Folytatjuk a nagy bajnokságok vesézését, irány Anglia! Angliában már nyár óta tiszta volt a kép. A Manchester City annyira felbikázta a keretét, hogy simán kellett hoznia az idei bajnokságot, míg a többi sztárcsapat csak a csodában reménykedhetett (meg a BL hely megszerzé-sében).

És majdnem lett is csoda! Igazából semmin nem múlott a dolog. A United ugyanannyi pontott szerzett, mint a City, ráadásul a 89 szerzett pitykével majdnem az összes eddigi Premier League-et behúzták volna. Az EPL 20 éves történetében mindössze hat csapatnak sikerült több pontot gyűjtenie, mint idén a Unitednak. De a Manu egy kicsit még várhat, csak úgy illik, hogy a bajnokkal kezdjük az elemzést.

A City történelmi sikert aratott, drámai körülmények között. Itt főleg a mondat második felén van a hangsúly, hiszen pont a győzelem hősiessége az, ami a jövőre nézve rengeteget jelenthet. Ez a közös, katarktikus élmény végleg csapattá kovácsolhatja a hirtelenjében összerántott garnitúrát, ráadásul a szurkolókkal közös ünneplés még némi érzelmi kötődést is csiholhat a fiúkban. A legfontosabb következtetés mindenképpen ez, hiszen a „miért ők és miért nem a United?” kérdését nagyjából annyira érdemes elemezgetni, mint a pénzfeldobást.

A győztes ünnepélyes bemutatását ott kell kezdeni, hogy van egy Mancio. Az olasz edző pontosan ugyanazt a se íze, se bűze csapatjátékot honosította meg Manchesterben, amit Milánóban már pontosan ismert mindenki. Alapvetően az agyonátkozott, taktikailag túlbiztosított olasz futballiskoláról van szó, amiért a taljánokat mindeni rühelli, de az angoloknak valamiért szabad (lásd Chelsea). Mindig legyen elegendő ember a labda mögött, középpályán többnyire két abszolút védekező ember, az utolsó harminc méteren pedig alapvetően a játékosok kreativitására van bízva a támadások befejezése. Ez a felfogás akkor szép, amikor a csapatunk riválisai alapvetően jobbak nálunk, így meglepetéseket tudunk vele okozni (ilyen például az írek EB-re való kijutása Trappattonival). Amikor viszont nálunk van a világ legnagyobb pénztárcája, akkor egy kicsit hiányérzete van az egyszeri külső szemlélőnek, a szurkolóknak meg legalább akkora meló végignézni a győzelmeket, mint a csapatnak kibrusztolni a pályán. Persze nyilván sokszor kijön a lépés, de négyet vágni a West Brom’-nak azért nem okoz akkora eufóriát. A bajnoki címet az egyéni kvalitások hozták meg. Kiváló kapus (Hart), ősmasszív, elnyűhetetlen védők (Kompany, Lescott, Richards), kiváló szélsőhátvédek (Clichy, Kolarov, Richards), a világ egyik legjobb all-round középpályása (Yaya Toure), a világ egyik legjobb kis varázslója (Silva), szédületes csatárkínálat (Tevez, Aguero, Balotelli, Dzeko), és akkor még csak a keret felszínét kapargattuk meg. Mancini pedig valahogy mindig kihoz a csapatából annyit, ami a győzelemhez elég. Nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy egy ilyen, agyament játékosokkal és kényes sztárokkal tűzdelt öltözőt egyben tudott tartani, méghozzá úgy, hogy közben az ő konfliktuskezelő módszerei sem tűnnek valami rettenetesen következetesnek. A Tevez és Balotelli főszerepléssel futó szappanopera idei szezonja hepienddel zárult, kiváncsian várjuk meddig fut a sorozat.

