És akkor jött Andrea Pirlo, szokásos lakonikus mozgásával pöckölgetve a labdát a tizenegyes pontig, majd felnézett és kanalazott, Hart jobbra el, a labda pedig be a kapu közepébe. Itt fordult az este a helyes irányba, érkezett egy deus ex machina, pontosabban nem is deus, csak ingenium.

Ha valaki egy kicsit is szeretné érteni a foci velejét, akkor a tegnapi meccs ideális első esettanulmánynak. Az ilyen meccsek azok, amelyeken bele lehet szeretni a játékba, amikor két csapat teljesítőképességének csúcsán próbálja megjátszani az esélyét, de egyik sem képes bevenni a másik kapuját. Amikor az egyének szerepe kilométerekről látszóan sugárzik, amikor mindkét csapat a saját taktikáját játssza mindenféle malőr nélkül, ilyen az, amikor hősök születnek.

A mérkőzés 3. percében De Rossi belőhette volna élete gólját, de ettől függetlenül az első negyedóra viszonylagos angol fölénnyel telt, Rooneyék próbáltak tempót diktálni, és még helyzeteik is voltak. Ezt követően Prandelli rendezte a sorokat, feljebb küldte csapatát és a négy belső középpályással (rombusz) elkezdték dominálni a labdatartást. Innentől kezdve egyértelművé vált, amit már a meccs előtt is sejteni lehetett. Hodgson a kifacsart Parker-Gerrard kettőssel nem is álmodhatott letámadásról, de valószínűleg egyébként is maradt volna a tornán az angoloktól megszokott, egyszerűen megvalósítható taktikánál: viszonlyag mély területvédekezés és gyors kontrák. Ehhez minden lehetőségük megvolt, hiszen Young, Rooney és Welbeck a Unitedban már begyakorolták a mozgásokat, ráadásul veszedelmesen sebesek mindannyian. Ez a fajta taktika - az életveszélyes kontrák ellenére - tökéletesen megfelelt az olaszoknak, elsősorban Pirlonak, aki ennek hála futballtörténelmi teljesítményt nyújtva szabadon diktálhatta a mérkőzés tempóját. Mondhatni a semleges nézők legnagyobb örömére, de ha Andrea Pirlo úgy játszik, mint tegnap, akkor nincsenek semleges nézők. Az angolok csak úgy irányíthatták volna a mérkőzést, ha szétfutják a tajánokat, hogy ezt miért nem próbálták meg mégis, arra a hetvenedik percben görcsöt kapó Gerrard szolgáltatott illusztrációt. Nem volt számukra más út, csak a sün.

A két taktika végül is remekül működött. Harmonikus játék alakult ki a pályán, az olaszok Pirlo vezényletével igyekeztek réseket találni a duplapajzson, az angolok pedig mesterien robbantak ki hadállásaikból, főleg ameddig a hősiesen játszó Gerrard bírta erővel. Az olaszok nagy dicsérete, hogy a szépen rajzolódó angol kontrák ellen szinte kivétel nélkül tökéletesen védekeztek. Volt bennük elszántság és alázat, hogy visszaérjenek, és „sok lúd disznót győz” alapon bekerítsék a labdát.

A 60. percben Hodgson bátran cserélt, hiszen Milner helyére a sokkal támadószelleműbb Walcottot küldte pályára, Welbeck helyére pedig Carrollt. Innentől Gerrard már sokkal kevesebbszer lépett fel a támadásokhoz, az angolok pedig tovább egyszerűsítve játékukat elsősorban Carroll fizikai fölényéből próbálták tőkét kovácsolni. Hozzávetőleges sikerrel, tehetjük hozzá, hiszen Joe Hart kirúgásai után legalább tucatszor tudta jól megcsúsztatni, vagy mellre venni a labdát, ami folyamatosan érdekes helyzetekhez vezetett az olasz térfélen. A kékek leginkább csak arra ügyeltek, hogy a többi támadót őrizzék, mondván még mindig az a legjobb, ha Carroll távol a kaputól próbál osztogatni. Ez a taktikai döntés is működött.

Keveset beszéltünk eddig az olasz támadójátékról, amely elsősorban a középtávoli lövőhelyzetek keresésére épült, illetve ezekkel a lövésekkel próbálták jobban kihúzni a védőket (az angolok 13 lövést blokkoltak). A játékuk végig nem vált kapkodóvá, vagy tanácstalanná. Kiváló ritmusban passzolgattak (a meccs egészét tekintve 89%-kal). Ami Andrea Pirlot illeti, 126-szor találták meg a labdával, ő pedig 115 sikeres átadással vétette észre magát. Ezek közül a támadóharmadban osztott le 37-et, 6 passzával gólhelyzetbe hozva társait. Emellett 19-ből 13 hosszú passza volt sikeres. Végül pedig - a vezéri mivolt megdönthetetlen bizonyítékaként - emeljük ki, hogy a nem éppen erről híres Maestro 6-szor szerzett labdát, amivel szintén kategóriagyőztes a meccsen. Tulajdonképpen az egész mérkőzés róla szólt, nincsen hozzá fogható futballista széles e planétán.

