékeseket, hogy lecseréljék a dallamot valami pannon-rockra (biztos, ami biztos, eltettük).

Inkább örülnénk, ha az új vezetés meglátná a kombinációban rejlő lehetőségeket, és népszerűsíteni kezdené a nótához szinte kötelező négyütemű kézjelek fradista verzióját:

1, F: két kar balra párhuzamosan

2, T: karok széttárva

3, C: karok balra, félkörbe hajlítva

4, ♥: jobb kézfej a bal mellkasra téve, vagy két kar hajlított magastartásban, kézfejek csuklóból lefelé hajlítva, kinyújtott ujjak érintik a fejtetőt.

Ha ez a karlengetés válna sztenderdé az üllőin, biz'isten kimennénk. Addig itthon gyakorlunk.

Az FTC frissen kinevezett szakmai igazgatójának meg van a véleménye Paolo Sousáról. Mivel a Videoton enyhén szólva bukdácsol, minket is érdekelne, hogy mi lehet a baj. Talán a taktika, vagy az igazolások, vagy a rosszul összerakott kezdő? Dömének valami egészen más csípi a szemét. Reméljük ezt a magas fokú szakmaiságot a jövőben is tartani tudja.

(videó: lapozz, forrás: 6:3.hu, + bónusz!)

Ha bárkinek kétségei lettek volna afelől, hogy a Barcelona-Villareal mennyiben illeszkedik majd az egyoldalú gólfesztiválok sorába, hát illeszkedett, méghozzá rémisztően. Kalapot le a katalánok előtt, elvégre nem ők tehetnek róla, hogy a nagymamámmal felállva is ötöt gurítottak volna a BL-résztvevő ligatársnak.

Guardiola tegnapi kezdője az arcátlanságot súrolta. Amennyire ez a kilencven perc alatt lefutott két darab Villareal támadásból kiderült, a Barca három hátvéddel látott a mérkőzésnek. Mármint a mágnestáblát tekintve, mert igazi védő csak egyetlen Abidal volt a pályán, az átképzett Mascheranoval együtt kettő.  Harmadiknak kinevezte Busquets, de neki már annyira nem akadt semmi dolga, hogy tényleg csak a helyet foglalta a nagyi elől. Előrébb sem volt kevésbé magabiztos a felállítás, a klasszikus három-négy-hármat inkább értelmezték négy csatárral az ellenfél híján főként magukkal focizgató hazaiak, centerben Fabregassal (ala Totti), Messi kicsit visszalépeget és onnan maradónázik, széleken Sanchez és Pedro. Iniesta nagyjából Xavi helyén (aki pihent), Thiago Alcantara elvileg a jobbon, de ment amerre akart, Keita pedig próbált volna labdát szerezni, de nem volt kitől.

Kicsit összevisszának hangzik, nem is vágta senki igazán mi zajlik a pályán, leszámítva a fiúkat kékvörösben. Őket valószínűleg azzal se lehetne összezavarni, ha az ellenfél is hasonló mezben lépne pályára (érdekes kísérlet volna, tanácstalanul lengető partjelzőkkel). A legdöbbenetesebb azonban nem az elképesztő könnyedség volt, ahogy a gólokat rúgdosták, hanem a teljes nihil két találat közt.

Merthogy a Barcelona egy bealvós, már-már nézhetetlen meccsen győzött 5:0, félgőzzel.

És ez már aggasztó. Nem vezettek támadást-támadás után, nem sorjáztak a helyzetek futószalagon, időnként pár másodperc tiki-taka, amúgy meg elkattogtak a labdával a közönség pedig csendben figyelt. Egy-egy negyven méteresre rajzolt keresztlabda és a forgolódó Messi rebbentette még szét nehezülő pilláinkat, s persze a gólok, egyik szebb, mint a másik. Úgy jöttek a semmiből, mint éjjeli országúton a falutáblák.

