Most nem azért, de mutassanak még egy ilyen okos futballblogot, nem csak azt mondtuk meg a múlt héten, hogy  hármat gurít majd a Debrecen itthon, de a nyerő taktikát is telibe trafáltuk, mint Mészáros Norbert az albán kapust. Kicsit hadd hajdúbézzünk (idézzünk önmagunktól) örömünkben: "...az utolsó negyedóra alapján, hazai pályán, egy összeszedett Lokinak kötelező volna gurítani egy hármast, és akkor még az is belefér, hogy Mészárosék összehoznak egyet hátul, ahogy várható." Vagyis csak annyiban tévedtünk, hogy a hátsó alakzat végül nem hozott össze egy gólt, mentségünkre legyen mondva azért próbálkoztak becsülettel. De erről majd kicsit később. 

Ami a Loki szerkezetváltását illeti, természetesen ez is várakozásaink szerint történt (igen, élvezkedünk, na és?): "A nemzetközi szinten nem túl rutinos edző hatalmasat hibázott, amikor messze legjobb középpályása (Bouadla) hiányában nem erősítette extra emberrel a pálya közepét, hanem büszkén maradt a kétcsatáros játéknál. És ennek mindaddig itta a levét a Loki, míg a szkipetárok nem rúgtak egy gólt. Ettől aztán Elinek végre leesett a tantusz, és behozta Ramost Kulcsár helyére, innentől pedig egészen más meccset láthatott a nagyérdemű." (írtuk szintén az elbukott odavágót követően).

Többet nem bézünk, becsszó. Kondás tehát kikukázta Kulcsárt a kezdőből, és visszaállt három belső középpályásra, Luis Ramos-szal védekezőben. A loncsos hondurasi mind fizimiskája, mind játékstílusa alapján tökéletesen rászolgálna a "puli" becenévre, nem is értjük miért nem ez van már rég a mezére írva. Tegnap este is, ahogy kergette a labdát megveszekedetten míg csak a lába bírta, élmény volt nézni az energiát. Vele egyből csapattá vált az amúgy továbbra sem valami nagy formát mutató Loki, szüntelen rombolásával besűrítette a középpályát, mint főzeléket a rántás. Bár a "hajdúsági pitbull" rengeteg labdát adott el, közvetve mégis szinteket emelt a DVSC támadójátékán, mert Varga sokkal bátrabban kalandozhatott, Szakály pedig sokkal bátrabban tűnhetett el akár hosszú negyedórákra két - az este szintjén feltétlenül - zseniális megoldás között. Le sem merjük írni ki jutott eszünkbe a semmittevésből felvillanó bokapasszok és lágyan elpöckölt megkerülősök láttán. Csak tíz évvel volna fiatalabb, még bármi lehetne belőle.

Ramoson kívül változás volt még, hogy az első meccsen mind védekező, mind támadó feladainak megoldására képtelen Rezes helyett Yannick foglalta el a pálya bal oldalát, és töltötte meg lényegesen nagyobb élettel, mint ifjú hazai kollégája. Ha nem törte volna el oly rettenetes csúnyán azt az üvöltő ziccert 0-0-nál, egész jó véleménnyel lennénk róla. (Rezesnek legyen mondva ugyanakkor, hogy beállását követően a hónap gólpasszát osztotta le a harmadik találat előtt, még úgy is, hogy Adamo Cé talán hajszálnyival lesen.) Harmadik váltás a jó öreg Nikolov Balázst ajándékozta meg egy fellépéssel jobb-bunkóban, Nagy Z. kárára. A veteránnak kellett egy félidő, hogy bemelegedjék - az első játékrészben ő volt talán a leggyengébb láncszem - aztán a másodikban már egész jól elvolt, néha még fel is ért.

Ami a játék képét illeti, a Loki úgy vetette magát a visszavágóba, ahogy kell. Nem mentek fejetlen az albánoknak, de mindenki pörgött ezerrel, labdavesztés után inuk szakadtából szűkítették a területet, támadásban pedig jó arányban variálták az egy-az-egyezést, a kisjátékokat, valamint a hosszú labdákat (előbbiekkel főként a széleken próbálkozva, az ívelésekkel leginkább Coulibaly-t célozva). Hiba volt rengeteg, de a Skenderbeu finoman szólva sem állt stabil lábakon, amiből hamarosan kihagyott ziccerek, majd egy lesgól is kerekedett, míg végül Adamo legálisan is betalált (1-0). És még csak a 12. percben jártunk. A kezdeti lendület még egy 20 percet tartott, ami idő alatt a Lokinak bőven el kellett volna dönteni a továbbjutást. Ha bemennek a helyzetek mindenki egy fokkal nyugodtabban figyelhette volna, hogy a magyar bajnok védelme továbbra sem akar összeállni. A két szélsőhátvéd képtelen megoldani, hogy ne kerüljenek mögé, a Simac-Mészáros belső párost pedig a legszimplább előrevágott labdával is zavarba lehet hozni. Ott valami nagyon nem stimmel, ha a két középhátvéded állandóan úgy küzd, mint disznó a jégen. A Debrecen szerencséjére a megerősített középpálya elég volt hozzá, hogy megzavarja és pontatlanná tegye a Skender támadásait, de ez a védelem egy jobb csapat ellen, mint pl. a BATE, jóból keveset, kapott gólnál viszont annál többet sejtet.

Sírni majd ráérünk akkor, most örüljünk annak, hogy a második félidő harmada felé a debreceniek különösebb előzmények nélkül, egy pofás akció végén beverték a másodikat (a sokadszorra jól felérő Varga neve mellé került a strigula). Innentől kezdve csak Plaku egy-egy villanása és a hajdúsági védősorból sugárzó önbizalomhiány veszélyeztette a DVSC továbbjutását, meg persze a kihagyott ziccerek, főleg Bódié (már megint micsoda passz Szakálytól) és Mészárosé. Hogy Eli bá ne kapjon agyvérzést a véghajrában, Coulibaly - a már emlegetett Rezes-féle sarkazásból - csak berúgta a maga másodikját (3-0), innentől pedig nem sok kérdés maradt. Az edzőnek amúgy jár a pont a cserékért, melyek egyben mutatták, hogy az első meccsel ellentétben a két szélső tegnap nem spórolt futással védekezésben.

Mivel eddig még szinte szót sem ejtettünk róla, mondjuk el, Varga ismét bizonyította, hogy van benne fantázia, ugyanakkor a hisztizéssel csak a saját életét nehezíti. Egy idegroncsnak látszó középpályás láttán a legtöbb bíró zsigerből mutatja a sárgát. Továbbá a mi ízlésünknek mintha kezdene egy kicsit túl sokszor rátekeredni a labdára úgy, hogy aztán visszafelé indul, de ez tegnap lehetett taktika is (ha valami nem hiányzott a DVSC-nek, az a kinyíló pálya). És természetesen dicsérjük még meg Novakovics, aki az egyetlen biztos pont a hátországban.

A Loki tegnap bizonyította, amit mindenki tudott, lényegesen jobb csapat annál, mint ami abból az első meccsen látszott. Kondás is tanult a hibájából, mi nem kis szó, főleg mifelénk. A DVSC és a Honvéd sikere azt jelenti, hogy Magyarország megnyugodhat, az albánoknál még jobbak vagyunk. Ami a folytatást és a főtáblára jutás esélyeit illeti... inkább örüljünk egy kicsit a mának.