Ahogy néztük, néztük a végtelen szenvedést kongó marseille-i éjszakában, egyszerre olyan dolog történt, amire magunk sem számítottunk. Megsajnáltuk Arséne Wengert. Igazi kapitány ő, aki évek óta rendületlen süllyed együtt a hajóval. Végtelen kitartása még úgy is elismerésre méltó, hogy miatta kaptak léket. Tán a futball istenei is hozzánk hasonlóan érezhettek, mert az ordítóan nulla-nullás mérkőzést végül mégiscsak megnyerte az Arsenal egy esetleges Ramsey góllal, a kilencvenkettedikben. Így talán egy kicsit könnyebb lesz megemésztenie a franciának, hogy mivé is lett a csapata.

Ez az év purgatórium Wenger számára, ha megtanul a jelenlegi középszar garnitúrával szenvedve győzni, akkor erkölcsileg és szakmailag is mennybe mehet, ha viszont továbbra sem képes kiszakadni az álmok birodalmából, akkor várják a bugyrok.

A tegnapi tökéletesen impotens Marseille éppen megfelelő ellenfél volt a gürcölés értelmének újrafelfedezéséhez. Hiába alázták a hazai csatárok kedvükre a londoniak lehetelenül suta védőit az első félidőben - főként Mertesackert és Jenkinsont -, a megnyert egy-az-egy elleni szituációkból képtelenek voltak veszélyes helyzeteket teremteni. Ha passzolni kellett volna, inkább cseleztek, ha lőni, akkor is, ha pedig mégis jól döntöttek volna, akkor elbaltázták a kivitelezést.

Mindeközben az ágyúsoknál (az ágyúsoknál!) már három-négy passz összefűzése is eseményszámba ment. Hát milyen lehet ezt látnia annak, kinek űrfutballt játszó csapata egykor másodpercek alatt varázsolta mágnestáblává a pályát, kaputól, kapuig. Figyelni a botladozó Artetát, a kényszerből játszatott infantilis Arshavint, az örök suliválogatott Walcottot, vagy a német zsiráfteknőst középhátvédben. És közben buzgón imádkozni, hogy a labilis Santos kihúzza piros, vagy öngólpassz nélkül, és Rosicky se sérüljön meg, mert akkor olyan hiány lesz kreatívban, hogy Arshavin kétszer is beférne.

Hatalmas szerencsénkre mi úgymond semleges nézőként figyelhettük a produkciót, mégis megérintett minket a jelenség. Olyan hangulatba kerültünk, amely csak a szépséget és elmúlást egyszerre megragadó műtárgyak tanulmányozása során járja át az embert. Van Caravaggionak egy kosárnyi gyönyörűen pingált, ámde romló gyümölcsöt ábrázoló képe:

Épp így fest az egykoron örök fiatalságára és tökéletességére büszke londoni csapat is manapság. A friss tehetségek közt felütötte fejét az undok középszer, a fénylő technika rút hibákkal pettyezett, a feszes tempóból erjesztő körülményeskedés lett, a kívánatos játékból alaktalan löttyedtség. És mégis, ahogy a rohadó gyümölcskosár őriz még valamit az "egykorvoltból", úgy mutatták meg tegnap Songék a második félidőben, hogy valami kicsi még maradt az régi tartásból. Szinte fikarcnyival sem játszottak szebben, mint az első negyvenöt percben, de mintha megértették volna, hogy valami náluk sokkal nagyobbat képviselnek, hogy ők mégiscsak "valakik" mégha legtöbbjüket csak a ruha teszi azzá. És addig gyömöszölték, addig csúsztak-másztak, mígnem odapattant, az meg belőtte. Szerencséjük volt, persze, de megtettek érte mindent, az pedig nem az ő hibájuk, hogy ez a "minden" jelenleg így néz ki. (Hanem kié? De ezt inkább hagyjuk, együttérezni jöttünk, nem temetni.)

Wenger európai projektje a tegnapi győzelem után akkora bukás már nem lehet, minden valószínűség szerint továbblépnek a nehéznek tűnő, de tapasztalatlan csoportból, aztán szépen kiesnek, ha szembejön bárki nagy és harcedzett. A BL-ben a rutinjuknak köszönhetően éltek túl eddig is, verve a náluk csillogóbb, de tékozlóbb ellenfeleiket, Udinesetől-Marseille-ig. A jövőt döntően meghatározó bajnoki szezon viszont továbbra is a szakadék szélén billeg (mint a fonottasban csendben enyésző termés a fenti képen, ha jobban megnézik). Őrült nehéz év áll előttük, mivel otthon az aranykor karikatúrájának tekintik őket, egy paródiának, amitől senki se fél. Valahogy saját arcot és karaktert kellene találni a csapatnak, mert ha idény végén is csak önmaguk megfonnyadt másához lesznek hasonlók, akkor a kapitány azért fog menni, mert dobják.

ps: Igen, a bíró gyötrelmesen gyenge volt, de nem tartottuk érdemesnek sok szót vesztegetni rá, mert éppúgy sújtott mindenkit, mint a göröngyös pálya.

(illusztrációk: renyiandras.hu, bbc sport)