A futball istene egy utolsó szemét alak. Egyszerűen elfogadhatatlan cselekedet volt így kicsinálni szegény örményeket. Persze az írek megérdemelték, mert Henry kezezése, tudjuk jól, de akkor miért nem a franciák szenvedtek, miért nem abba a meccsbe kellett belenyúlni, és mondjuk nem megadni a hajrában azt a véleményes tizenegyest? A felsőbb hatalmak azonban úgy döntöttek, inkább a szegény kis örmény válogatottal szórakoznak el kegyetlenül.

És eljő a perc, a huszonhetedik, az ír csatár felkarral átveszi az indítást, majd mellbe lövi a tizenhatosáról kifutó Berezovsky-t, ó egek!, hát, hogy lehetett úgy elvakítani a pojáca bírót, hogy ezért a portást zavarja le gőgös pirossal?! Megfogyva bár, de törve nem, tartja magát a végtelen szimpatikus vendég és a döntetlen, legyen így, maradjon nulla a végéig, aztán majd beütnek egyet. De nem marad, az égiek cédája, a sors, ismét beint vigyorogva, és rúgat egy szilveszteri összefoglalókban vicces, ám a dublini éjszakában szívszaggató öngólt szerencsétlen Aleksanyan-nal. Biztos volt nagy röhögés odafent. Már csak a konok kaukázusiak gondolták, hogy még innen is lehet visszaút, nem estek szét, nem hisztériáztak, mentek tovább becsülettel. Persze minden hiába, az elveszejtésükre szőtt aljas terv tökéletes csapdának bizonyult. Mint az a második félidőben kapott potyánál kiderül, a rutinos kapus korábbi kiállíttatása dupla mélyütés volt Furtuna részéről. Az újabb, máskor bizonyára humorosnak tűnő jelenet után kettőre nő a hazai előny. Ennyi, bár Mkhitaryan még szépít, hármas sípszó és ír ünnep a vége, a boldogság zöld tengerében néhány kisemmizett örmény bámulja megtörten a semmit. 

A szerkesztőség ír-barát felének természetesen tiszta szívből gratulálunk.

(Az orosz cím jelentése: "Mit csinálsz?!", a kétségbeesett riporter kérdé ezt Aleksanyantól, mi pedig az Úrtól.)