"Ha managereznénk, ezen a ponton döntenénk úgy, hogy lassan kezdeni kéne egy új játékot." (sms 7:2-nél)

 

Gól, gól, gól, gól, gól, gól, gól, gól, nyolc az rengeteg. A jövő csapata a múlté. Az elvakult wengerizmus utolsó stádiumába érkezett, a tegnapi alakulat mészárszékre hajtása már a gyerekek keresztes-háborúját idézte. Ami persze igazságtalanság, a Manchesterrel szemben. Merthogy a két csapat közül még az ő kezdőjük volt az átlagfiatalabb egy félévvel (23 ill 23,5). Lehet magyarázkodni a rengeteg hiányzóról, de leginkább azokat a játékosokat nélkülözte az Arsenal, akiket Wenger továbbra is elfelejtett leigazolni. Bővebben nem vájkálnánk az ágyúsok fájdalmában, nem is annyira a jóérzés okán, pusztán csak korábban már részletesen kifejtettük gondolatainkat a koncepció csődjéről. Úgy fest, az idő minket igazol. Az idei új-generációs Manchestert és Fergie zsenialitását szintén megénekeltük a korábbiakban, nem is egyszer. Most sem mondhatunk mást, mindenki tetszik, leszámítva De Gea-t. Furán hathat a kritika, hisz a hispán büntetőt hárított egy-nullnál, és később is fogott egy pár nagyot, ugyanakkor ismét úgy ment át rajta egy középszerű lövés, hogy még védésre emlékeztető mozdulatra sem tellett tőle. Ezt leszámítva a manchesteriek egyetlen szomorkás gondolatát az új kedvenc sérülése okozta, amelyről Sir Alex meglehetős önkritikával nyilatkozott a meccs után, aztán elment zsebkendőt szerezni a régi kollégának. Az United címvédésre hajt, ez triviális, de hogy a londoniak számára mi volna a reális cél, azt nehéz megmondani. Nagyon felfele nem tekintgetnénk a helyükben, sőt. Persze hiba volna alig három forduló után egy mondatban szerepeltetni az Arsenalt. És a kiesést.

Ami biztos, klubfronton lehet újragondolni a kifejezést az állítólag nemlétező kiscsapatokról. Vagy az is lehet, hogy idénre a nagyok nőttek rettentőre, mindenesetre a “rangadó” nyolckettője mellett vasárnap a Tottenhammmel is feltörölték a padlót, saját otthonában. A City 5:1-re nyert Dzeko (4) és Agüero (1) találataival, a frissen partot ért Nasri három gólpasszával. A másik két BL helyre pályázó csapat kevésbé látványosan, de szintén hozta a kötelezőt. A Chelseanél és a Poolnál még zajlik az építkezés, de ha egyszer teljesen összeállnak, akkor a “négy nagy” hetente olyan eredményeket szállíthat, mint a wimbledoni nyitóforduló.

Nem csak az albionban állt elő ez a helyzet, sőt a Real már a tavalyi szezon végén is kiscsapatok agyonverésével vezette le a Barcelona okozta frusztrációt. Valószínű a szuperkupa alakulása előre sejttette a Zaragozával, hogy oltári zakónak néznek elébe. Egyrészt a madridiak sértettebbek, mint valaha, másrészt a Barca ellen ugyan csődölt a letámadás, de az is rögvest látszott, hogy a kiscsapatok ellen halálos lesz. Az idegenbeli hatnull annyira könnyed volt, hogy még Kaká is betalált.

Egyelőre csak szokja az ember a sok gólfesztivált Európa szerte, múlt héten például -bár nem szóltunk róla- a Bayern is hintett egy ötöst a Hamburgnak, lezárandó a nyökögős szezonkezdet. (Már-már zsenánt, hogy most szombaton csak három góllal szúrták ki a szurkolóik szemét: ‘lautern-Bayern 0:3).

Minket bizony furcsa érzések kerülgetnek a példátlanul egyenlőtlen küzdelmeket látva. Könnyű volna mindent a pénzre fogni, meg aztán tényleg hatalmas a szakadék, ha a Madrid és a City évente eltapsolt százmillióit hasonlítjuk a plebsz lehetőségeivel. Ugyanakkor, ha csak ebben látnánk az okot, akkor végtelenül igazságtalanok lennénk az organikusabban építkező Uniteddel, vagy a Barcával, ki a Villareál ellen csatlakozhat a trendhez ma este. Mindez viszont hosszabb távon valószínűleg egyáltalán nem fogja érdekelni a megalázott csapatok szurkolóit, például a tegnapi Dzeko-parádén élőben "szórakozó" 35.000 Spurs drukkert. Az már inkább kérdés, hogy meddig hajlandóak fizetni is érte.

(illusztráció: The Times)