"Mindenkinek tudnia kell, hogy az a személyiség, akinek a nevét viseli az intézmény mit jelentett hazánkban és szerte a világban. Nem tűri a hitványságot, sunyi kisszerűséget, hazudozást, álnokságot, képmutatást, becstelenséget." (O.V.)

Amíg valaki nem magyarázza el nekünk tisztességesen, hogy mégis miként kerülhetett Puskás Ferenc hagyatéka Felcsútra, fel vagyunk háborodva. A sikersztoriként kommunikált manőver erre vonatkozó indoklása, mely szerint sem Kispesten, sem a fővárosban nem akad méltó létesítmény a gyűjtemény tárolására, jelenleg ugyanúgy igaz Felcsútra is. Ha ott majd lesz, akkor máshol is lehetne, sőt: máshol kellene lennie.

Mi személy szerint el tudnánk képzelni akár a Nemzeti Múzeumot is. A koronaterem majd tizenegy éve elveszítette funkcióját, márpedig ha van tárgy, amely elfoglalhatná első királyunk fejdíszének megüresedett helyét a plüssön, akkor az az utolsó csukája. Amennyiben az MNM megoldhatatlan, mintha lett volna régebben valami Sportmúzeum nevű képződmény. Mi lett vele? Lerohadt, eladtuk, összedőlt? Ki tudja, de mindegy is, mert felújítani, vagy megfelelően kibővíteni, hogy befogadhassa és a lehető legnagyobb közönség elé tárhassa a nemzet Öcsijének tárgyi emlékeit, na ez fel sem merül. Hiányzik a pénz, vagy még inkább a szándék. Mert ahol szándék van, márpedig Felcsúton nagyon van, ott nem gond álmodni komplett "Puskás Intézetet" benne 21.sz.-i kiállítótérrel.

Az örökösök döntését kegyeleti okokból nem kommentáljuk, azt viszont nem értjük miként állíthatja bárki, hogy akár Puskás, akár a magyar futball, akár az ország érdekének megfelelt ily módon egyengetni az események alakulását. Csak nem jó az, hogy a látogatók annak ellenére mennek majd el a magyar futball mekkájába, hogy ott van, szemben mondjuk Budapesttel, amit valamivel nagyobb turistamágnesnek tartunk a Bicskei kistérségnél. Nem az lett volna az alapvető szempont, hogy minél többen megtekintsék a kiállítást? Hogy az emberek szeressék a magyar focit, büszkék legyenek a dicső múltra, és távozás után csillogó szemmel rúgjanak bele az első feléjük pattanó labdába?  Minden tiszteletünk Felcsúté, de a külföldi látogatók nagy részének rögvest búcsút is mondhatunk, leszámítva azt a pár megszállottat, aki vállalja majd a programmal járó félnapos buszkirándulást (tatabányai óriásturul grátisz). Persze az idegenek le vannak..., halljuk a büszke választ, de mégis kinek volna igazán fontos, hogy ne haljon ki a világszerte szívmelengető "puszkasz"-ozás?  

Mi lusta magyarok meg, tegyük a kezünket a szívünkre, hányszor vágjuk majd magunkat autóba, pattanunk Volánra (kétezer forint és egy-egy óra retúr), hogy kis családunkat elcipelve élettel és értelemmel töltsük meg a leendő, minden bizonnyal impozáns Intézetet. Egyszer egy évben, de inkább életben. Leszámítva, ha pont a környéken lakunk, ám sajnos csak nagyon kevés honfitársunk mondhatja magát ilyen szerencsésnek. Az 1789 felcsútinak jobb helyre nem is kerülhetne a magyar futball szívcsakrája, a maradék 99.9 százalék meg..., lásd külföldiek.

Az isten háta mögé eldugott szellemi központ ellen nem csak a ráció triviális érvei szólnak, de erkölcsi érzékünk is borzad tőle rendesen. Ha valaki idolunknak ott állítanak emléket, ahol született, és ez pechünkre lent van a térképről, hát óg-móg az ember, de mit lehet mit tenni. Öcsibá' viszont annyiszor járt csak Felcsúton, mint Szűz Mária. Az akadémiát sietve nevezték el róla, hogy megelőzzék a használatra történelmi alapon jogosult, szintén építkező kispestieket. Ők meg keresztelhetik a sajátjukat Májer Lajosról, ha akarják. A legenda nevének eltulajdonítását maga a Legfőbb Szándék járta ki Erzsi néninél, vélhetően Szöllősi György, a család "hivatalos legjobb barátja" segítségével. Nekik köszönhetően kerülhetett a legenda neve a Puskás korában még Vadásztölténygyári Vasasként futó, tökismeretlen, sokadligás sportkör birtokába, most pedig erre hivatkozva szállítják oda a ládákat, büszkén varrva hozzá utángyártott gombjukhoz a felbecsülhetetlen értékű kabátot. 

"Született...", "felnőtt...", "focizni tanult...", "első és egyetlen magyar klubja..." stb., mindez csak annyira fontos, mint a külföldiek, vagy a nem felcsútiak. "Kicsit furcsán érzi magát az ember Felcsúton, amikor Puskás hagyatékát mutatjuk be, miközben van egy Budapest Honvédunk és egy Puskás Ferenc Stadionunk. De van itt egy csomó jóakaratú ember, akiket össze kell fogni" (O.V.). Szerintünk meg az egész ország tele jóakaratú emberekkel, akiknek szintén joguk volna hozzá, hogy Puskás őket is összefogja. Mégha fizikális, vagy éppen szellemi értelemben nem is laknak Felcsúton. Mert Öcsi máig eleven mítosza még erre is képes lehetne ebben a szanaszét szakadó országban. Persze csak ha nem egy vidéki községben mutogatják palackba zárva. 

A turizmusnak, a magyaroknak (mínusz felcsútiak), az országnak és az ország futballjának egyaránt előnytelen megoldás született. Akkor mégis miért? És főként, miért asszisztál mindehhez fegyelmezetten a hazai futballtársadalom, miért tálalja örömhírként a sajtó? Miért kussol mindenki, leszámítva néhány elkeseredett kispestit? A választ csak az nem tudja, aki a Holdon töltötte az elmúlt pár évet.

Eleinte úgy tűnt, hogy az új kormány azért támogatja már-már közízlést sértő mértékben a magyar futballt, mert őszintén szerelmes. Mostanában viszont úgy bánik vele, mintha a kurvája volna, az pedig gusztusa ellenére csendben nyel, csak hogy teljen lakbérre, meg sminkre. Mindez az állapot mostantól Puskás Ferenc nevével is legitimálható, jobban meggyalázva és eltékozolva emlékét, mintha befűtöttek volna hagyatékával a pártszékházban. Hát ez az, amit Öcsi emlékével szívünkben, és a hazai futball jövőjét féltve fejünkben, végképp kikérünk magunknak. Aki megtette, aki segítette és aki figyelt csendben, élete végéig szégyellje magát.

(illusztráció: kormány.hu)