Magyar drukker csak felgyújtani visz román zászlót a stadionba, nincs bocsánat az UCSK-nak.

A győri szurkolói csoport története olyan, mintha néhány írógéppel játszó majom begépelné a Shakespeare összest.  Mi itt próbálgatjuk időről időre szavakba önteni, mitől fertő a magyar közeg, aztán jön a véletlen, és ír egy sokkal jobbat.

A tegnapi hír szerint a győri UCSK (Ultra Csoporton Kívüliek, since 1999) azért oszlatta fel önmagát, mert mélyen megbánta, hogy európai módon ünnepelte bajnokságot nyerő csapatát. Mindezt úgy tessenek elképzelni, hogy az MTK elleni meccsen kifeszítettek egy drapériát "Több nemzet, egy csapat" felirattal, mellé pedig a náluk játszó légiósok nemzeti lobogóját lobogtatták, köztük a grúzt, litvánt, nigériait, szlovént, szlovákot és románt.

Sejthetik, hogy utóbbi kettőből lett a baj. Állítólag határon innen és túl sokaknak fájdalmat okozott a két zászló. Szerintünk normális embernek legfeljebb úgy okozhat fájdalmat egy nemzeti lobogó, ha ütik a rúdjával, ám a magyar szurkolók egy jelentős hányada ezt nem így gondolja. Még maguk az UCSK tagjai sem értenek egyet saját magukkal, nem is tudják mi költözött beléjük. Pedig csak annyi történt, hogy örömükben elfelejtettek gyűlölni.

A levél:

Szurkolótársak, Barátok, Ismerősök!

Harminc év után újra bajnok lett szeretett klubunk, az ETO!!
Istenem, mennyit vártunk erre…

Mennyire nehéz volt felfogni ezt, egy új, eddig ismeretlen érzés volt. Ez alkalomból a bajnoki címet elérő csapatnak, a játékosoknak terveztünk egy gesztust utolsó hazai meccsünkre.

Ne vitassa senki: a legjobb szándékkal akartuk megköszönni nekik a negyedik csillagot.
És a lehető legrosszabbul sült el…

Senki ne gondolja, hogy bárki is elkötelezett lenne nálunk ezen országok iránt, vagy bármilyen formában éltetnénk őket. Természetesen látjuk, olvassuk, hogy az ország más részeiből a rosszakarók erre próbálják kihegyezni, de ahogy eddig sem volt ez igaz, úgy most sem erről van szó. Ezt VISSZAUTASÍTJUK! Főleg nem a két legtöbbet emlegetett lobogó esetében.
Ahogy a kiírás is utalt a nemzetiségeiben sokszínű keretre:
“Több nemzet, egy csapat!”

Azóta iszonyatos mennyiségű kritikát kaptunk a zászlók miatt. Magunk is belátjuk, hibáztunk. Igen, HIBÁZTUNK! Rossz döntést hoztunk, akaratlanul is megbántottunk érzéseiben sok más magyar embert. Mivel az ötlet, a görcsös tenni akarás a csoport pár tagjától származik, ezért kérjük, hogy a csapat többi szurkolójának a szombati meccsen történt látvány miatti szidásától a továbbiakban tartózkodjatok. Megelőzvén azt, hogy magunk felelősségében osztoznia kelljen másoknak is, nyilvánosan felvállaljuk azt, és bevállalva mindent, úgy döntöttünk, befejezzük.

Ennyi volt.

Tizennégy év után az UCSK ezúton jelenti be megszűnését.

Nem így terveztük. Nehéz is ezt kimondani, az életünk egy darabja szétesik a kezünkben.

Nem ez volt az elképzelt jövő, de keserűségünkben látjuk, hogy a kialakult helyzet megkívánja ezt a döntést, miszerint a jövőben semmilyen formában ne működjünk tovább.

Minden magyar embertől és szurkolótárstól, de legfőképpen a határon túli magyar Barátainktól bocsánatot kérünk, bár tudjuk, ez kevés vigaszt nyújthat Számukra, Számotokra.

Bizonyára mi soha nem fogjuk megérteni és átérezni úgy a magyarságtudatot, mint Ti, a határon túl élő magyarok. Nekünk megadatott születésünk folytán, hogy hazánkban éljünk, ti pedig naponta szembesültök a megkülönböztetettség gyakran megalázó jelenségeivel.

Köszönjük, hogy együtt szurkolhattunk Veletek! Mindezen szép emlékkel együtt még inkább fájó, hogy rengeteg barátunkat bántottunk meg a nem átgondolt kivitelezéssel.

Hát ebből kijönne egy jó film, vagy ha csak arra kapunk pénzt, rockopera. Lehet-e érzékletesebb képet adni a magyar valóságról, mint az UCSK tragikomikus története? Ahogy főhőseink egy pillantra megtapasztalják, hogy milyen az igazi boldogság, de nem tudnak élni az alkalommal, és önmagukkal meghasonulva elbuknak. Hogy nagyon azért ne kelljen sajnálnunk őket, arról a kínosan meghunyászkodó magyarázkodás, az all capitals "hibáztunk" és a bőven hintett nagybetűs névmások gondoskodnak. Micsoda tökéletes példája ez az egész annak, miként teszik önmagukat boldogtalanná emberek, teljesen feleslegesen.

Lezárni pedig nem is lehetne méltóbban, mint ezzel az Ultras Liberi-n talált kommenttel, reménysugarastul, kilátástalanságostul.

"én sem vagyok oda a zsidókért, a cigók 99%áért, az ostoba négerekért stb. De hogy a lakosság nagy része nem tud túllátni ezen, azt szomorúnak tartom." 

Kell végszó?