A konföd kupa olyan volt, mint valami jól sikerült designer drog. A végére szinte elfelejtettük, hogy az egész csak egy szintetikus izé, részben ismeretlen mellékhatásokkal. Pedig eleinte elég elbaltázottnak tűnt a torna, parasztlázadással, idióta bonyolítással, gyilkos hőséggel és teljesen kizsigerelt csapatokkal. Aztán valahogy mindenkinek sikerült felnőni a feladathoz, leszámítva a magyar televízió  m i n ő s í t h e t e t l e n  munkatársait. Hogy valaki kiutazhasson a helyszínre beülhessen a stúdióba kezében egy mikrofonnal, miközben azt sem tudja mi az a lesszabály...

Mivel a rendezvény a VB főpróbája volt, adja magát, hogy elhamarkodott következtetéseket vonjunk le a látottakból. Főként egy ennyire viharosan egyoldalú döntő után, amelyben Neymarék közmegelégedésre rommá futották a spanyolos szötymörgést. Ugyanakkor azt is érdemes észrevenni, hogy valamennyi megállapítással szemben felhozható legalább annyi súlyos ellenérv.

Brazília

A brazilok összteljesítményét valamelyest árnyalja, hogy a bravúrosan kisakkozott menetrendnek hála minden egyes meccsükre egy nappal többet pihenhettek, mint az aktuális ellenfél. Ez csak az elődöntőben nem számított sokat, lévén az uruk Tahiti ellen kényelmesen rápihenhettek a találkozóra, ám a kulcsfontosságú csoportrangadón Olaszországgal szemben, illetve a fináléban már hatalmas előnyt jelentett a plusz 24 óra héderezés. Tényleg nem kötözködnénk a minket is lenyűgöző házigazdákkal, de az olaszoknak rúgott négyből három góljukat köszönhették a bírónak, noch dazu Neymart második sárgával kellett volna kiszórni a szabadrúgást összehozó műeséséért. A döntőben pedig mindenki pontosan láthatta mennyivel több volt a tankban, mint a hosszabbításból érkező ellenfélnél, amely holtfáradtan nem is álmodhatott gyors visszatámadásról, anélkül pedig nincs tikitaka. Ettől még persze az agyunkat eldobjuk Scolari csapatától. A hátsó négyesre nincsenek szavak, a Gustavo-Paulinho-Oscar középpályás trió meg egyszerűen félelmetes, két másodperc alatt megcsinálnak három taktikai faultot, szereznek néhány labdát, és mellé lefuttatnak pár életveszélyes kontrát is. Neymar késznek tűnik, hogy felforgassa Európát. Hulkból talán hiányzik a finomság, cserébe tömegének 90 százaléka színizom. El sem bírjuk képzelni mit érezhetett Alba a pályán, mi a tévé előtt is féltünk tőle. És végezetül Fred, aki megszagolta az öreg kontinenst, aztán inkább haza ment jól érezni magát, és ettől semennyivel sem lett rosszabb játékos, csak sokkal nagyobb király.

Spanyolok

A spanyolok szempontjából ritka nagy saller volt a tegnapi, amire ők persze joggal mondhatják, hogy a legutóbbi vébégyőzelemre egy USA elleni 0-2-vel melegítettek az akkori konföd elődöntőjében, ehhez képest a brazzáktól kapott három szinte jó eredménynek számít. Az mindenesetre feltűnő, hogy a hispán keret összetétele a nemzeti dohányboltok eloszlását idézi, míg egyes területeken tékozló a bőség (pl. támadó középpályás), máshol a láthatáron sincs a renoméhoz méltó megoldás (jobbhátvéd). Első és második számú csatáruk is önmaga árnyéka, Villa lábtörése óta nem az igazi, Torresen pedig úgy néz ki már örökre rajta marad a rontás. Mondjuk két ilyen bekk között, mint Silva és Luiz, ember a talpán, aki nem tűnik Ferenczi Pistának. Ettől még temetni azért nem kéne a két legfontosabb trófea védőjét, továbbra is ők a jövő nyár legnagyobb esélyesei, de legalább alapból nincs olyan érzésünk, hogy mindenki más legfeljebb ezüstért utazik szambaországba.

