Minden fegyelmezettségünket összeszedve elnémítjuk a bennünk élő Hegyi Ivánt, és nem engedjük a fényes múltba révedni tekintetünk. Egyrészt csak búskomorrá válnánk azon rágódva, hogy egykoron az volt e derbi a futballnak, mint ma a Barca-Real, másrészt ijesztően öregnek éreznénk magunkat a zebrában száguldó Zambrotta emlékétől. A Serie A elhalványult, a párharc provinciális jelentőséggel bír, a valaha szellőléptű Zambronak pedig lassan már a buszon is átadják a helyet. A milánóin persze. Elemzés...

A Zebrák bejelentkeztek. Tegnap este egy csapat volt a pályán, dagadhatnak a torinói keblek, a fejeknek azonban tudnia kell helyén kezelni a sikert. A Milan fele sérült, a maradék kényszerűségből agyonjátszatva, így a Juve elleni tizenegy a nehéz menetelésben kivérzett nyuggerekből és néhány lábadozóból állt. A hazaiaknak valójában egyetlen mezőnyjátékossal kellett megküzdeniük: Thiago Silvával. A vendégek védője 87 percig szinte egymaga tartotta a nyomás alatt roskadozó kaput. Végül azonban a fantasztikus mentalitásban futballozó hazaiknak nem csak a 'sznobot, de a szerencsét is sikerült maguk mellé állítaniuk.

Itt a Juve

Antonio Conténak egyértelműen nyernie kellett a mai meccsen, hogy a kicsit döcögő szekeret újra mozgásba lendítse. Nem kell nagy empátiával bírni ahhoz, hogy lássa valaki milyen nyomás alatt volt. A meccs végi extázisánál nehéz nagyobbat elképzelni, nem tudjuk mi lesz, ha véletlenül megnyerik a bajnokságot. 

Összességében kiválóan vizsgázott a fiatal edző. A kezdőben meghúzta az általunk régóta gyanított változtatást, és három belső középpályással kezdett. Ezen kívül a neuralgikus bal oldali védő szerepét Chiellinivel oldotta meg, míg belülre Bonucci került. Ezekkel a változtatásokkal nagyjából minden egyensúlyi problémát orvosolt, lehet kezdeni áradozni. A középpálya egyszerűen muzsikált. Pirlo legfényesebb napjait idézte, végül 75 sikeres átadással zárt, hintette a tökéletes keresztlabdákat, és a kreatív oldalváltó passzokat. Vidal egyszerűen egy bestia, kiválóan illeszkedik a Gattuso és Davids által fémjelzett középpályás bulldog kategóriába. Egyszerűen M-I-N-D-E-N-H-O-L ott van, néha már-már az az érzése az embernek, mintha álmodna (ha milánói, akkor rémet). Leadott 6 lövést úgy, hogy védekezésben a saját szögletzászlónál is feltűnt egy-egy blokkra, ha kellett. Egyetlen problémája, hogy az őrült tempója a labdák pontos megjátszásánál még hibákat szül, amelyek bizonyosan eltűnnek majd, ha hozzászokik a bajnokság németnél kényelmesebb ritmusához. Marchisio végül két szerencsés góllal zárt, ám egyébként is gyakorlatilag hiba nélküli meccset produkált (95%-os sikeres passzmutató). Mirko "Lusta" Vucinic lassan meghazudtolja általunk ráruházott becenevét és szedi magát, mint az új beosztott a próbaideje alatt. Soha nem látott tűz a szemeiben, emelt fejtartás és reakciókészség. Ez a motiváltság nyilvánvalóan az edzőt dicséri. Más nem is nagyon kellett a Milan ellen, ők négyen mindent megoldottak. Oh, el ne felejtsük Buffon óriásit mentését az első félidőből, ami nagyon fontos védés volt.

Nagy győzelem ez a Juvénak, de óvatosnak kell lenniük, mert amíg a Milan bírta szuflával, és Cassano a pályán volt, a jól támadó zebrák nem lehettek nyugodtak (ahogy Conte fogalmazott utólag: "a Milan klasszisaiban benne volt a gól, bár szörnyen igazságtalannak éreztem volna"). Mindenesetre Antonio Conte egyelőre teljes mértékben bizonyítja rátermettségét, ugyanakkor a kissé elhibázott igazolási politika eredményeként egyszerre kell hiányposztokkal (például balhátvéd, belső védő cserék) és túlkínálattal szembenéznie (szélsők, csatárok), ami hosszú távon még feszültséget szülhet. Listavezetőként persze ezeket a problémákat könnyebben lehet kezelni. A következő három meccsük (Chievo (i), Genoa (o), Fiorentina (o) ideális lehet kicsit elhúzni a többiektől és rátalálni a bajnoki cím felé vezető ösvényre.

Itt a Milan

A Milan továbbra is küzd az elemekkel. Próbálkoznak becsülettel, de rendre rosszul sülnek el a dolgok, van ilyen. Allegrinek leginkább válságmenedzserként kell fellépnie, és egyelőre jól vizsgázik. Mérkőzés utáni nyilatkozataival képes hűteni a kedélyeket, és rendre olyan döntéseket hoz, amelyek a veszteségek minimalizálását helyezik a középpontba. Ezt Magyarországon úgy mondanánk, hogy semmilyen kockázatot nem vállal, csak arra koncentrál, hogy védje a seggét. 

