Olaszország-Spanyolország 1-1

Az Eb első igazi rangadója két futballnagyhatalom között igazán jó mérkőzést hozott. A várakozásokkal ellentétben a spanyolok nem tudták lerohanni a rossz előjelekkel érkező olaszokat. Az oroszok elleni barátságos meccsen elszenvedett zakó után Prandelliék egyszerre sutba dobták a selejtezők folyamán alkalmazott 4 védős szisztémát, és néhány nap alatt barkácsoltak egy klasszikus 3-5-2-t, aminek két fő oka volt. Az egyik, hogy Maggio így a Napoliban megszokott kedvenc posztján játszhat, sokkal többet törődhet a támadásokkal, ezáltal  pedig problémaforrásból egyszerre nagyon komoly támadófegyver vált belőle. Ez már a spanyolok ellen is látszott, de egy kisebb csapat ellen még látványosabb eredményeket hozhat. A másik ok az lett volna, hogy a Juventusban összeszokott három belső védő tudjon együtt játszani Buffonnal megerősítve, de végül ez dugába dőlt, hiszen Barzagli helyére más megoldást kellett találni. Valahol szegénységi bizonyítványnak is felfoghatnánk, hogy egyetlen védő kiesése miatt a torna legelső meccsén rögvest egy középpályást kellett hátravezényelni a pótlásra, ráadásul Daniele De Rossit, aki Európa egyik legjobb védekező középpályása. Ugyanakkor DDR már klubcsapatában is beugrott olykor bekkelni az idén (kezdve a Roma-Juventus bajnokival), tegnap pedig olyan tökéletesen oldotta meg a feladatát, hogy az olasz keret szűkössége helyett De Rossi tálentumának végtelen gazdagsága tett ránk maradandóbb benyomást. Több kulcsfontosságú szerelése is volt a mérkőzésen, különösen az első félidőben rengeteg zűrös helyzetet kezelt a tizenhatoson belül, meglepő magabiztossággal.

A jó védekezés persze minimális elvárás egy olasz válogatott esetében, ahogy Buffontól is alap három olyan védés meccsenként, amiért más kapus a lelki üdvét is odaadná. Ezen kívül viszont az is látható volt, hogy az olaszok labdával is tudják, mit akarnak. Labdaszerzés után rögvest próbálták megjátszani Pirlot vagy Mottat, akik azonnal lőtték be a passzokat a spanyol védők mögé Cassanonak vagy Balotellinek, főleg a széleken nyíló folyosókba, ritkábban a bekkek mögötti üres területekre. Az olaszok gólját egy ihletett egyéni alakítás előzte meg Pirlotól, aki a talján drukkerek végtelen örömére úgy tűnik a válogatottban is tartja juventusos formáját. Akit külön még ki kell emelni, az Cassano. Fantantonio elképesztően jól játszott, ha pedig arra gondolunk, hogy másfél hónapja tért vissza szívműtétjéből, akkor a szavunk elakad. Mindent egybevéve az olasz játékosok frissnek tűntek és összeszedettnek, van fantázia ebben csapatban. Kérdés, hogy Balotelli képes lesz-e kapura lőni a labdát a torna folyamán.

A spanyolok kicsit szenvedtek a meccsen, főleg a második félidőben nem termett nekik sok babér, egészen az olasz gólig. Így utólag nem tűnik jó húzásnak Torres padoztatása, aki beállítása után rögtön igazolta, hogy hihetetlenül veszélyes a kapu előtt. Bár a spanyolok mérkőzés után nyilatkozataikban a pálya talaját okolták a győzelem elmaradásáért, a megtévesztően szánalmas kifogás ellenére senki ne higgye, hogy ennyire gyengék volnának. Tegnap is kiderült, hogy álmukból felkeltve is bármikor hoznak egy elképesztően magas szintet, amelyet az olaszoknak csak bravúrral sikerült elérni. Ha viszont nagyon merészek akarunk lenni, akkor felvetjük, hogy egy kicsit mintha hiányozna belőlük a tűz, mintha nem volnának már annyira éhesek a sikerre. Persze ők még akár rutinból is lehozhatják. Ha a következő meccsen kitömik az íreket (és ki fogják), akkor a végén a horvátok ellen várhatóan elég lesz egy döntetlen is.

