A Manchester tehát nyert tükörsima három-null, csikócsapattal. A Tottenham elleni tizenegy minden idők második legfiatalabbika, mivel Fergie valaha kezdett Unitednél. A győztes nyitány után (W'Brom-Manu 1:2) még bőven akadtak kérdőjelek, főként defenzív, mára virradóra viszont jelentősen simulhattak a sokat látott ráncok. Sir Alex újra ledobott egy-két évet. Már a felvezetés alatt azt néztük, ahogy mutatták az egyre vénebb Redknappel vonulni kvaterkázva befele, mintha mindenki felett szállna az idő, csak felette nem. Ha ez így megy tovább, és máshogy nem megy, végül úgy fogja megverni a Barcát, hogy túléli Guardiolát. 

Tegnap az első félidőben még viszonylag visszafogottak voltak a hazaiak, a legnagyobb figyelem tán a kapusokra irányult. A negyvenes Friedel fantasztikusan védett (Gomez a padon kornyadozott), De Gea pedig keservesen igyekezett meggyőzőnek látszani, véleményes sikerrel. Labdával nagyon tud, mesésen gyorsan és pontosan dobja-rúgja kifele, ami viszont felé jön, azt annyira mindig fogni akarja, hogy örökre benne a hiba. A kifutások tekintetében pedig már-már Sáfári tanácstalanságot mutat, a Manu első félideje nagyban arra is ment rá, hogy inkább agyonbiztosították a széleket, csak ne jöjjenek a beadások. Egyetlen szöglet érkezett keresztbe, és ő neki rögvest sikerült a senki földjén találnia magát, noha ki sem mozdult. Néhány jól sikerült védés után még a végén ügyetlenkedett egy kiadósat, lett belőle kapufa, de a szurkolók helyében azon aggódnánk leginkább, hogy a Sir megint bevédte, zsinórban harmadszor. Most ugyan nem hadovált lábmunkáról, meg nem hozott kínos Schmeichel párhuzamokat, de itt nekünk valami bűzlik. (A dán óriáshoz hasonlítást maga sem gondolhatta komolyan, nekünk ezzel kapcsolatban egy legendás Ferguson idézet jutott eszünkbe rögvest: "Ahogy fölém tornyosult, a játékosok szinte oda se mertek nézni, rajtam pedig átfutott, hogyha tényleg megüt, halott ember vagyok." És akkor most képzeljük el ezt a jelenetet De Geával.)

Ennyit erről. A kényszerűen is rejuvenált hátvédsor parádézott, a spursben kezdő Defoeról a 35. percben derült ki, hogy tényleg a pályán. No nem ért labdához, de legalább sikerült annyira kikerülnie Jones árnyékából, hogy megtalálta a kamera. Evans lassacskán a legjobb brit középhátvéd, fix kezdő lenne Capellónál, ha nem volna északír. Smalling szorgosan tanulja (ideiglenes?) új posztját a szélen, Evra pedig úgy néz ki, kitart még egy darabig a túloldalt. A második negyvenötben amúgy pont a két szélsőhátvéd fellépése borította az asztalt az addig nagyjából partner Tottenhamre, és hozott megannyi szép játék mellett három gólt és néhány őrületes védést Friedeltől. Welbeckről már áradoztunk, Cleverley továbbra is közmegelégedésre szorítja ki Carricket, a frissen igazolt Ashley Youngról meg lassan egyértelmű, hogy nem csak egy kiscsapatban tűnik klasszisnak, sőt százszor jobban mutat az igényes közegben. Rooney mindeközben örül a hajának és megint szerzett egy gólt. 

Máshol.

A City a szorosnak tűnő eredmény dacára magabiztosan verte a Bolton, Dzeko immár zsinórban pötyögtet, Silva a játéka alapján tán az egész liga legjobb támadó-középpályása, Agüero ugyan nem iratkozott fel, de izzik körötte a levegő, egyszóval úgy néz ki idén végre elég fegyver van Mancini tankján egy komolyabb puccskísérlethez. 

Chelsea szenvedve nyert és pont olyan benyomást kelt, mint egy nagycsapat, amelyik megtévesztően rosszul néz ki. Ha Boasékhoz befutna végre Mata, esetleg tényleg sikerülne elrángatniuk a tegnap keretbe sem kerülő Modricot a Tottenhamtől, már csak arra kéne permanens megoldást találniuk, hogy ki rúgjon gólt, ha pályán Torres. És máris komolyan számolni kell velük.

Ez a veszély egyre kevésbé fenyegeti az Arsenalt, de a a szituációról mindent elmondtunk korábban. Ha négyben végeznek, féllábon és kizárólag Rósa Dénes mosatlan mezét viselve szökdécselünk el Wengerhez bocsánatot kérni. A Pool sem volt eszeveszetten meggyőző, de ők nyertek és van egy Suarezük. Video.