Jelenleg a csapatban rengeteg középszerűen teljesítő játékos szerepel, részben a sok sérülés miatt, részben a megbízhatóság preferálása okán. Nesta idénre már tényleg csak árnyéka önmagának, úgy tűnik, hogy nem lesz képes Maldini rutinosan végigfocizott utolsó éveit reprodukálni, hiszen a labdával is bizonytalan, komoly helyezkedési hibákat vét, és nagyon rossz helyeken követ el buta szabálytalanságokat. Jelenleg azonban csak Yepes merül fel alternatívaként, aki szintén vén, szintén gyenge, és még a neve se ijeszti az ellent. A csapat óriási szerencséje, hogy náluk játszik a Serie A toronymagasan legjobb belső védője, Thiago Silva, aki kis túlzással egymaga képes lekapcsolni az ellenfél teljes támadógépezetét.

Óriási problémák vannak a szélsőhátvédek pozíciójában is. Ez az a poszt, amit figyelni érdemes, ha egy csapat nem tud gólokat lőni, pedig jó a játékosállomány. A mai futballban a támadások hatékonyságának legfőbb letéteményese egy kiváló szélsőhátvéd, aki hangsebességgel szántja a pályát és létszámfölényes helyzetet alakít ki jó ütemű felfutásaival. Ez a taktikai többlet Cafú és Roberto Carlos példáján vált nyilvánvalóvá, mindketten hatalmas sikereket értek el csapataikkal. A Milannál jelenleg Abatéra hárul ez a szerep, aki kicsit olaszos megoldás, de tényleg sokat tud futni és nem is ad be rosszul, viszont rettentő egydimenziós a játéka, egyszerűen semmi váratlanra nem lehet tőle számítani. Egy jó katona, amit ábrázata is tökéletesen szimbolizál. A frissen igazolt Taiwo lenne az, aki átvehetné ezt a szerepet. Őrületes fizikai adottságokkal bír, gyors és erős, kiváló bal lába van. Itt jön azonban a bökkenő. Olaszországban mindez nem elég. Allegri a szezon előtt annyit mondott róla, hogy őt még hagyjuk, meg kell tanulnia a nyelvet, és az egész olasz futballt. Így van az, hogy a mozgássérült Zambrotta kénytelen forgolódni ezen a poszton, Taiwo pedig éppen tanul. Már néha beszáll, de míg egy átlagos halandónak csak az tűnik fel, hogy mennyire nagy potenciál van benne, az edzői kar inkább a védekezési figyelmetlenségeit nézi árgus szemekkel. Éppen ezért még Antonini, vagy akár Bonera is előrébb van a rangsorban, pedig ők aztán igazán satnyák a támadójátékban. Ez a fajta játékospolitika azzal jár, hogy rettentő unalmas és fájó a Milan jelenlegi játékát nézni, ám védekezésben mindenki ott van a helyén, ezért nehéz őket legyőzni. Ráadásul elöl Seedorf, Cassano és Ibrahimovic mindig képes előhúzni valamit a kalapból, és már meg is van például a Plzen elleni 2:0-ás siker. 

Aztán komoly aggodalommal figyeljük van Bommel játékát is, aki idénre látványosan lelassult, már csak a rutinját tudja kitenni a pályára, ami Allegrinek egyelőre elég, mert a labdatartásban nagy terhet vesz le a többiek válláról, és a segítségével el lehet csalni egy kis időt a meccsből. Jelenleg ugyanis a Milan labdajáratása leginkább a védők között zajlik, nem véletlen, hogy minden meccsen Thiago Silva (sempre lui!) adja a legtöbb passzt a csapatból. Fejtörésre ad okot Pato szerepe is, aki bár csodálatos gólokat képes lőni, és nagyon jól fekszik Berlusconiéknál, ám állandóan sérült, és ami ennél is sokkal fontosabb, felfoghatatlanul nagy hibaszázalékkal játszik. Persze lehet legyinteni zöldfülűségét emlegetve, de egyelőre valós haszna megkérdőjelezhető. 

Nyilvánvaló, hogy Mexes és Robinho visszatérésével újra erőre kaphat a csapat, és velük a pályán esetleg meg lehet majd próbálni akár a három csatáros játékot is. Mondjuk egy Abbiati - Abate, Mexes, Silva, Taiwo - Boateng, Seedorf, Nocerino - Robinho, Cassano - Ibrahimovic kezdőcsapat már sokkal inkább keltene félelmet az ellenfelekben, de mire egy ilyen csapatot ki mer küldeni Allegri, már lehet, hogy nem is ő lesz az edző, vagy legalábbis túl nagy lesz a hátrány a bajnokságban. Amihez az is hozzájárul, hogy őrületesen nehéz sorsolást kaptak, játszottak már a Juve (i), Udinese (o), Napoli (i) és a Lazio (o) ellen is. 

Összességében, a Milan szezonkezdése még jobban megerősíti azt a vélekedésünket, hogy Allegri egy végletekig metodikus, prudens edző, aki alulról érkezvén egy jó iparos mentalitással közelíti meg munkáját. Nem ég ezer fokon, nem esik túlzásokba, nem kapkod. A védekezés szentségét tartja szem előtt, és egy-egy meccsen inkább választja a vereség elkerülését, mint hogy kockáztasson az esetleges győzelemért. Ugyanakkor fennáll annak a veszélye, hogy a játékosaiból egy bizonyos pont után kiveszik a lelkesedés, és a többség nem lesz hajlandó szenvedni, ha még sokáig nem jönnek az eredmények. A Milan szezonja tehát kritikus ponthoz érkezett, a válogatott szünet után botlás nélkül kell hozniuk legalább a következő három bajnokit (Palermo (o), Lecce (i), Parma (o), hogy szurkolónak, csapatnak és edzőnek ne kelljen valóban kellemetlen kérdésekkel foglalkoznia.