Ha az MLSZ-nek magyar kell, akkor a klubok csinálnak.

Kevesebb lett a légiós, sokkal több a honosított, és élő példa bizonyítja, hogy a külföldiek nem feltétlenül veszik el a fiatal tehetségek helyét. A sikerek főként látszólagosak, a hosszú távú hatások pedig erősen megkérdőjelezhetők. A legjobb szándék is csak annyit ér, mint a közeg, amelyben megvalósul. Így reagált az NB1 a légiósok számának visszaszorítását célzó reformokra. 

Mint ismeretes, a 2015-16-os bajnokság indulása előtt az MLSZ elnöksége úgy döntött, a rendelkezésre álló támogatások jelentős részéhez (az ún. szerencsejátékból származó bevételekből, avagy a játékadóból és a sportfogadási jogok értékesítéséből származó pénzekhez) csak akkor juthatnak hozzá az NB1 csapai, ha nem foglalkoztatnak hétnél több (nemzetközi kupaindulók esetében tíznél több) "nem hazai nevelésű" játékost. Emellett további előnyöket élveznek azok, akik nem szerepeltetnek egyszerre háromnál több (nemzetközi kupaindulók esetében ötnél több) ilyen játékost a bajnoki mérkőzéseiken. (Hazai avagy MLSZ nevelésűnek az számít, aki vagy magyar állampolgár, vagy 15-21 éves kora között legalább három évig volt az MLSZ égisze alá tartozó klub játékosa.)

Egyrészről - szerintünk - nincs az a nemes cél, amely indokolhatná ennyire egyenlőtlen feltételek szentesítését, főleg nem úgy, hogy kupacsapataink általában már augusztusra búcsúznak Európától, van amelyik kétszer is. Másrészről már a bejelentés pillanatában nyilvánvaló volt, hogy nem lesz nehéz dolga azoknak, akik úgy szeretnék betartani a szabályt, hogy minimalizálják annak pozitív hatásait. Értsd: nem a hazai nevelésű fiataloknak adnak több helyet, hanem a külföldi nevelésű játékosoknak több útlevelet.

És pontosan így is történt. (Fontos: a statisztikában - ha külön nem jelezzük - nem szerepelnek azok a külföldi születésű játékosok, akik MLSZ nevelésűek, mivel ők útlevél nélkül is magyarnak tekintendők. Tavaly 2, idén 3 ilyen játékos volt/van az NB1-ben.)

Még látványosabb a növekmény a bajnokságban induló csapatok számára vetítetten:

Az NB1-es klubok jelenleg 18 honosított játékost foglalkoztatnak, akik közül 11-en a szabály bevezetését követően szereztek magyar állampolgárságot:

Érdemes azt is megnézni, miként aránylik a honosított játékosok száma az összes légióshoz képest. Azt fogjuk látni, hogy minden ötödik légiós immár magyar (is):

Tudjuk persze, hogy a "külföldi" kategória közel sem egyértelmű, hiszen a történelem viharai és főleg Trianon. Ráadásul a magyar állampolgárságról szóló törvény 2010-es módosítása igen szoftosra sikerült, egész pontosan így szól: "kedvezményesen honosítható az a nem magyar állampolgár, akinek felmenője magyar állampolgár volt vagy valószínűsíti magyarországi származását, és magyar nyelvtudását igazolja". Vagyis bárki a szomszédban, aki vett egy magyar nagypapát meg egy nyelvvizsgát.

Nézzük meg csapatokra bontva, hol veszik el leginkább a bevándorlók a magyarok munkahelyét, avagy hol a legtöbb légiós, és kik járnak élen a honosítások terén:

Rögvest simogassuk is meg nemzetközi indulóink buksiját (Videoton, FTC, MTK, DVSC), hisz nem éltek a lehetséges 10-es létszámmal. Aztán vegyük észre, hogy összesen hárman vannak, akik ügyeskedés nélkül hozták a plebsznek szóló 7 fős maximumot. Külön kategória a külföldi tulajdonú Újpest, akik tesznek az egészre.

A honosításokat illetően élen a Honvéd, majd a Puskás és a Haladás holtversenyben.

És most jön az igazi tanulság.

