A hétvége relatív eseménytelenül telt. Egyrészt kiürült a város, másrészt a várva várt manchesteri derbit ma játsszák (21:00). A hőség nem tett jót a meccsek színvonalának (izzadva szunyókálás a kanapén), a legtöbb helyen papírformaeredmények születtek. Mégis volt itt néhány ékkő, amiről még a nagy balatonozás miatt se kéne lemaradni.

Sehogy se kóser, ahogy Mourinho elsőként és egyedüliként elslisszolt a letargiába süllyedő teltházból, ezért egy remix erejéig belerúgunk a futamodó oroszlánba.

Legyen egy edző bármily csalódott, csak nem járja így otthagyni a fiúkat, főként ha valaki sikerek idején annyira speciálisan szereti reflektorfényben ünnepeltetni magát. Basti betett büntetőjétől eufórikus Sat1 kommentátor végig sem mondta, hogy "hasta la vista", amikor Mour kapucnis kabátja már lefelé bandukolt a kijáró lépcsőjén. A csalódott játékosok meg vigasztalhatták egymást.

Úgyhogy döglött, vagy sem, mi így emlékszünk a tizenegyesekre:

A futball nem igazságos, a futball tanulságos, mert lehetsz te jobb, sokkal jobb, ha vétesz a játék alapigazságai ellen, rád is lesújt a pallos.

Az úgy helyes, ha először is földig hajolunk a hős Chelsea előtt. Tíz emberrel a Camp Nouban, hát ilyet! Forró szív, hideg fej a sokadik hatványon amit a kéket kedd este bemutattak, ahogy fegyelmezetten tömörödtek egyre kisebbre és kisebbre, dacolva a mindenki által feltartóztathatlannak hitt katalán árral rendületlen. Olyanok voltak, mint az a megszállott, aki egy magára zárt hordóban vág neki a Niagara-vízesésnek, és valahogy túléli. Jegyezzük meg tárgyilagosan, nagyjából ennyire is múlott rajtuk a dolog.

A világ legviccesebb nevű bajnoksága a lett első osztály, úgy hívják, hogy...

A vendég Siena 4-0-ás vezetésénél a Genoa ultrái félbeszakították a mérkőzést és azt követelték a hazai játékosoktól, hogy adják vissza a mezüket, mert nem méltók rá. Marco Rossi, a csapatkapitány döbbenten kooperált és elkezdte begyűjteni a felsőket, Mesto sírt, Sebastien Frey dühösen vitázott a kerítésnél, a játék pedig állt mintegy negyven percig.

Szolidaritásból a szombaton robotolókkal elmondjuk, hogy miről maradtak le, velünk még a null-null is élvezet.

Teltház és szép idő, Wenger összefont karral járkálva várja a kezdést, szúrósnak szánt tekintete inkább gondterhelt, olyan mint egy ketrecbe zárt marabu.

Kezdődik.

Mondta José Mourinho... nem hinnénk, ha nem látnánk. Még úgy is megdöbbentő a videó, hogy mindenki tudja honnan indult José, 15 év pedig rengeteg idő, elég csak Coutót látni a háttérben, hogy megcsapjon az "úristen, de rég volt" érzés. Ettől még a verbális mezcsókolgatás sokkoló, a mindörökké pedig így utólag enyhe túlzás. Persze lehet, hogy most is ott van a Barca, csak a szívből lett fortyogó sötét katlan, és mindaz ami azóta történt szerelem volna a maga módján?

Didier "Disgrace" Drogba legemlékezetesebb pillanatai a Barcelona ellen, ahogy mi láttuk (csak azt bántjuk, akit szeretünk). Hogy finoman fogalmazzunk az elefánt inkább porcelán volt tegnap este, ami a Chelsea szurkolóit nyilván baromira nem érdekli (a gólja annál inkább), de nekünk megért egy hangulatos videót. A londoniaknak persze ettől függetlenül dicséret jár a szerencse meglovaglásáért.

Úgy néz ki lesz két elég jó visszavágónk.

Azt terveztük, hogy a Bayern lekaszabolása után írunk végre egy ajnározósat a Realról, így most kissé tanácsatlanok vagyunk, lehetséges, hogy Mourinho végzetesen rosszul osztotta  be a sötét erőt?