Ferguson egyszerűen őrület. Telnek-múlnak az évek-évtizedek, és ő egyre ott az élmezőnyben, általában néhány lépéssel előtte. Amikor leült a manchesteri padra egy hordozható számítógép 15 kilós volt és butább, mint ma egy garázsnyitó, a transzferrekordot a Napoli tartotta Maradona árával, amiből ma alig futná Dzsudzsira, Jean-Marie Bosman nevét pedig senki sem ismerte a Lierse szurkolókon kívül. 

Szinte felfoghatatlan jelenségnek tűnik, miként képes a már-már anakronisztikusan konzervatívnak tűnő edzőlegenda minden változás közepette, időről-időre előrántani egy újabb nagyszerű manchestert a cilinderből, legutóbb vasárnap a City ellen. Reméljük látták a Charity Shield-et, fantasztikus szezonnyitó volt, semmi sem hiányzott belőle, legfeljebb a charity. Ijesztően masszív City az első félidő végéig tökéletesen teljesítette Mancini elvárásait, két gól és nulla játék. Aztán a második játékrészben kifutott egy sosemlátott United, a fakókék sztárok pedig úgy néztek ki egyszerre, mint egy rakás szerencsétlenség. Mi történt a szünetben, miként kerekedett a meddő mezőnyfölényből száguldó kombinatív játék és három gól? A válasz Sir Alex nagyságában keresendő. Egyrészt szó nélkül lecserélte két legtekintélyesebb játékosát, a Vidic-Rio párost, ami azért elég merész vállalás 0:2-nél, ugyanakkor hatalmas bizalmat sugároz az ifjak felé és egy kicsit felmenti a mindkét esetben hibázó De Gea-t. Másrészt pedig behozta Cleverley-t, aki a mérkőzés végére gyakorlatilag nyugalmazta a helyén kezdő Carricket. Nem bántanánk a harminc felé is nagyon tehetségesnek tűnő Michaelt, de úgy indult meg nélküle a csapat, mintha hirtelen kiengedték volna a kéziféket.

A második 45 percet 3:0-ra nyerő felállás átlagos életkora huszonkettő körül, pirosban parádézók fele peremember (Evans, Smalling), eddig kölcsönben edződő saját (Welbeck, Cleverley), vagy most igazolt névtelen fiatal (Jones). Rutinosok közül Evra csípi a harmincat, Nani, Anderson, Young és Rooney mind 25-26 évesek.

Egyetlen igazi pápája van a fiatalításnak, és az nem Londonban. Minden tisztelet a jövő mindenkori csapatának, de a kupákat és bajnokságokat akkor kell megnyerni, amikor megrendezik őket. Neki ez 48-szor sikerült. Először a skót St Mirrennel varázsol, kinevezésekor harmadosztály és érdektelenség, négy esztendőre rá bajnoki cím a másodban, csapat átlagéve 19(!!). Jön az Aberdeen, velük természetesen megtöri a Rangers-Celtic hegemóniát, majd minden idők egyik legnagyobb esélyborogatásával megnyeri a Kupagyőztesek Kupáját, elődöntőben búcsúztatva Bayern, döntőben verve Real. Ehhez képest a manchesternél kicsit nyögvenyelősebben indult a történet, népmesei hét esztendőbe tellett összeraknia az első angol bajnoki címét (1992-93), azóta viszont három év volt a leghosszabb, amit az United szurkolóknak böjtölniük kellett. A hétvégén pihentetett Giggs húsz éve tanulgatja az aktuális másik szélső nevét, közben nyert 12 bajnokságot. Az Arsenal hét évvel ezelőtti “Verhetetlenjei” közül mára nem maradt a keretben senki. Hosszútáv...

Állandóság a balszárnyon, Kancselszkisz, Beckham, CRonaldo, Valencia, Nani, a jobbon. Névsor is mutatja, hogy idők folyamán mennyire különböző karakterek szerepeltek nála egyetlen poszton, eredményesen. Ferguson minden vaskalapossága ellenére ösztönösen modern edző. Határozott filozófiával és elképzelhetetlen mennyiségű ismerettel rendelkezik a futballról, mégis végtelenül rugalmas. Örök pragmatikus, aki mindig a következő győzelemben gondolkodik, de van fantáziája, képes a korszaknak és a rendelkezésre álló emberanyagnak megfelelően átértelmezni a hagyományos pozíciókat, formációkat. Csapatait úgy állítja össze, hogy minden egyes játékos az egyéniségéből fakadó futballt játszva tehessen hozzá a közös sikerhez. Ebben az értelemben az önmegvalósítás nála felelősség, cserébe nem várja el, hogy valaki másként játsszon, mint ahogy a legjobban tud. Nani tisztában van vele, hogyha egy fontosabb szituációban végzetesen túlvariálja a driblit, jó eséllyel leüvölthetik a fejét. Ha viszont meg se próbálja, akkor nem játszik. Ez “Fergie borotvája”, a nagy teszt, állandó kettős kényszer a játékoson, hogy a saját fociját játszva hozza magát.

Apropó híres hajszárító. Csodálatos Fergusonban, hogy miként bánik saját tekintélyével, miként követi Clough iskoláját, mindig egy kicsit félelemben tartva játékosait, egyben miként képes mégis akár emeltebb hangon is szót érteni sztárjaival ebben az új korban, amelyben sokkal inkább a játékosok és ügynökeik diktálnak. Még az az aljasság is kitelik tőle, hogy titokban a szeretetükre apellál.

De lehet-e bárkinek nem szeretni az időtlen Sir Alexet, amint ott vöröslik, diskurál, anyázik, magyaráz, izgul, figyel, ünnepel a kispadon, a pályán meg peregnek a generációk. Úgy tud örülni egy jelentősebb győzelemnek, mint egy gyerek, Futbalsz’ nem feltétlen rajong a manchesteri unitedért, de még az álombarca idei diadalát is odaadta volna érte, csak hogy lássa miként ugrál eksztázisban. Már csak ezért is érdemes volt megnézni a Charity Shield-et.