Amennyiben az idényre elég diósmákos falása közben (vagy azóta) nem jutott volna kellő figyelem a csomagolás és bontás közt is meccselő angolokra, akkor most lehet pótolni. Öt perc, és mindent vágni fog, mint a teleshop kés.

Hülye dolog a tradíció, bejglit csak egy hétig ehetünk egész évben, Angliában meg naponta kétszer játszanak az ünnepi időszakban. Nem könnyű hát követni, miért áll úgy a tábla, ahogy. Cikkünk gyorstalpal, egyben főhajtás kedvenc, érthetetlenül tiszavirág életű süteményünk előtt: sűrű, zamatos szavak, könnyed, omlós statisztikákkal körítve. Hát persze, hogy kérnek még.

Amikor decemberbe fordulva Wayne Rooney izgatottan kiharapta az első húsos bonbont az ádventi kalendáriumból, a Manchester City 5 pont előnnyel vezette a tabellát United előtt, harmadik pozícióban héttel lemaradva az eggyel kevesebbszer játszó Tottenham. A még éppen BL negyedik helyen a Newcastle tollászkodott, egységnyivel előzve Villas Boas bukdácsoló Chelsea-jét, és két pitykével többet gyűjtve, mint az interkulturális nyelvészetbe feledkező Liverpool, illetve a Robin Van Persie hátán lovagló Arsenal. Bő egy hónap múltán, a dobogót tekintve - látszólag - nem sok minden változott, élen a két jóbarát, és még mindig bronz dicséri a Tottenham remek szezonját. Mögöttük lényegesen látványosabb volt a mozgás, a Chelsea elől kizuhantak a Manchester Utd. tegnapi elpáholásáig mélyrepülő, hét forduló alatt három pozíciót is veszítő szarkák, szárnyalt viszont az Arsenal, mely nem csak őket, de az egyre görcsösebb Poolt is megelőzte. 

A helyezések persze így húsz forduló után már lomhábban követik a pontok alakulását, mint John Terry a mélységi indítást, előrántjuk hát következő illusztrációnkat, melyen az ünnepi időszakban gyűjtögetett egységek ívelését ábrázoltuk, íme:

Így már azért árnyaltabb a kép, rögvest szembetűnik például, hogy a hét ponttal gazdagodó Newcastle feleannyi ajándékot harácsolt össze, mint a társak. Őket leszámítva nagy igazságtalanságok nem történtek az osztozkodás során, a legnagyobb kupac az Unitedé (15 pont a termés), utána szépen egységenként következnek a többiek: Tottenham (14) , Citeh-Arsenal (13), Chelsea (12), Pool (11). Zakóból kettőt gyűjteni volt a trend, csak a Chelsea és a Tottenham úszta meg eggyel, míg a Newcastle alaposan felfrissítette a ruhatárát (négy új darabbal). A színes vonalak legfontosabb tanulsága, hogy most éppen a harmadik helytől tűnik szakadni a mezőny. Az United és a Spurs ugyanis valamit hozott a régóta vezető City-n, ellenben a szarkák kiszálltak az élharcból, ahogy az AVB ideái és a keret realitása közt vergődő Chelsea, valamint a Suarez hiányában vakítóan középszerű Liverpool is. Meglepő módon még Arsene sikeresen megöregített csapata tudta tartani a lépést az elsővel, igaz olyan mesziről, hogy azt csak mi látjuk. Az ágyúsok kapcsán megkerülhetlen közhely Robin Van Persie szerepének végtelen kihangsúlyozása, lepődjenek meg, ezt tesszük mi is. Bár nyilván vannak még rajta kívül a pályán tizen, akik mind rettenetesen igyekeznek felnőni az istenségként működő hollandhoz, a meccseket vagy ő nyeri meg, vagy senki. Erről is van egy pompás kimutatásunk (az egész szezont figyelembe véve):

Annyira leborulunk, hogy koordináta rendszerben is kifejezzük ámulatunk, a párhuzamos hullámvonalaknál Gedeon bácsi sem ondolálna szebbet. (Görbéket a rúgott gólok, illetve a győzelmek száma alakítják.)

Akár az Arsenal, akár a többiek esetében, a statisztika műtárgyai nyilván korlátozott érvényűek a sorsolás ismerete nélkül. Mer'ugye nem mindegy, hogy kinek a kezéből kellett (volna) kicsavarni a három pontot. Az ellenfelek és a konkrét mérkőzések ismeretében válik csak érthetővé, hogy miért oly feldúlt manapság a hetvenbe fordult Sir Alex (boldog születésnapot), vagy mitől vigyorog úgy Mancini, mintha gondolatban éppen Tevezt futattná négykézláb a hóban.