A United-szurkolók most biztos nagyon csalódottak. Az egész szezon nem úgy sikerült ahogy várták, volt egy megmagyarázhatatlan BL-kiesés, volt rengeteg védelmi megingás, hazai pályás bukták, középpályás gyengélkedés. Nézzük sorjában. Az idei évben Fergusonnak gyakorlatilag egy teljesen új csapatot kellett építenie a tavalyi BL-döntő és bajnoki cím után. Van der Sar visszavonulásával a legfontosabb posztra kellett új embert találni, a választás pedig arra a De Geára esett, aki eleinte inkább tűnt „wunder szar”-nak, mint a tapsifüles kapuslegenda örökösének. A BL-kiesés egy részét tulajdonképpen az ő számlájára lehet írni. Aztán csak tetézte a bajokat, hogy a védelem legfőbb bástyája, Nemanja Vidic a szezon elején súlyos térdsérüléssel végleg kidőlt. Középső középpályán Anderson, Fletcher és a szépreményű Cleverley hosszú sérülésével szintén létszám- és minőségbeli gondok jelentkeztek. Egyedül még talán a csatárfronton volt vállalható a helyzet, bár ott is voltak komoly lemarjulások a legfontosabb pillanatokban (Ashley Young például). Tehát Fergie-nek nem volt könnyű dolga, de ha jobban a felszín alá nézünk akkor ismét elképesztő nagyot alkotott az öreg. Még mindig ne felejtsük el, hogy a fent leírt prolémáktól sújtva is ugyanannyi pontot szerzett, mint a sztárgárda a város túlfelén. Ha a csapat drukkereit nem keserítené a hajszálnyival elbukott bajnoki cím, igazából volna miért szeretniük a skótot. Úgy tűnik, hogy sikerült megfordítania egy becsődölésre álló 21 éves spanyol kapusprojektet, hiszen De Gea a szezon végére jelentős formajavuláson ment át, és hosszú távon erőssége lehet a csapatnak. Aztán beépített négy másik fiatalt, akik meghatározók lehetnek jövőre: Phil Jones (20), Chris Smalling (22), Tom Cleverley (22) és Danny Welbeck (21). Ashley Young leigazolása szintén bejött, ő is sokat hozhat jövőre, Wayne Rooney pedig ismét kiváló szezont futott. Nyilvánvaló, hogy ez az idén megépített gerinc jövőre kamatozni fog Vidic visszatérésével, és néhány célzott igazolással. Nem valószínű, hogy a United sejkesen kiköltekezne, de Fergie biztos odacsap az asztalra, hiszen nem szokta jó néven venni, ha nem az övé a bajnokcsapat. Középső középpályán elképesztő űr tátong, oda muszáj egy nagyobb hús (mondjuk Alex Song), és egy játékügyes futballista (mondjuk Wesley Sneijder). Vannak még hibapontok, de ez kulcskérdés. A meglévő középpályások nem teszik lehetővé a nagy trófeák elnyerését. Persze itt megint Fergusonra nézünk, és megemeljük kalapunkat. Idén még cseréje se volt középpályán, aztán mégis majdnem odaértek.

Az Arsenalról rengetegszer írtunk kissé malíciózusan (itt a legemlékezetesebb, meg itt), íme egy idézet: „Ez az év purgatórium Wenger számára, ha megtanul a jelenlegi középszar garnitúrával szenvedve győzni, akkor erkölcsileg és szakmailag is mennybe mehet, ha viszont továbbra sem képes kiszakadni az álmok birodalmából, akkor várják a bugyrok.”

Akkor most elmondhatjuk, hogy erkölcsileg és szakmailag is mennybe ment. A tavalyi negyedik hely (68 pont) után, idén harmadikok lettek (70 pont), ráadásul egy rettenetes kezdést követően, amikor mindenki már-már a Wenger-éra végéről beszélt. Ne feledjük, hogy a szezon elején távozott Fabregas, Nasri és Clichy is. Az Ezüst Rókát tehát nem érdekli, hogy mi mindennek mondják el, vagy hogy milyen mélységeket vízionálnak neki, ő teszi a dolgát. A kapusposztot kivéve kiváló játékosokat igazol és/vagy nevel ki. Biztosak vagyunk benne, hogy idén is lesz tülekedés a nagyobb cafatokért. Sagna, Vermaelen, Koscielny, Song és a gólkirály Van Persie, ők a harmadik hely fő letéteményesei.