Ugyanis ami a Honvédot illeti, épp ők az élő példa rá, hogy nincs feltétlenül összefüggés a légiósok száma és a saját nevelésnek jutó játékidő között. Légiósok és honosítottak ide vagy oda, az NB1-ben messze a Honvéd támaszkodik leginkább a neveltjeire, az 5 legtöbb időt pályán töltő játékosuk közül 4 saját nevelésű, a legtöbb 11-ből pedig 7 (az átlagéletkoruk 22 év alatt). Ennek fényében kit érdekel, hogy hány légiósuk van és mennyit honosítottak az idei szezonra? Amúgy hármat: Kamber, Lovric, Szilágyi, míg Nagy (Nad) Sándor (Oleksandr) már régebb óta magyar állampolgár (bár nagy álma az ukrán válogatottság).

A "külföldi plusz honosított" listán holtversenyes B'csabánál ezzel szemben a legtöbbet játszó 11 között egyetlen saját nevelésű sincs. Ők egyébként két útlevelet nyertek az idén, Fabio Guaru-nak (brazil) és Olekszij Svedjuknak (avagy Alex Svedyuk Pál, Ukrajna)

A magyarosítók közt ezüstérmes helyen a három-három honosítottal büszkélkedő Haladás és Puskás (öt-öt légiós mellett), ám a hasonló számok itt is teljesen más jelenséget takarnak. A Haladásnál jó dolga van a saját nevelésűeknek (bár nem mind annyira fiatalok), míg a Puskásnál egy szem Sallai Rolandot leszámítva kegyelemkenyér a jussuk, még a télen érkező és rögvest magyar útlevelet kapó Vjacseszlav Csurko (22 éves, Ukrajna) is másfélszer annyit játszott, mint a második legtöbbet futballozó akadémista (Nagy Zsolt, 22 éves). A Puskásnál Branko Pauljevics (Szerbia), Marko Dinjar (Horvátország) és Csurko (Ukrajna) mind az idei bajnokságra szerzett magyar állampolgárságot. A Halinál Predrag Bosnjak (Szerbia) 2013-ban, Kovács Loránt (Románia) 2015 nyarán vagy azután, Szasa Popin (Szerbia) 2016 januárjában lett magyar.

Mindent összevéve a "légiós szabály" egyik legnagyobb eredménye valószínűleg az, hogy már nem csak az EU-n kívüli focistáknak éri meg felvenni a magyar állampolgárságot, hanem mindenkinek.

Miközben érezzük, hogy valamennyi eset más, hogy nem teljesen ugyanaz, amikor a Paks évek óta egyetlen légiósa, Molnár Péter idén úgy dönt, ő mostantól hivatalosan is magyar lesz, mint amikor Fabio Guaru (Békéscsaba) tesz hasonlóképpen, azért csak ott motoszkál a kérdés: ha eddig nem volt neki fontos, akkor most hirtelen miért? Félre ne értsen senki, felőlünk aztán az lesz magyar, aki akar, csak lássuk be, hogy itt  a legmagasztosabb érv néhány százmillió forint állami támogatás a klubkasszában

Illetve az egész magyar származás dolog abból a szempontból mellékes, hogy az MLSZ törekvése a hazai képzés erősítése volt, ezt tekintve pedig szinte teljesen mindegy, hogy egy beregszászi vagy egy kongói nevelés veszi-e el a helyet az akadémistáink elől. Persze az előbbi optikailag kevésbé feltűnő.

További probléma, hogy a honosított játékosok egy része idővel majd szépen leszivárog az NB2-be, vagyis oda, ahol a szabályozás szerint éppenséggel 0 (nulla) darab külföldit alkalmazhatnának a csapatok, ha nem akarják bukni a pénzt.

Persze a másodosztályban sem ülnek ölbe tett kézzel, addig is gyártják a magyar útleveleket. Mezőkövesden például rögvest egy nap hárman tettek állampolgársági esküt a szezon rajtján, közülük ketten már el is mentek máshová, viszont a télen magyarosítottak még egyet. A jelentős politikai hátszéllel bíró Mezőkövesd amúgy elég profi a témában, talán elég, ha megemlítjük Tállai-Molnár Menougong György nevét (aki magyar útlevelével együtt jelenleg ismeretlen helyen futballozik). Ami a jelent illeti, Kisvárdán három, Szegeden négy honosítottat alkalmaznak, az NB2-ben pedig összesen 13-at.

Kár lenne eltagadni, hogy a légiós szabálynak vannak pozitív eredményei is.