Olaszok

Az olaszok esetében mindennél nyilvánvalóbb a torna kétarcúsága. Egyrészről ismét meglepték a világot egy nagyszerű teljesítménnyel, másrészről viszont púp volt a hátukon az egész, plusz 5 meccs hetven fokban, harapható páratartalom mellett, egy végtelen hosszú szezon után. Pirlonak például hálával tartozik a világ, hogy hajlandó volt megajándékozni a nézőket önmaga látványával, ha viszont reálisan tekintjük a dolgot,  bizony aggódhatunk, mennyivel rövidítette meg pályafutását, hogy idén nyáron sem tudja rendesen kipihenni magát. Nem csak ő, de a csapat bő felét adó juvés kontingens is prímán el lett volna négy héttel több vakációval, csak a zebrában gyakorta padozó Giaccherini profitált egyértelműen a lehetőségből. Mármint a torinóiak közül, mert amúgy többen is bizonyítottak, leginkább De Sciglio és Candreva, akik joggal álmodhatnak ezentúl a kezdőcsapatról, ahogy Diamantiról is egyre kevesebben kérdezhetik, hogy mit keres a keretben. Mielőtt a taljánok túlzottan elbíznák magukat, említsük meg, hogy védekezni tudó középpályásuk nincs más, mint De Rossi, csatárban pedig Balotellihez képest mindenki vicc kategória. És hát Gigi sem Superman többé, "csak" egy nagyon jó kapus.

Uruguay

Az urukra túl sok szót nem vesztegetnénk. Becsülettel helyt álltak, Cavani és Suarez személyében van két topkategóriás csatáruk, Forlan viszont kezd ciki lenni, hátul meg Lugano annyira komolytalan, hogy amíg őt nem cserélik le, nem is írunk róluk többet.

Japán, Nigéria, Mexikó

A három csapat közt eredménytelenségüket leszámítva nincs túl sok hasonlóság, leginkább csak kényelmi szempontból kerültek egy csoportba. Mindhármuknak volt egy-egy szimpatikus keretek között elveszített meccse, Nigéria a spanyolok ellen mutatta meg, hogy egy nullaháromban is lehet becsület, Mexikó jobb helyzetkihasználással meglephette volna a brazilokat egy ikszre, japán pedig csak a géneket hibáztathatja, hogy a bódultságig fáradt olaszok ellen nem három pontot szerzett, hanem semennyit.

Tahiti

Felháborító képmutatásnak tartjuk, hogy hazai szakértők garmadája volt képes megkérdőjelezni Tahiti sportértékét, miközben ugyanezen arcok egyetlen kínálkozó alkalmat nem szalasztanának el, hogy az El Salvadornak lőtt tízessel magyar vonatkozzanak, külön kiemelve Kiss Laci rekordgyorsasággal lőtt mesterhármasát. Amúgy pedig mondjon nekünk bárki nemzetközileg sikeresebb/jegyzettebb pannon spílert az elmúlt emberöltőből, mint Vahirua.


Összességében

Amekkora katasztrófának indult a torna, annyira szórakoztató lett a végére. Az esemény létjogosultsága ettől még kérdőjelezhető, és most elsősorban nem a szociális egyenlőtlenségek miatt tüntető milliókra, illetve a sejthető okokból duplájába-triplájába kerülő, később kihasználhatatlan létesítményekre gondolunk (ha ennyire érzékenyek lennénk a problémára, már rég az utcán lennénk sokkal közelebbi és sokkal kevésbé szükséges stadionokra eltapsolt milliárdok miatt). Kedvenceink túlterhelését tartjuk aggasztónak, főként az európaiakét. Meg nem számoljuk hány meccset tolt le a spanyol és az olasz gerinc az elmúlt két szezonban, de biztos, hogy bőven túl az egészségesen. Eleinte - bevalljuk - meglehetős ellenérzéseink voltak, főleg olasz kedvenceink kivéreztetése miatt, aztán a torna haladtával, ahogy őket, úgy minket is elragadott a lelkesedés. Összeségében jó buli volt, de csak a jövő fogja eldönteni, hogy kinek és mennyire érte meg a móka. A két hét legnagyobb nyertese - Brazília mellett - valószínűleg Németország.