A Tottenham Hotspurről napestig lehetne beszélni. Egészen január-februárig mindenki olyanokat mondott, hogy akár még a bajnoki címbe is beleszólhatnak, de mindenképpen ők játszák a legszebb focit Angliában. Aztán jöttek a zakók, jött a „Harry for England!” mozgalom, és mi lett a vége? Se dobogó a Hotspurnek, se szövetségi kapitányság Harrynek. Bár soha nem értettünk egyet azzal, hogy ők játszák a legszebb focit a szigeten, de a ilyen mértékű összezuhanást mi sem vártunk. Elképesztő, hogy mennyire elfelejtettek nyerni. A február 26. és április 26. közötti két hónapban dermesztő volt a mérlegük: 1 győzelem, 3 döntetlen és 5 vereség. Még az volt a szerencse, hogy időben kiderült: Redknappből nem lesz kapitány. Ha szakmai szemmel szeretnénk elemezni, akkor ennél sokkal többre nem számíthattak a szezon elején, talán a dobogó elérhető lett volna, de így is 7 ponttal többet szereztek, mint tavaly. Kár, hogy Chelsea BL-győzelmével a hajukra kenhetik a negyedik helyet. Schweini tizenegyesénél bizony nem csak a bajorok sírtak, hatalmas gyomrost kapott a Spurs projekt. Erősen kérdéses miként fejlődik majd a csapat még egy év nemzetközi árnyékban, pedig a keret kezd egyre versenyképesebb lenni. Hiányosságok persze még akadnak, meg ballasztok is szép számmal (Bentley, Jenas, Giovani), meglátjuk.

Külön említést érdemel a Newcastle United, amely megelőzte a Chelseat - mint első komoly tett -, továbbá 19 ponttal többet gyűjtött mint tavaly. A szarkák projektje abszolút tanítanivaló. Tudatos munkával építik a keretet, több igazolásuk is nagyon bejött. Demba Ba és Papiss Demba Cisse góljaikkal megédesítették a Premier League-et, de említhetnénk a kiváló Ben Arfa, Cabaye, Tiote triót a középpályáról, vagy a Premier League egyik legjobb védőjét Coloccini személyében. Még nem tudjuk megemészteni, hogy Alan Pardewból hogy lett egyszerre ilyen sikeres edző, egyelőre azt gondoljuk, hogy meg lesz még a böjtje.

A Chelsea szezonját sokáig beárnyékolta a Villas Boas-féle vakvágány, de a müncheni este fényében túl sok rosszat már nem lehet mondani róla. A keret kissé szedett-vedett volt, igazi átmeneti szezonnak tűnt az idei sokáig. A régi játékosok már nem igazán voltak motiválhatók, az újak egy része pedig teljesen kilátástalan volt, vagy egyszerűen csak közepes. A BL-re aztán meglehetősen rástartoltak, és végül a felejthető szezonból csináltak örökre felejthetetlent. Ha kiörülte magát a vezérkar, az érdemek elismerése mellett jövőre lehet tovább alakítani a keretet. Mindenféleképpen valamiféle arculatváltás kell, hiszen Terry, Lampard vagy Drogba unott fejét már láttuk eleget.

Sorrendben nem itt következik, hiszen az Everton megelőzte őket, de az idei nagy vesztes egyértelműen a Liverpool. Egyre csak zsugorodik a klub, hiába van egész versenyképes állományuk, egyszerűen képtelenek zsinórban meccseket nyerni. A Dalglish-féle projekt abszolút nem vált be, manapság ennél már több kell. Szemléletváltásra van szükség, és belső középpályásra. Viszont a balsiker nyomán jöhetnek a héják és elkapkodhatják a húsosabb falatokat, mi például rácsapnánk Aggerre vagy Skrtelre, akik kiváló belső védők.

A többi csapatról már csak vázlatosan szólunk, bár a legnagyobb elismeréseket itt kellene kiosztani, ha egy kicsit is normálisabban működne a világ. Vegyük észre, hogy idén kitűnő volt a középmezőny. Az Everton például bámulatos teljesítményt tett le az asztalra. A keretük úgy is egyre erősödik, hogy az elmúlt három évben mínusz(!) 17 millió fontot költöttek új játékosokra. David Moyes számunkra ott van a Premier League legjobb három edzője között.

A Fulham abszolút hozta a tőle elvárhatót. Végig stabil középcsapatként üzemeltek, nekik az Everton volt a közvetlen vetélytárs a keretek erejét figyelve, tőlük alig 4 ponttal maradtak le. Számunkra említésre méltó, hogy ezt a szép nyugodt bennmaradást Martin Jol vezényelte le, akit tutira vettünk, hogy lapátra tesznek a szezon közben. A WBA-val Roy Hodgsonnal szállította a bennmaradást, sőt egy kicsit többet is. A 10. hely mindenképpen az év abszolult értékben mérve legjobb teljesítményei között van, kár hogy Zolika lesérült a szezon elején.