Rajta kívül Cassano és Montolivo próbálta még színezni, de Cassanot bedarálták az erős bekkek, egyszerűen elszívtak előle minden levegőt, a lövései sem jöttek össze. Néhányszor azért még így is sikerült a frászt hoznia az angolokra, például Pirlo ívelése után majdnem lövetett egy gólt Balotellivel. Montolivo néhány megmozdulásával jelezte, hogy van benne potenciál, de egyelőre eléggé szkeptikusak vagyunk vele szemben. Nem tűnik elég határozottnak, védekezésben szinte ballaszt, fizikailag kevés, nem különösebben gyors, kapura pedig többnyire veszélytelen. Tegyük hozzá, ez inkább az életműnek szóló kritika, mert tegnap magasan felülmúlta önmagát.

Gyűrtek, gyűrtek az olaszok, de a vezetés csak nem akart megérkezni, Terry hiba nélkül játszott, és vezényelte a védelmet. Balotelli 10 lövéséből sem tudott betalálni, még közvetlen közelről is Hartba rúgta a labdát. Az olaszok összességében 36 lövést próbáltak, amelyből csak 8 találta el a kaput.

Emeljük is ki rögvest a két kapus magabiztos teljesítményét. Hart folyamatos koncentrációra kényszerült, bár nem sok nagy védése volt, de végig nyomás alatt tartották kapuját, és egyszer sem remegett meg. Legalább annak örülhetnek az angol drukkerek, hogy oly sok kilátástalan év után végre újra van egy normális kapusuk. Gondoltuk egészen a büntetőkig. Tartsanak minket sznobnak, szemünkben rettenetesen beárnyékolja Hart teljesítményét a tizenegyesek során elővezetett magánszáma. Ezzel a pojácáskodással pontosan oda tart, ahol nem a hősök laknak, hanem a szánalmas lúzerek. „Tiszteld az ellenfeled!” - tartja a mondás, amit az igazi legendák mindig betartanak. Pirlo pedig igazi legendaként törölte fel vele a padlót, műsorozhat tovább a hazafelé tartó gépen.

Buffon újra igazolta elképesztő klasszisát. Ritkán van alkalmunk kihangsúlyozni, hogy mekkora legendával állunk szemben. Minden megmozdulása maga a harmónia. Nincs egy fölösleges mozdulata, művészet, amit csinál. Ha így hirtelen belegondolunk még a minden idők legjobb kapusa cím is sanszos, de nem akarjuk felhergelni a Grosics Gyula, Lev Jasin vagy Gordon Banks híveket (bár az IFFHS már megmondta). Mi vállaljuk, hogy az elmúlt 20 évben nem láttunk nála jobbat. Egyszerűen hihetetlen, hogy mennyire arra teremtették, amit csinál. 1995. novemberében, 17 évesen állt először a Parma kapujában, természetesen már akkor lehúzta a rolót a Milan ellen. Azóta (legyen az Juve vagy Squadra Azzurra) csak akkor van baj, ha sérült. Most is védett egy hatalmasat az első félidőben és a végén fogott egy tizenegyest is.

A legjelentősebb érv az olaszok továbbjutásának jogossága mellett, hogy a némileg idegesen kezdett első félidő után képesek voltak teljesen az irányításuk alá vonni a mérkőzést. Ahogy ment előre az óra, úgy domináltak egyre jobban és jobban (úgy a csapat, mint Pirlo, de a kettő végül is ugyanaz) egészen a hosszabítás legvégéig, ami mind fizikális, mind mentális téren hatalmas teljesítmény. Kicsit egyszerűbbé tehették volna a saját dolgukat némi helyzetkihasználással, de megcsinálták. Jöhet a németek elleni - borítékolható - mészárszék. Két nappal kevesebb pihenő, 120 perc a lábakban, sérültek (Abate, De Rossi, Chiellini, Motta), eltiltás (Maggio), arrivederci. Addig viszont büszkék lehetnek, hogy elődöntőbe jutottak.

Végül jegyezzük meg, mint általános tendenciát, hogy a legjobb négybe a két halálcsoport túlélői kerültek. A C csoport továbbjutói (Franciaország, Anglia) igazolták korábbi vélekedésünket, hogy ebben a kvartettben talán nem volt olyan magas a színvonal. Az is észrevehető, hogy mind a négy negyeddöntőből a labdát többet birtokló, jobban passzoló, látványosabban játszó csapat ment tovább. A kieséses fázisban - egyelőre - nem működött a bunkerfutball, nincs továbbjutó, ki sérthetné a közönség igazságérzetét. Papírforma alapján talán az olasz és a portugál válogatott meglepetésnek számít az elődöntőben, a játékuk alapján viszont sokkal inkább ott a helyük, mint a hollandoknak, vagy a franciáknak.

Hihetetlenül jó ez az Eb.