0-31 emelt fővel, történelmi győzelem "harmadik nemű" hátvéddel. Ha focizni nem is, sok másban tanulhatna tőlük a világ. Amerikai Szamoán élnek a tolerancia világbajnokai.

Amerikai Szamoa kicsi. "Normál" Szamoánál például tizennégyszer kisebb, Magyarországnál meg 467-szer. Hogy Ausztráliánál mennyiszer, az már ide se férne. A minap szerzett első nemzetközi győzelem kapcsán ismét övék volt a címlap, legutóbb akkor foglalkoztak velük ennyit, amikor a kegyetlen kenguruk ellenük javítottak a világrekordon. Akkor rajtuk mosolygott mindenki, most viszont... rajtuk mosolyog mindenki. Legfeljebb kevésbé lesajnálóan. Nevük örökre szinoním lett a "földkerekség legrosszabb válogatottjával", pedig ha van, akit hibáztatni lehetne ebben a történetben, az a földkerekség.

A legnagyobb arányú vereség legfeljebb első körös kérdés lehetne a "legyen ön is futballmilliomos"-ban, de azt vajon mennyien tudnák, mondjuk másfélmillióért, hogy a szamoaiak húsz fős keretéből hány játékos nevezését nem dobta vissza akkor utolsó pillanatban a FIFA. Mivel a közönségnek fogalma sincs, telefonálni meg csak ne kelljen, eláruljuk: egyetlen egy (a kapus: Nicky Salapu).

A kiesők pótlására az U20-as csapat jelenthetett volna valamiféle megoldást, csakhogy éppen zajlott a vizsgaidőszak, így végül három 15 évessel telt ki az utazólétszám. Amelyből Ausztráliába érve már csak a négy legidősebb játékos nevét húzta ki a nemzetközi szövetség, egy másik friss szabálymódosításra hivatkozva. Maradtak tizenhatan, átlagéletkor 18 év. Hogy még jobban érezzék magukat, a reptéren elkavarták a cipőiket tartalmazó táskát is. A legtöbb általunk ismert ország ekkor már hadat üzent volna Svájcnak. Ők kedvesen mosolyogtak és himnuszokat énekelgettek. Ahogy a megsemmisítő vereség után is éppen ezt tették: a méltóságukat egy pillanatra sem elveszítő játékosok kisétáltak a lelátóhoz és egymást átkarolva eldaloltak néhány vallásos éneket a helyi közönségnek. Ehhez képest kenyérrel visszadobni minősített önbíráskodás. Nem mintha nem fájt volna nekik kegyetlenül, ami történt, de ilyenek. Hisznek az úrban (az ország alapvetően keresztény), bíznak a sors igazságosságában és örülnek, hogy élnek. Az ausztrálokat meg egy csepp harag nélkül, egyszerűen nem értették:

"Nem tudjuk, hogy Ausztrália mit akart bizonyítani ezzel az eredménnyel. Az ő gondolkodásmódjuk más, mint a miénk, valószínű már úgy készültek a mérkőzésre, hogy rekordot döntenek, és mi nem tehettünk ellene semmit. Kicsit lazábbra is vehették volna, ennyi gólra talán nem lett volna szükségük." 

A vereség persze ettől még nem múlt el nyomtalanul. Salapu például szinte belebetegedett a szégyenbe. "Az emberek állandóan azt kérdezték tőle: Te vagy az, aki beengedett 31 gólt? - a mai győzelem után viszont azt mondta nekem: Elmúlt, meggyógyultam! - hihetetlen sebeket okozott az a dolog", nyilatkozta a Tonga elleni világraszóló 2-1 után a válogatottat idéntől irányító holland edző, Thomas Rongen. A győztes meccs hőse, a kapus mellett, a mérkőzés legjobbjának választott Johnny Saelua volt (egy gólpasszal és egy kilencvenedik perces gólvonalas mentéssel vívta ki az elismerést.)

Johnny kapcsán a szamoai társadalom toleranciájának egy újabb arcával ismerkedhetünk meg, a hátvéd ugyanis fa’afafine, azaz férfinak született, de életét nőként élő ember. Ami teljesen elfogadott, sőt tradícionális dolognak számít a helyi kultúrában. Ha ott egy kissrác úgy dönt, hogy fa'afafine akar lenni, akkor leginkább rábízzák, engedik, hogy szoknyát hordjon, sőt idővel megtanítják neki a hagyományos női feladatokat is. Felnőve aztán a fa'afafine kifejezetten jó munkaerőnek számít, aki mindkét nem munkáját el tudja végezni, az öregek gondozásától a világbajnoki elő-előselejtezők megnyeréséig. 

"Amikor pályára lépek, nem azzal foglalkozom, hogy nő vagyok, vagy férfi, vagy akármi más, csak arra koncentrálok, hogy az országomat képviselem. (...) Az én országomban az emberek nagyon nyitottak a nemváltást illetően, mindenki úgy tesz, ahogy akar és azt a sportot játszhatja, amit szeretne. Korábban amerikaifociztam, aztán labdarúgó lettem, mert tehetségesnek találtak hozzá." A csapat álláspontját a sokat tapasztalt Salapu szavai tolmácsolják: "Olyan, mintha a bátyánk lenne, és a nővérünk."

És hogy külföldiként milyen tapasztalat lehet szamoaiakkal dolgozni? Elmondja Rongen: "Hihetetlenül fontos számukra a kultúrájuk és a vallási meggyőződésük, amit én maximálisan tiszteletben tartok. Nekem, mint ateistának mindez hatalmas spirituális élmény."

Keresztények, harmadik neműek, ateisták, és mindenki boldog. Nem is búcsúzhatunk mással, mint a Tonga elleni győztest gólt szerző játátékos nevével:

Shalom Luani!

"Mindenki boldog"

Íme Pago Pago, a főváros (focipályával)