A feljutó Swansea és Norwich talán a bajnokság két legkellemesebb meglepetése. Ez az a két csapat, amelyiknek a bajnoki címet kéne kapnia, ha mondjuk az egy elköltött fontra jutó pontszámot nézzük. Egészen elképesztő, amit elértek. A Norwichból gyakorlatilag senkit nem ismerünk még most se, egyedül egy Morison nevű csatár rémlik, az is csak azért, mert nem szokványosan van leírva. A játékosok közül jópáran konkrétan már a harmadosztályban is Norwichosok voltak. Az egészen döbbenetes Minarik Edézés Paul Lambert nevéhez köthető, ő ül a Norwich padján 2009 óta. Akkor megnyerte velük a League One-t, majd rögtön második lett a Championshipban, most pedig tanárian maradt benn az első osztályban. A keret pedig alig változott időközben. Az imént említett Morison volt a legnagyobb igazolásuk tavaly. Ő a Millwalltól érkezett 2,8 millió fontért. A házi gólkirályuk az a 31 éves Grant Holt, aki már a League One-ban is a legtöbb góljukat lőtte. Higgyék el, ez egy igazi, mesébe illő történet, egy olyan ami miatt érdemes hinni abban, hogy nem minden a pénz és nem minden a hatalom. Hogy egy jó edző igenis képes csodákat elérni csapatával. Fontos dolgok ezek.

Ami a Swansea-t illeti, ugyanez pepitában, annyi különbséggel, hogy nekik egy évvel több kellett, hogy ideérjenek a harmadból. Hogy a kerethez mennyit tett hozzá az edző, talán érzékelteti: a jelenlegi cséká Garry Monk hét évvel ezelőtt, a negyedosztályban is fix kezdőnek számított a csapatban. Írjuk hát le a szakember nevét csupa nagybetűvel: BRENDAN RODGERS.

Simán maradtak benn végül, de kisebb csalódás a Stoke City, és az O'Neillel újraéledő Sunderland helyezése. A Stoke egész szezonban menetelt az Európa Ligában, így náluk ez magyarázat lehet a kissé gyengébb helyezésre. A Sunderland O'Neillel támadt fel, érdekes lesz figyelni, hogy jövőre mire lesznek képesek, hiszen a keret ereje alapján akár a 7-8. helyre is odaérhetnének.

A Wigan Athletic egészen elképesztő hajrát mutatott be (különdíj!), így a szinte tuti kiesőnek tartott csapat (ősszel például volt egy nyolcmeccses vereségszéria) végül az utolsó fordulóban már hátradőlve nézhette az alatta zajló élet-halál harcot, de hogy ehhez mi kellett... Álljon itt az örökre emlékezetes eredménysor:

2012. március 24.: Liverpool – Wigan 1-2
2012. március 31.: Wigan – Stoke 2-0
2012. április 7.: Chelsea – Wigan 2-1 (óriás csalással kaptak ki)
2012. április 11.: Wigan – Manchester United 1-0
2012. április 16.: Arsenal – Wigan 1-2
2012. április 21.: Fulham – Wigan 2-1
2012. április 28.: Wigan – Newcastle United 4-0
2012. május 7.: Blackburn Rovers – Wigan 0-1
2012. május 13.: Wigan – Wolverhampton 3-2

Az Aston Villa totális katasztrófa volt idén. Az O'Neill-éra alkonyán kezdődött a lecsúszás, amit végül majdnem sikerült egy kieséssel megkoronázni. Valahogy bennmaradtak, de egy edzőcsere mindenképpen érik. Nagyon rossz lehet Villa drukkernek lenni. A QPR is kínkeservesen maradt bent. A januári pánikigazolások talán lendítettek valamelyest, Djibril Cisse például 8 meccsen 6 gólt rúgott, de ennél több kell jövőre, kérdéses, hogy mindez Mark Hughes-zal sikerülhet-e.

Kiesett a Bolton, ami számunkra meglepő, hiszen Owen Coyle-t kiváló edzőnek tartjuk. Valószínű, hogy egyszerűen csak nem volt elég a keret. A Blackburn esetében pedig biztosan. Pedig annyira nem is rossz csapatok ezek, csak hát túl nagy a verseny. A Wolverhampton reménytelen volt.

Drámai, történelmi, sorsfordító szezonon vagyunk túl a Premier League-ben. A Manchester City berobbant a világ élvonalába, mellbedobással megelőzték a városi riválist, és ezzel lekerülhetnek róluk a láncok. Ha nem csak reklámokból ismerős csapatok érdekelnek valaki, akkor Manchesteren kívül is volt élet, sőt több csapat is hatalmas elismerést érdemel, elsősorban a Newcastle United, a Norwich City és a Swansea.