Saját nyilatkozata szerint Guardiola egyik legfontosabb edzői kötelességének tartja, hogy minél jobban meghosszabítsa a fantasztikus nemzedék karrierjét. Akceptálható gondolat, melynek fényében tökéletesen érthető a tegnap esti kímélő program. Elvégre nekünk is jó, ha még sokáig gyönyörködhetünk ezekben a játékosokban. Hogy ehhez koffein-tablettákkal kell átvészelnünk az üresjáratokat két szenzációs akció között, olyan áldozat, mit bármikor meghoznánk a nemes célért. Cserébe egyszer majd behozhatná a nagyit.

(illusztráció: SBA73 flickr)

Kíváncsiak voltunk miként csapódott le a vasárnapi vereség az Arsenal klasszisaiban. Mivel Van Persie némaságba burkolózik szombat óta, másra pedig nem illik ez a leírás a keretből, maradtunk a cserfes Fabregasnál. Cesc a tőle elvárt lelkesedéssel állt a feladathoz. Nyitásként beszól a Tottenhamnek, majd az ágyúsok sikerét érzi csontjaiban. Aztán drukkol és drukkol, majd elmenekül edzésre. Utána valamiért nem hozza többet szóba a meccset, inkább beszél a spanyol klímáról. 

Focira készen, az esti edzés előtt. Először Spurs vs Man city aztán a Man U-Arsenal első félideje. Jó előérzetem van. (Micsoda Pelé!)

A man city és a spurs is mély benyomást tett. Egyik pozitívan, a másik nagyon negatívan. Nem mondhatnám, hogy szomorú lennék. (Mindennek eljön az ideje.)

Gyerünk, fiúk! ("De ki lehet az a Coquelin, talán az új én?")

Gyerünk Robin! ("Érzem, hogy belövöd")

Balszerencsés, gyerünk tovább. (Mintha fogyna a meggyőződés.)

Ez akkora gól volt, hogy meg kell tapsolnom. Védhetetlen. (Ez már a feladás és távolítás fázis, lekerül a kabalamez.)

Ennyi, mennem kell edzésre, updateljetek légyszíves. ("Önnek 7 új üzenete érkezett")

Befejeztük az edzést a holnapi nagy meccsre. Elképesztő odakint a forróság. Imádom. Most vacsora & és esti meccsek! (Sehol egy "Gyerünk Arsene!", tán lemerült a teló, vagy eddig tartott a szerelem?)

Érdeklődve várjuk, hogy tweetel-e még Arsenal meccsről. Van egy megérzésünk...

(ha nem hinnél a fordításban, lapozz az angolhoz)

"Ha managereznénk, ezen a ponton döntenénk úgy, hogy lassan kezdeni kéne egy új játékot." (sms 7:2-nél)

 

Gól, gól, gól, gól, gól, gól, gól, gól, nyolc az rengeteg. A jövő csapata a múlté. Az elvakult wengerizmus utolsó stádiumába érkezett, a tegnapi alakulat mészárszékre hajtása már a gyerekek keresztes-háborúját idézte. Ami persze igazságtalanság, a Manchesterrel szemben. Merthogy a két csapat közül még az ő kezdőjük volt az átlagfiatalabb egy félévvel (23 ill 23,5). Lehet magyarázkodni a rengeteg hiányzóról, de leginkább azokat a játékosokat nélkülözte az Arsenal, akiket Wenger továbbra is elfelejtett leigazolni. Bővebben nem vájkálnánk az ágyúsok fájdalmában, nem is annyira a jóérzés okán, pusztán csak korábban már részletesen kifejtettük gondolatainkat a koncepció csődjéről. Úgy fest, az idő minket igazol. Az idei új-generációs Manchestert és Fergie zsenialitását szintén megénekeltük a korábbiakban, nem is egyszer. Most sem mondhatunk mást, mindenki tetszik, leszámítva De Gea-t. Furán hathat a kritika, hisz a hispán büntetőt hárított egy-nullnál, és később is fogott egy pár nagyot, ugyanakkor ismét úgy ment át rajta egy középszerű lövés, hogy még védésre emlékeztető mozdulatra sem tellett tőle. Ezt leszámítva a manchesteriek egyetlen szomorkás gondolatát az új kedvenc sérülése okozta, amelyről Sir Alex meglehetős önkritikával nyilatkozott a meccs után, aztán elment zsebkendőt szerezni a régi kollégának. Az United címvédésre hajt, ez triviális, de hogy a londoniak számára mi volna a reális cél, azt nehéz megmondani. Nagyon felfele nem tekintgetnénk a helyükben, sőt. Persze hiba volna alig három forduló után egy mondatban szerepeltetni az Arsenalt. És a kiesést.

