Huszonhárom éves korában fedezték fel Szegeden, a kajak-kenusok kispályás focicsapatában, hét évvel később és két kontinenssel odébb aztán rájöttek, hogy csatár; 336 góljával jelenleg a világ legeredményesebb aktív élvonalbeli labdarúgója. Mindez - belátjuk - legalább akkora képtelenségnek hangzik, mint versenyzőként stoppal utazni az olimpiára. Neki ez is megvolt. Hihetetlen mese arról, miként lesz egy jugó kenusból Szingapúr hőse.

A bosnyák kolosszus 1970-ben született egy Lipac nevű faluban az egykori Jugoszlávia területén. Gyerekként focista akart lenni, ám a kenuzásban sokkal sikeresebbnek bizonyult ezért a labda iránti rajongása egészen húszéves koráig háttérbe szorult. Ekkor (1990-ben járunk) valamiért úgy döntött, hogy mégis inkább labdarúgó lesz és elutazott Svédországba szerencsét próbálni. A svédekre azonban a termetét leszámítva semmilyen pozitív benyomást nem tett, így visszatért Boszniába. Pontosabban visszatért volna, ám a fokozódó helyzetben nem engedték be az országba. Szegeden telepedett le, és ha már így alakult, adott még egy esélyt a futballkarriernek (nem lehetett nehéz felmérnie, hogy a gyepen, vagy a vízen volt nagyobb a konkurencia). Miután Bagdi Ferenc, a Tápé akkori kapusa felfedezte egy kispályás tornán, előbb a Tápéi Egységes Sportkörhöz került, majd az akkoriban harmadosztályú SZVSE-hez igazolt. Nem is emlékezhetne rá másként a helyi futballszakma, minthogy "harapta a labdát".

Immár futballista lett tehát, ha nem is a legtechnikásabb. Mielőtt végképp felívelt volna pályája, érkezett egy telefon otthonról. A bosnyák olimpiai bizottság szerette volna tudni, hogy nem lapátolna-e színeikben az olimpián. Pénzt nem tudnak adni, utazásra se, csak egy személyére szóló meghívót. Sebaj, a NOB-tól küldött papirossal  és sehová sem érvényes bosnyák útlevelével felszerelkezve nekivágott, hogy keresztül stoppoljon Európán. Általában háborús menekültnek nézték, ha pedig elmondta, hogy mi járatban, akkor kiröhögték, ám elszántsággal és sok-sok telefonálgatással végül sikerült nem csak eljutnia Spanyolországig, még be is engedték. A szereplés annak ellenére élete legnagyobb élménye, hogy már a selejtezőkön kiesett.

Visszatérvén Szegedre ismét stoplist húzott, az élet azonban úgy akarta, hogy tehetsége végül ne a Dél-Alföldön teljesedjék ki. Megunva, hogy hiába várja a Ferencváros hívását, kitelepült Ausztráliába, ahol egyrészt megházasodott, másrészt több csapatot megjárva lassacskán nevet szerzett magának az akkoriban még nem teljesen profi bajnokságban. Bár leginkább balhátvédet, vagy balszélsőt játszott, szépen termelte a gólokat, melyek ugyan mind nem számítanak bele a 336-ba (vagy, mert nem első osztályban szerezte őket, vagy mert teljesen kaotikus volt akkoriban az ausztrál liga) de előbb hozzásegítették egy szerződéshez Kínában, majd 1999-ben a szingapúri Tangjon Pagar csapata igazolta le. A gárda amellett, hogy profi és elsőosztályú csapat volt, még egy alapvető változást hozott Aleksandar életében: az itteni edzőnek jutott eszébe először, hogy ki kéne próbálni mit tud csatárban (ekkor volt 29 éves). 16 meccsen 15 gól, ezt tudta, ami akkor is derekas, ha Torghelle Sanyika nyilván hetvenet lőtt volna. De ez a történet nem róla szól. Hősünk még egy szezonra visszatért a kengurúkhoz, leginkább csak összepakolni. 2001-ben aztán családostul Szingapúrba költözött, ezzel egyidőben pedig sosem látott gólgyártásba kezdett a Geylang United színeiben. 126 mérkőzés, 148 dugó (és egy bajnoki cím), mellé országos hírnév, a drukkerek pedig ráaggatják máig használt becenevét: a gólgép (goal machine). Három szezon múlva, 34 esztendősen lesz a Singapore Armed Forces játékosa, és nem lassít, sőt, 129 találkozón 158 találat a mérlege. Ekkor már szingapúri állampolgár,  2007-től pedig válogatott, debütálásán rögvest kettőt rúgott Tadzsikisztánnak, legutóbb  szeptemberben talált be Kínának. A kettő közt még további húsz gólt szerzett a nemzeti csapatban (43 mérkőzésen). A fegyveres erők gárdájával (ezt jelenti az "armed force") négyszer lett bajnok és kétszer kupagyőztes, mellé többszörös gólkirály, év játékosa, stb.

Regionális sztárságát mutatja, hogy alig 39 évesen visszautasíthatatlan ajánlatot kapott az indonéz  Sriwijaya FC-től, ám a szerződés végül kútba esett és maradt Szingapúrban. Az ország fradijának számító Tampines Rovers csapott le rá, velük az első közös idényben második, a másodikban pedig első. Góljainak száma némiképpen lecsökkent, hatvan fellépésén alig 46-nál jár. Néha már-már a visszavonulás gondolata is foglalkoztatja, mint mondja, amíg 39 volt, addig nem zavarták az évek, de az már valahogy nem tűnik normálisnak, hogy negyvennel kezdődik az életkora. Egyelőre persze még marad a pályán, elvégre ha Teddy Sheringham ennyi idősen az angol elsőben húzta, akkor neki is lehet.

Hogy mindebből mi a tanulság azon a triviális, de teljesen mellékes információn túl, hogy mennyire gyenge a szingapúri liga? Talán az, hogy az életben mindenkire vár valahol egy csatárposzt. Az igazán szerencsések és kitartók meg is találják.

Itt van ő, személyesen:

Irodalom: 

insidefutbol FIFA MH Szingapúr ESPN The Score IFFHS delmagyar.hu wiki