A legnehezebb dolga vitathatatlanul a Citynek volt, három vetélytárssal is találkoztak a top 7-ből (Chelsea, Arsenal, Pool) utóbbi kettőt verték. A West Bromwich elleni döntetlen, vagy a Sunderlandtól elszenvedett képtelen vereség miatt akár  szégyenkezhetnének, ha nem röhögnének gurgulázva az utóbbi két United meccs összefoglalóján. Ugyanis a Manu hiába gyűjtött mindenkinél több pontot, lényegében az óvodások körében fosztogatott, és még így is csúnyán pórul járt a legkisebb tökmaggal (M. Utd-Blackburn 2-3). Gyógyírnek jól jött volna szerda este letollazni a Szarkákat, erre kaptak egy hármast. Szerelmünk, Demba Ba az ifjú Jonest visszaküldte az iskolapadba, Riót pedig elirányította a nyugdíj intézethez, míg a Cabeye-Tiote belső középpálya gond nélkül igája alá hajtotta a mérkőzést. A túloldalon hasonló feladatkörrel megbízott Park-Carrick duóért mi kérünk elnézést a United szurkolóktól, helyükben enyhén északnyugatnak fordulva üvöltenénk, hogy Sneijder-Sneijder, egészen január végéig, hátha az öreg még időben meghallja. 

A Tottenham esetében egy balszerencsés vereség rondít a képbe, bár a rettegett Stoke ellen belefér, hogy a játékosok az életben maradásra helyezték a hangsúlyt. A Chelseavel ikszelni sosem ciki, a Swanseaval már inkább..., mondanák sokan, mert nem ismerik Vorm-ot, a "hattyúk" holland csodakapusát. A maradék négy kötelezőt szépen behúzták, hogy mégis aggódhatnak a jövő miatt, az kizárólag a sérüléseknek köszönhető, hiszen messze őket filézte ki leginkább a téli menetelés. A védelemből hosszú időre kidőlt Gallas, míg a középpályáról Parker, Lennon és Sandro került kórházba, márpedig klasszis védekező középpályás híján visszaüthet, hogy a többieknek mind a támadáson jár az esze.

A Chelsea teljes talány, nagyobb baj, hogy nem csak mi nem értjük pontosan mit szeretne AVB, de a fiúk se nagyon. Mintha kész tervekkel érkezett volna az ifjú titán, csak éppen azt nem nézte meg eléggé, hogy pontosan mit vesz át (leszámítva a fizetését). A teljesen random eredmények láttán széttárt kézzel állunk, és közben fogalmunk sincs vajon miképpen végződik majd a vajúdás. Megverték a Cityt, a Newcastle, aztán a sikerszérián felbuzdulva játszottak három döntetlen, majd simán kikaptak hazain az Aston Villától. Értik?

Az ágyúsok függőségi betegségét már kitárgyaltuk. Ha nem lett volna a rettenetes szezonkezdés, akkor alapvetően rózsaszín lenne a kép, így viszont már egy nem várt vereség a Fulhamtől is kétségek közé képes taszítani a BL-helyezésben reménykedőket. Annyira nem vagyunk romantikusak, hogy Henry igazolásának komolyabb jelentőséget  tulajdonítsunk, ha RVP-vel valami történne, akkor Wengeréknek harangoztak. Az Afrikai Nemzetek Kupája idén csak Gervinhótól fosztja meg az ágyúsokat, illetve Chamakhtól (utóbbi hiánya inkább számít erősítésnek). 

A Pool gyötrelmeiről mindent elmond, hogy nulla-nullát tudtak játszani a furdulónként átlagban két gólt nyelő Wigannel. A Suarez ügyről már elmondtuk a véleményünket, az meg talán nem Evra hibája, hogy Dalglishék jó ötletnek tartották Andy Carollra költeni azt a 35 milliót. A mozgásában egyre erősebben Kovács Péterre emlékeztető angolnál egy földbe szúrt petrencés rúd is eredményesebb lenne, ami azért nagyon kellemetlen a vörösök számára, mert másuk nincs. Persze fel lehet küldeni Kuytot, de két csatárral buknák az öt középpályás biztosította mezőnyfölényt, és ugyanúgy nem lőnének gólt, mert Kuyt. Megoldás a vásárlás lenne, de azzal elismernék, hogy micsoda selejtet vettek egy vagyonért. Ha félre tennék a büszkeségüket, még lehetne ebből BL, ám pillanatnyilag a forró szív, üres fej kombináció látszik kormányozni a klubot, az EL felé.

Ami a Newcastle-t illeti, lassan véget ér a tündérmese, nem rosszak ők, de a néhány kiemelkedő képességű játékos mellett túl sok a kompromisszumos megoldás. A United elpáholásáért jár a bravó, kár, hogy a Chelsea és a Pool mellett kikaptak a West Bromwichtól, vagy a Norwich Citytől is. Azt pedig el sem bírjuk képzelni, hogy miként vészelik túl az Afrika Kupát, merthogy az elefántokkal fellépő Tiote mellett a csapat góljainak többségét szerző Demba is útban a tornára (Szenegál színeiben). Búcsúzóul prezentálunk egy százalékos kimutatást a csapat által szerzett gólok és az egyéni termés viszonyáról, döbbenet. (Kivételesen nem saját gyártmány)

Dem Baba!