Legfőként a teljesen kamu légiósok megritkítása, akik egyetlen percnyi vagy jobb esetben egyetlen meccsnyi időt sem játszottak csapatukban. Tavaly 22 ilyen külföldi volt, idén 1-et találtunk az NB1-es keretekben. Ez egyrészt szuper, másrészről viszont nyilván nem ők vették el a lehetőséget fiatal tehetségeink elől (hiszen maguk sem játszottak). Az ő eltüntetésük baromi jól mutat a statisztikában, de a dolog érdemi hatása gyakorlatilag nulla. Ha ehhez még hozzávesszük a honosítottak számának növekedését, illetve hogy akkor 16 csapat volt, idén meg csak 12, máris nem olyan nagy az előrelépés a légiósok számát illetően. Ha ilyen ütemben osztogatjuk tovább az útleveleket, jövőre ott tartunk, ahonnan indultunk.

Ez azért annyira nem nagy eredmény, cserébe viszont sikerült végleg kinyírni az esélyegyenlőséget, ezzel karöltve pedig a hitelességet. Nem elég, hogy eltérő anyagi feltételekkel indulnak az államilag lesakkozott költségvetésből futtatott csapatok, de egyeseknek légiósból is többjük lehet, és többet is játszathatják őket. Mindeközben a fiatalok nem a tehetségük okán kerülnek a kezdőbe, hanem mert pénz jár érte, az állampolgársági eskü pedig lassan már a nyári alapozás része. Noha ennél központilag irányítottabb már nem is lehetne a magyar labdarúgás, még annyit sem sikerült elérni, hogy a résztvevők legalább a saját szabályaikat ne kiskapuzzák szét azonnal.

Ha minket kérdeznek, ez a szellemiség inkább tehet róla, hogy a kutya sem kíváncsi erre az egészre, mint a párhuzamosan adott külföldi bajnokságok vagy a vénaszkenner. De jövőre esetleg megpróbálhatunk honosítani némi közönséget.

Megjegyzések:

A szabály védői hivatkozhatnának még arra, hogy a magyar válogatott milyen remekül profitálhat a honosításokból (lásd Nikolics Nemanja), de ez már megint csak arról szól, hogy nevelje ki a mi focistáinkat valaki más. Illetve olyanoknak is osztjuk az útlevelet, akiknél ez az opció fel sem merül (mert máshol már voltak nagyválogatottak, vagy mert meg sem közelítik a színvonalat). Amúgy pedig a határon túli magyarság helyzetének, önbecsülésének és megbecsültségének vélhetően sokkal jobbat tenne, ha az otthonául szolgáló ország válogatottjában képviselnék őt a magyar kisebbségből származó futballisták, vagyis ezek elhappolása épp elszakított véreinkkel a legnagyobb kibaszás.

Az idei szezonban honosított 11 játékos nem tűnik valami soknak, amíg nem jön mellé még 11 jövőre, esetleg egy kicsit több, ahogy a csapatok rákapnak a dolog ízére. Talán ebből a szempontból sem közömbös, hogy Mészáros Lőrinc nemrég megvette a horvát NK Osijeket (Eszék). A felszabaduló helyekre pedig majd érkezhetnek olyan légiósok, akik nem érzik magukat magyarnak még egy útlevél erejéig sem.

A hazai nevelésű, külföldi születésű játékosból három van az NB1-ben, Holender Filip (szlovén, Honvéd) és Remili Mohamed (algériai születésű, Vasas) gyerekként került Magyarországra (mindketten magyar állampolgárok is, Remili alanyi jogon mivel az édesanyja magyar származású [köszönjük a facebook kommentelőnek a figyelmeztetést]), míg Filip Pajovics 18 évesen (szerb, Videoton FC-től Puskásnál kölcsönben).

Koman Vladimir külön kategóriát képvisel, sok töprengést követően végül úgy döntöttünk, hogy nem szerepeltetjük a statisztikában. A döntő érv az volt, hogy jelenleg csak magyar állampolgársággal rendelkezik. (A volt Szovjetunióban született, ám gyerekként, a szüleivel költözött Magyarországra és vette fel az állampolgárságot. Ugyanakkor nem hazai nevelésű abban az értelemben, hogy 16 évesen szerződött Olaszországba, viszont játszott valamennyi korosztályos válogatottban, illetve felnőtt válogatott).