Ami biztos, klubfronton lehet újragondolni a kifejezést az állítólag nemlétező kiscsapatokról. Vagy az is lehet, hogy idénre a nagyok nőttek rettentőre, mindenesetre a “rangadó” nyolckettője mellett vasárnap a Tottenhammmel is feltörölték a padlót, saját otthonában. A City 5:1-re nyert Dzeko (4) és Agüero (1) találataival, a frissen partot ért Nasri három gólpasszával. A másik két BL helyre pályázó csapat kevésbé látványosan, de szintén hozta a kötelezőt. A Chelseanél és a Poolnál még zajlik az építkezés, de ha egyszer teljesen összeállnak, akkor a “négy nagy” hetente olyan eredményeket szállíthat, mint a wimbledoni nyitóforduló.

Nem csak az albionban állt elő ez a helyzet, sőt a Real már a tavalyi szezon végén is kiscsapatok agyonverésével vezette le a Barcelona okozta frusztrációt. Valószínű a szuperkupa alakulása előre sejttette a Zaragozával, hogy oltári zakónak néznek elébe. Egyrészt a madridiak sértettebbek, mint valaha, másrészt a Barca ellen ugyan csődölt a letámadás, de az is rögvest látszott, hogy a kiscsapatok ellen halálos lesz. Az idegenbeli hatnull annyira könnyed volt, hogy még Kaká is betalált.

Egyelőre csak szokja az ember a sok gólfesztivált Európa szerte, múlt héten például -bár nem szóltunk róla- a Bayern is hintett egy ötöst a Hamburgnak, lezárandó a nyökögős szezonkezdet. (Már-már zsenánt, hogy most szombaton csak három góllal szúrták ki a szurkolóik szemét: ‘lautern-Bayern 0:3).

Minket bizony furcsa érzések kerülgetnek a példátlanul egyenlőtlen küzdelmeket látva. Könnyű volna mindent a pénzre fogni, meg aztán tényleg hatalmas a szakadék, ha a Madrid és a City évente eltapsolt százmillióit hasonlítjuk a plebsz lehetőségeivel. Ugyanakkor, ha csak ebben látnánk az okot, akkor végtelenül igazságtalanok lennénk az organikusabban építkező Uniteddel, vagy a Barcával, ki a Villareál ellen csatlakozhat a trendhez ma este. Mindez viszont hosszabb távon valószínűleg egyáltalán nem fogja érdekelni a megalázott csapatok szurkolóit, például a tegnapi Dzeko-parádén élőben "szórakozó" 35.000 Spurs drukkert. Az már inkább kérdés, hogy meddig hajlandóak fizetni is érte.

(illusztráció: The Times)

Ha már nem harangozhatjuk be kedvenc pontvadászatunkat, hadd nevessünk legalább ezen az olasz bulváron, kínunkban.

Salvatore Masiellót kizárták a másodosztályú Bari keretéből, miután súlyos sérülést okozott egyik csapattársának, a Rómától kölcsönzött Alessandro Crescenzinek. Az incidens nem a pályán esett, hanem a csapat közös ebédje során, melyen a kapus, Zdeněk Zlámal addig-addig viccelődött a 29 éves hátvéddel, míg az hozzá nem vágta a kezében lévő salátát, tányérostul. Sosem derül ki a cseh portás mennyire járatos porcelán tárgyak hárításában, ugyanis az asztalnál is önfeláldozó római ifjú karral blokkolta a lövést. Jött is a piros. Orvosoknak végül 40, más források szerint 50 öltés kellett zárni a tört edény okozta sebet.

(Valószínű még így is jobban járt, mintha a futballvilág legismertebb salátástáljával találják el. A Meisterschale ugyanis akkora mint egy dohányzóasztal lapja és van vagy 11 kiló.)  

 Miért nem inkább a spanyol?