Ma este ritka spektákulummal kedveskedik a kalendár. A továbbjutásról döntő SSC Napoli-Manchester City csoportmérkőzés ugyanis a viszonylagosság új fényével világítja meg az elmúlt évtizedek legelcsépeltebb futball közhelyét, az állítólag már nem létező kiscsapatokról.

Kiscsapatok márpedig vannak, mégha olykor nehezebb is őket észre venni. Mert dobogón végeznek az egyik legpatinásabb bajnokságban, mert hatvanezer néző előtt játszanak legendás stadionjukban, mert olasz, argentín és uruguayi válogatottakon feszül a mezük, és mert a világ valaha volt legjobb tizese mosolyog régi tablóikon. Igen, a Napoli kiscsapatként lép pályára a Citeh ellen, és mint ilyen, alanyi jogon kiérdemli a romantikusok (értsd: lelkükben nem halottak) teljes erkölcsi támogatását. Mivel szinte halljuk a tiltakozók moraját, most Rafa Benítezesen előkapjuk a cetlit, és sorolunk néhány adat'.

• A Napoli teljes költségvetése kisebb, mint a City előző szezonban elkönyvelt vesztesége.
• A Newcastle elleni bajnokin kispadozó 7 db manchesteri játékos saccolt összértéke közelítőleg megegyezik a Napoli legjobb kezdőjével. 
• A dél-olaszok kerete még a pihentetéshez is szűkös, a hétvégén is mindenki játszott a Lazio ellen (ezzel együtt csak egy döntetlenre futotta), míg a City David Silvát jegelve is gond nélkül elintézte az addig veretlenül második szarkákat. 
• A Napoliból még a legjobbaknak, Cavaninak, vagy Lavezzinek sem lenne bérelt helye Mancini csapatában, míg a "sejkek" keretéből talán csak a jótékonyságból igazolt Owen Hargreaves nem kapna automatikusan mezt odaát.  
• Mindeközben Carlos Tevez Argentínában golfozik és nem hiányzik senkinek.

A Nápoly tehát jelenleg eltörpül a kolosszálissá tőkeinjekciózott behemót árnyékában. Mazzariék úgy szállnak szembe a rettenetes sárkánnyal, hogy igazából csak egy szál kivont Cavanijukban bízhatnak és önnön hősiességükben. Ha nem láttuk volna, hogy a Bayern néhány passzal és némi futással miként állítja feje tetejére a taljánok háromvédős rendszerét, akár még catenacciozhatnánk is. Így marad kapaszkodónak a bátorság, főként, hogy azzal még szerencse is jár, márpedig az igencsak elkéne.

A Napolinak reálisan csak akkor volna bármi esélye, ha a helyi hősök egy estére tényleg annyira jók lennének, mint amilyennek legjobb pillanataiktól lelkesítve tartjuk őket. És Paolo Cannavaro úgy játszana, mint Fabio öt évvel ezelőtt. És De Sanctisnak mára viradóra asztallap nagyságúra nőttek volna a tenyerei. És Balotelli addig birkózna a mezével, hogy az ötödik percben megkapja a második sárgáját is szabálytalanul hordott szerelésért. És Aronica korengedménnyel motoron is üldözhetné Micah Richardsot. És a szívében örök nápolyi apósa megzsarolná Agüerót, hogy ha gólt lő, akkor egészalakos Fidel Castróval a hátán küldi haza Benjamint a megőrzésből.

Egyszóval, ha pusztán az esélyeken múlna, nem kérdés melyik csapat mögé lenne ildomosabb felsorakozni. Viszont a Futballsznob nem "húshorgász", kinek a haszon fontosabb, mint a játék izgalma. Mi inkább szenvedünk a szimpatikus oldalon sokat csalódva és ritkán ünnepelve, mint parádézzunk frissen vett "Etihad" mezünkben minden másnap. Amúgy meg, ha majd nagyon égnek a nápolyi srácok, átkapcsolunk a Lyon-Ajaxra.

Forduló előtti teljes helyzetkép, itt.