
A harmadik megoldás: Buffon.

A harmadik megoldás: Buffon.

Torghellének elege lett a bajnokságból. A szabálytalansággal nem értünk egyet, a piros jogos, de Sanyi reakciójával akkor sem lehet betelni.

A tragédia az, hogy a magyar foci túlment a legnagyobb jóindulat határán.

Ha az MLSZ-nek magyar kell, akkor a klubok csinálnak.
Kevesebb lett a légiós, sokkal több a honosított, és élő példa bizonyítja, hogy a külföldiek nem feltétlenül veszik el a fiatal tehetségek helyét. A sikerek főként látszólagosak, a hosszú távú hatások pedig erősen megkérdőjelezhetők. A legjobb szándék is csak annyit ér, mint a közeg, amelyben megvalósul. Így reagált az NB1 a légiósok számának visszaszorítását célzó reformokra.

Az agyvérzés határán üvöltött a sárga lapért, amit a forduló után eltörölnek.
Azok után, amit a hatodik percben művelt.

Johan Cruyff nyolc gifben.

Nyilván nagy szükség van ott 30 labdára, ahol 22 főállású takarítót fizetnek és 650 ezret szánnak egy szett sportruhára.

A múltkori bejegyzésünkért perelni akartak Felsőtárkányban, mi lesz most?! Folytatódik a TAO-s rémálom, az utánpótlás egyre rosszabb, a csapat az életéért küzd, közben majd belefulladnak a támogatásba.
Emlékszik még a Felsőtárkány SC-re? Tudja, amely az előzetesben ülő főszponzort hirdette mezén, rengeteg pénzt kapott az államtól, és rendre botrányos gólkülönbséggel alázták meg utánpótlását.
Hirtelen jött nosztalgiából feléjük néztünk, és milyen jól tettük! Először az új nevükön lepődtünk meg. Aztán kiderült, a bejegyzésünket követő önkormányzati ülésen egyhangúan megszavazták, hogy beperelnek minket. Végül eljutottunk az idei TAO-ig, és ezzel felültünk a döbbenet hullámvasútjára.
Utolsó kommentek