Az MTK döntőbe jutása annyira fellelkesített minket, hogy május elseje ünnepi programjába beillesztettük a Puskás F. Stadion legújabb zárómeccsének megtekintését.

A szentélybe lépve mindenki jól szemügyre vehette a stadion állapotát, hiszen a klubházzal szemközti nagy karéj megnyitására nem volt szükség. Az NS által 4000-re tippelt nézősereg elfért a VIP páholy két oldalán. Meglepő volt látni, hogy az „MTK-s” szektorba milyen sokan váltottak jegyet (kábé 1500 főről beszélünk persze), ráadásul többnyire kisgyermekes családok, akik igazán jó hangulatot varázsoltak. A másik oldalon a Loki ultrák végigénekelték a meccset, ahogy annak lennie is kell. Egy két gá-gázáson kívül sportszerű volt a hangulat.

Az első félidőben leginkább a lemenő nap perzselő sugaraival való küzdelem kötötte le a nagyérdeműt. A retina-olvasztó fény és a mellé párosuló 35 fokos kánikula gyakorlatilag  túlélő üzemmódba állított mindenkit, a szerencsésebbek napszemüveg mögé bújva izzadtak, a többieknek maradt a hunyorgás. Természetesen a pályán is érződött, mindkét csapat tisztában volt vele, hogy a második félidő árnyékban zajlik majd. A Debrecen így is viszonylag gond nélkül kézben tartotta a meccset. A hajdúságiak az MTK védelmének baloldalára kihegyezett támadásokkal simán jutottak el esetenként az ötösig is, hogy ott aztán rendre valami váratlan bolondságot kövessenek el. A szimplán beágyúzott helyzetek helyett minduntalan passzolni próbáltak és mindig az ellenfélhez. Így sokáig maradt a 0-0, míg aztán a félidő végén egy kósza, de annál gyönyörűbb MTK kontra gólhoz vezetett. Balajti tálalt Könyves elé, aki klasszis módon tette el a hosszúba a labdát. A szerbiai születésű, 22 éves Könyves Norbert rendkívül érdekes jelenség, sokszor darabosnak és ütemtelennek hat, máskor meg úgy tűnik, hogy viszonylag robbanékony, jó gólérzéke van és a fizikai adottságait is képes kamatoztatni.

Az első félidővel végül is az MTK lehetett elégedettebb, de igazából érződött, hogy egy teljesen más második játékrész vár ránk. Nem kellett csalatkoznunk. A félidőben egy mellékes, de fontos dologra is  figyelmesek lettünk, nevezetesen hogy a Sport TV riporternője, Takács Rita élőben csinosabb, mint a képernyőn.

A második félidőre mindkét csapat úgy jött ki, mintha egy alapos és hatásos edzői fejmosáson esett volna át, persze a "zengő öltöző" Garami bácsi esetében nyilván mást jelent, mint Kondásnál. A lényeg, hogy a fiúk egymásnak rontottak és ebből lüktető játék kerekedett. Rezes és Ramos helyére a két francia, Bouadla és Coulibaly érkezett a Debrecennél, akik megváltoztatták a mérkőzés menetét. Bouadla az 51. percben úgy 30-ról ágyúzott Hegedűs kapujába (talán védhető lett volna bravúrral), ami ténylegesen visszahozta a Debrecent a meccsbe, Coulibaly pedig gólt nem szerzett ugyan, de játéka minden futballszeretőnek kivételes élményt nyújtott, a colos légiós egyszerűen megállíthatatlannak bizonyult az MTK védői számára. Kiválóan fordul, robbanékony, jól fedezi a labdát, technikás. Volt olyan eset, hogy három védő húzta-vonta ő meg csak ment befelé mint egy tank. És minden felívelt labda az övé volt.

