:D :D :D
tegnap a német-chile meccs után meghallgattam Jogi Löw-öt is. Ég és föld. Ők is szarul játszottak, de nem nyafogott, hogy negatívak a kérdések és meglátások (nagyjából mondta is, hogy az eredményen kívül sok jót nem tudott felfedezni), összetett mondatokban beszélt, ööö nélkül. Azt már nem is mondom, hogy ügyel arra is, hogy ne egy varacskos disznó jusson róla eszünkbe. Ez van.

Azon kevesek közé tartozom, aki feltétel nélküli bizalmat szavazott Pintér kapitánynak. Mert miért is ne? Új seprő jól seper! Csodát meg egyébként sem várhattunk pár hét után…

Na, az nem is jött el. Bár a biztató kezdés után a finnek összehoztak egy gólt, amivel vezettünk, de aztán vége. Nyelvrokonaink félgőzzel passzolgattak a térfelünkön, támadásvariációkat gyakorolgatva, Eremenko pedig – egyébként az egész mérkőzés folyamán - azzal szórakoztatta magát és a nézőket, hogy finom bokamozdulattal pöttyintette a védelmünk mögé a bőrt.
A mérkőzéshez a félidő hátralevő részében már semmi közünk nem volt.
Szünet után ott folytatódott minden, ahol abbahagytuk; a finnek passzolgattak, mi meg néztük. Hogy miért nem kaptunk közben egy ötöst, azt csak a Jóisten tudja.
Aztán mégis csoda történt, mert a 65. percben elkezdtünk focizni! Beszorítottuk az ellenfelet és sorra dolgoztuk ki a helyzeteket! Hullámvölgy a finneknél? Nem tudom. De a 70. perc végére elmúlt. Ennyi. Még a látottakat elemezgettem, amikor jött az egyenlítés, mi meg visszamásztunk a gödörbe. Bekaptuk a másodikat is, amivel olcsón megúsztuk.
A 90. percben volt még egy fellángolás és aztán vége.

Nagy vonalakban tehát tíz perc futball és nyolcvan perc labdarúgás. Ma ennyire vagyunk képesek. Stratégiának, taktikának a nyomát sem találni. Hogy ez a négyegyes felállás a jobb nekünk, vagy valami más? Mert hogy váltogattuk!!! Hááát én nem vettem észre!
Szóval ennyit Sanyi bácsival is tudtunk, de hát - mint azt fentebb már mondtam - pár hét alatt nem lehet csodát tenni! Különösen nem a magyar labdarúgásban!

Azt ellenben sajnálom, hogy Pintér mester nyilatkozatát meghallgattam! Mert azt ugyan nem vártam, hogy látottaknak megfelelően kritikán alulinak minősíti a fiúk teljesítményét, valamint a mérkőzést, de hogy ennyire különbözzön a véleményünk a mérkőzésről? Biztos, hogy ugyanazt a meccset néztük? Vagy ez most már mindig így lesz?

Vajon hallotta a Mester a tizenvalahányezer csalódott néző fütyülését? Vagy ismét csak ott tartunk, hogy a szurkoló rosszul látja, nem ért hozzá? Mert az igaz, hogy nem Pintér kapitány züllesztette a magyar futballt labdarugdosássá, de könyörgöm, ne kövesse a haladó hagyományt! Ne tekintse teljesen ostobának azt a pár reménykedőt, aki még hajlandó megnézni, sőt, esetleg jegyet váltani a nemzeti mezben csetlő-botló fiaink mérkőzéseire! Akik bármilyen, hmmm, szóval bármilyenek is, azért a mi fiaink! De így, egymás közt, azért mondjuk meg az igazat! Mert ha továbbra is csak mélyen belenézünk a kamerába és hazudunk, az sehová sem vezet. Azaz tévedek, mert van még lejjebb is. Andorra, Vatikán, Alsósárosd.

Hogy mi a megoldás? Nem tudom, hiszen csak egy szurkoló vagyok. Úgy hat évtizede.
De van laikus véleményem! Mindent elölről kellene kezdeni! Például kitakarítani az MLSZ-t és környékét. Valamint , szerintem , fél tucat focipálya a tanyasi iskolák mellett – esetleg öltözővel - többet használna a magyar labdarúgásnak, mint a frissen épülő sokmilliárdos stadionok! És azt az egy-két évtizedet, amíg beérik az új generáció, majd csak kibírjuk valahogy. Így, foci nélkül. Labdarúgással.