Az olaszoknak meg szép kezdés ide-oda, jöhet a szokásos remegés. Ha a saját kezükben akarják tartani a sorsukat, győzniük kell a horvátok ellen, mert ha ez nem sikerül, akkor egy Horvát-Spanyol szalonremivel könnyen kigolyózhatják őket az utolsó fordulóban. Persze nem bunda, csak véletlenül éppen 2-2 lesz, mint a svéd-dán 2004-ben. (Bár jobban meggondolva annak az agyonhallgatott szégyenfoltnak éppen Trapattoni válogatottja esett áldozatul, amitől az öreg máig olyan pipa, hogy már csak dühből is le fog feküdni hazájának a zárókörben, ha olyan a helyzet.)

Horvátország-Írország 3-1

"Jó kapusnak szerencséje van" tartja a mondás, melynek igazságát tegnap este Shay Given oly ékesen bízonyította, ám az írek pechére indirekt. Ha így vesszük, minden az első horvát gólból következett, melynél a szebb napokat is megélt portás mozgása a Pápán levezető Szűcs Lajos dinamizmusát idézte, úgy 2022-ből. A talpra kászálódó Mandzukic fejéről pöttyöslabdához hasonló ívben és sebességgel pattanó játékszert benyelni valószínű senki másnak nem sikerült volna a tornán, vagy legalábbis nem ilyen magától értetődően.

 Ez nem az első, hanem a harmadik, ami az arcáról pattant be... 

Persze nem volna elegáns pusztán a lassított felvételként közlekedő kapusra kenni a kínosan kényelmes kitömetést, Trap fiainak jól megérdemelt veresége igazi csapatmunka volt, mindenki hozzátette a magáét. A védelem zárlatos volt, a középpályások tökéletes egyensúlyt teremtettek a gyatra védekezés és a kilátástalan passzjáték között, a támadók pedig súlytalanul akartak, de az se nagyon derült ki, hogy mit. Az egész gárdát a cikivel határos képzetlenség és nehézkesség jellemezte, ami csak a mester angoljához hasonlítható. A párhuzamnál maradva, egy-egy ír "akció" kibontakozását figyelni legalább olyan fájdalmas volt, mint állítmányra várni Trap mondataiban.

Ezzel szemben a horvátok magabiztosak voltak és lendületesek, legfőképpen pedig jól lavíroztak a technikás futball és a célratörő támadójáték között. Mezőnyfölényük nem változott totyorászássá az utolsó harmadban, sőt éppen ellenkezőleg, bízva támadóik fizikumában és robbanékonyságában rendre egyszerű eszközökkel, leginkább beadásokkal próbáltak zavart kelteni, mint az eredmény is mutatja, sikerrel. A pálya minden szegletét a horvátok uralták, Jelavic és a támadásban csatárnak fellépő Mandzukic felbukkanása a tizenhatoson belül bőven elég volt a pánikhoz, Modric és Rakitic a meccs nagy részében ember nélkül szervezhetett, míg balszélen a középpályáról kimozduló Perisic, jobbon pedig a felfutó védőt játszó Srna volt az úr. Az írek ezzel szemben boldogan magukra húzták a horvátokat, támadásaikat random előrevágott labdákra redukálták, a kapujuk elé pedig falat vontak, papírból.

 A horvátok támadásban a fizikális játékot erőltették

Persze a futball már csak olyan, hogy még így is kisülhetett volna az íreknek valami a meccsből. Merthogy a második horvát gól a mi interpretálásunk alapján les volt, Vukojevic ugyanis mozdult a labda felé, ráadásul visszalépésével hozzájárult Ward kacska öngólpasszához, ezen felül pedig Robbie Keane nem kapott meg egy teljesen jogos büntetőt. Ez így együtt már kvázi két gól hátrány, és akkor még nem is szóltunk a Trapék szempontjából rettenetesen balszerencsés harmadik horvát találatról. Ha valaki nem látta a meccset, szinte reklamálhatná az íreknek járó egy pontot. Ami a vesztes szájából persze nagy butaság volna, a horvátok helyében viszont elgondolkodnánk rajta egy kicsit.