A kicsit megzavarodott MTK rögtön beszedett még egy peches gólt, midőn egy szöglet után Szakályt fejen találta a labda. Az 56. percben született ez a gól, mely után a pályára lépett Vass Patrik, kinek már most érdemes megjegyezni a nevét, hiszen egy 19 éves, kiváló technikájú és gyorsléptű támadóról van szó. Ezen a meccsen nem sok extrát csinált, bár a 60. percben kipontozta Nikolovot, ami egy újabb fordulópontnak bizonyult. Innentől kezdve egyenrangú ellenfelek voltak a pályán, a Debrecen már nem tudta uralni a középpályát, mi addig egyértelműen az övé volt, így Kantának sokkal több területe lett, hogy helyzeteket alakítson ki társai számára. Kanta József külön megemlítése egyébként is időszerű volt. Annak idején Illés Béla utódaként harangozták be az MTK-nál, amitől egy kicsit még azért odébb van, az viszont nem kérdés, hogy Kanta ma a nemzeti bajnokság egyik meghatározó játékosának számít. Súlyos térdsérülései miatt talán nem futott be akkora karriert mint Béla király, avagy a "sárvári Dalglish", de a máig hihetetlen 2008-as MTK bajnoki cím alapvetően az ő vezérletével született meg. Ezen a meccsen is kitűnt átlag feletti kreativitásával és technikájával, Ladányinak kiosztott gólpassza akkor is extra lett volna, ha Francesco Totti adja. Így lett 2-2 a 62. percben, az emocionális hullámvasút mindkét csapaton meglátszott, feszültebbé vált a mérkőzés.

Ekkor is kitűnt, hogy két kiváló csapat találkozott döntőben, hiszen mindkettő játszotta saját játékát, a Debrecen próbált 10 emberrel is dominálni, az MTK pedig  kontrára játszott, illetve egy-egy kényszerítővel és a középpályások beindulásaival próbált meg helyzeteket kialakítani. A meccs végén jött a dráma! Előbb gyönyörű Kanta gólpassz után Zsidai bombázott a kapu tetejébe, majd ahogy az egy igazi kupadöntőn sokszor előfordul, jött a gólra gól. Szakály kapta "hóna alá a labdát" és sétált be vele egymaga szinte az MTK kapujáig. A kék-fehérek védekezése ennél a helyzetnél egy hosszabb pillanatra megszűnt létezni, valószínű már azon tanakodtak, hogy fel merjék-e majd dobálni  szeretett edzőjüket a levegőbe. Nyilván taktikai elképzelés, hogy kapuhoz közel nem szabálytalankodunk, de talán ennél a helyzetnél meg lehetett volna próbálni egy faultot, vagy akármit, csak ne az legyen, hogy a csatár tisztán lő 10 méterről az egyéni akció után.

A hosszabbításban is gyűrték egymást rendesen a csapatok, voltak is helyzetek, de a meccset végül a tizenegyesek döntötték el, mégpedig nem a romantikusabb kifejlet, hanem a papírforma irányába. Talán az számított, hogy a Loki portása valamivel nagyobb nyomást helyezett a végrehajtókra, mint kollégája, vagy tán a másodiknak rúgás volt túl nagy teher az ifjaknak, a lényeg, hogy 15 berúgott és három kihagyott tizenegyes után (9 pár, 8-7) a a DVSC megnyerte a Magyar Kupát egy olyan meccsen, amelyen mindkét csapat megérdemelte volna. Az MTK-val mindenképp számolni kell a jövő évi NB1-ben, erős középcsapattá válhatnak egyből, míg a Debrecen most már teljesen a bajnokságra koncentrálhat, ahol történelmet írhat. Egyrészt visszavehetik az uralmat a Videotontól, másrészt veretlenül nyerhetnek, amire az 1966-os Vasas volt utoljára képes.

Megjegyzés: Mivel a mérkőzés megtisztelt minket azzal, hogy egészen mérkőzés-szerű volt, így mi is megtiszteltük azzal, hogy nem írtuk bele unos-untalan az obligát kitételt: "magyar szinten".

Két meglehetősen kásás felvétel a mérkőzés és a büntetők összefoglalójával: