Mielőtt megemlékeznénk családiasan kurjongató Hidegkutiban selejtező MTK-ról és Senicáról, mutatunk egy olyan nézőtéri videót a Lovrencsics gólját ünneplő poznani arénából, hogy elszorul a szívük. Persze demagóg pont a Meteorhoz hasonlítani a csillivilli Miejskiben zúgó huszonezres Lech-kórust, de tartunk tőle, hogy a még meg sem épült Fradi stadionban sem ez lesz sztenderd (ha majd elkészül, és ha majd a Fradi bejut az EL-be). A Lombard-Pápa játékosa mindenesetre jól választott, amikor a háttérben kiabáló Szűcs Lajost lecserélte húszezer  tomboló-daloló drukkerre.  

Mindeközben a Hungária körúton Garami bácsi fiai egy enigmatikus mérkőzésen 1-1-re végeztek a szlovák Senica ellenében, ember legyen a talpán, aki meg tudja tippelni mit hoz majd a visszavágó. Az első félidőt tekintve nem féltjük Kantáékat, a második alapján a tótoknak van oka bizakodásra, az viszont eldönthetetlen, hogy a gyatrán kezdő Senica elleni hazai fölény, vagy az emberelőnyben passzírozó vendégek teljesítménye tükrözi-e jobban a tényleges erőviszonyokat.

Az első 45 perccel a magunk részéről meg voltunk elégedve, a kocogós tempóban vígan pirlózó Kanta remekül irányította társait, az Illés örökébe ragadt karmesternek több olyan megmozdulása volt, hogy teljesen érthetetlennek tűnt mit keres még a magyar ligában. De az egész csapat jól mozgott, nem, hogy nem keltettek másodosztályú benyomást, de kifejezetten élvezet volt látni milyen szépen tartják a fiatalok a struktúrát. Mindenki bátran próbált játszani, a támadások tudatosak voltak, a védekezés pedig magabiztos. (Mindezt persze egy olyan szinten tessék érteni, amelyen a német másodban egy év alatt hat meccsig jutó Lázok lehetett a mérkőzés legjobbja.) Az MTK játékosai közül ebben az időszakban még Rácz, Zsidai és Hídvégi is átlag felett teljesített, lefelé talán csak Wolfe és Csiki lógott ki a csapatból. Előbbi többször is dühítően tessék-lássék védekezett a jobbszélen, amivel egyrészt igen kellemetlen helyzetbe hozta társait, másrészt örökre kiradíroztatta önnön nevét minden valamirevaló noteszból. Apósom kedvenc jobbszélsője pedig olyan gyáván hátrált meg ziccerhelyzetben a meglehetős távolból érkező szlovák kapus láttán, hogy terápiás célzattal beiratnánk pár hónap rögbire. Mindent egybevéve szünetben elégedetten nézhettük a lenémított Csötönyit (hang nélkül is éppen elég nehéz befogadni a jelenséget), megvolt az előny, és nyugtató volt a játék.

Aztán a második félidőre zivatar borult a pályára, a Senica pedig az MTK-ra. Nyoma sem volt már az ötletes játéknak, részben a körülmények, részben a sokkal agresszívabban letámadó szlovákok miatt. A kék-fehérek már a játékrész elején beszorultak a saját térfelükre, a - szerintünk jogos, a többség szerint jogtalan - kiállítást követően pedig már két-három passz összefűzése is komoly gondot jelentett számukra. A Senica játékstílusát tökéletesen jellemezte az egyenlítő találat: zsinórban rúgott szögletek után némi fejpárbaj, majd egy pechesen kitett labda, amit Kóna pompásan ívelt egyből vissza, a rendezetlen védők közt magányosan emelkedő Blackburn pedig nem hibáz. Azaz sok-sok bruszt és egy csipetnyi igen fejlett technika mentén operálnak a szlovákok, ami - valljuk meg - igen fenyegetően meccsel az MTK naivitásával. Kálnoki Kis és a vezetés gyors elvesztése érthetően megnyomta a hazaiakat, hát még amikor Kanta kihagyta az ajándékba kapott büntetőt. Becsületükre legyen mondva, noha támadójátékról ekkor már nem nagyon beszélhettünk, védekezesében hozta magát a hátralépő Vukmirral kipótolt védősor. Még úgy is, hogy a veterán szerb nem tűnt egy életbiztosításnak. Az MTK túlélésében nagy szerepe volt a Csikit váltó Nikházinak (Dragan helyét foglalta el a középpályán) és a támadásban és védekezésben is két szintet javuló Wolfe-nak. A teljesen eltűnő Kanta hiányában csak nekik és a derekasan robotoló Lázoknak volt köszönhető, hogy hazaiak legalább olykor-olykor némi levegőhöz jutottak, és vele időhöz rendezni a soraikat.  Amúgy a tótok néha szép megoldásokat bemutatva tartogatták a labdát mezőnyben, de a végjátékban mindig szögegyszerű megoldásokat választottak, leginkább beívelések és távoli próbálkozások formájában. Az utolsó tíz percre beálló Vass-sal és Tischlerrel (az elfáradó Rácz és Lázok helyén) egészen megelevenedett a Nyugati csoport bajnokának támadójátéka, de ebben valószínűleg annak is szerepe volt, hogy a szlovákok visszább vettek a letámadásból, mert a világért se szerették volna megkontráztatni magukat.

Ami a végkicsengést illeti - mint már mondtuk volt -, ebből legyen okos, aki tud. Szerintünk a Senica rúgott gólja önmagában nem akkora dráma, a szlovákok védelmét látva majdnem biztosak vagyunk benne, hogy az MTK is be fog találni idegenben legalább egyszer. Ha viszont egész meccsen olyan nyomás vár Kantáékra (és személyesen Kantára), mint ami a második félidőt jellemezte, akkor a záporozó ívelésekből és kapu előtti kavarodásokból könnyedén több gólos vereség lehet.

Az Albániában vitéz mód 1-0 arányban győztes Honvédról sajnos semmi információnk, azt leszámítva, hogy jól védekeztek és a semmiből rúgták a gólt, amelyet szintén nem láttunk. Az egyetlen érdemi képanyag a mérkőzésről egy derekas fejlövés, melyet az egyik kispesti szenvedett el, és meg (inkább tényleg, mint időhúzó jelleggel).