A Wolverhampton-Honvéd nem csak azért volt jelentős meccs, mert Eric Idle látta Puskást.

A Wolverhampton-Honvéd nem csak azért volt jelentős meccs, mert Eric Idle látta Puskást.


Kedvenc Orbán Viktor idézeteink az NB1-ről (az öt becsődölt csapat emlékére). Győr, Pécs, Kecskemét, Pápa, Nyíregyháza, tombol a stabilitás.
Szalonképtelen videó az elmúlt évek korhatáros bekiabálásaiból.
Súlyos tévedés, hogy a magyar meccseken nincs hangulat. Néző ugyan alig, szurkolás csak szórványosan, viszont minden héten anyák napja. Mészöly népe híven ápolja szellemi örökségét, ráadásul hiába anyázzák a bírót egyre kevesebben a lelátóról (ahogy fogynak a nézők), csak egyre jobban behallatszik a közvetítésbe. Mígnem eljön az a pont, amikor már a játékosok és az edzők bazmegelése is jól hallhatóvá válik. Na, ez már igazi hungarikum: ki sem kell vinni a gyereket a meccsre, a Duna tévén jön házhoz a kurva anyád.
Nevetségesebb, mint a Fradi-sas.
Az Austria Wien csapatának "Super Leo" névre keresztelt oroszlánja a Wiener Neustadt elleni bajnokit követően, feledhetetlen módon adta tanújelét mérhetetlen ittasságának. Bedülöngélt a pályára, aztán felborult.
Vietnamtól Laoszig, Mianmartól Kambodzsáig: focipálya az egész világ. Van, aki utazás közben templomokat fényképez, mi focit.

A Felsőtárkány (például) egy éve betiltott ál-bróker céget hirdet, 2011 óta százmilliókat kapott sportfejlesztésre, négy kiemelt utánpótlás csapata meg idén 76 meccsen 845 gólt.
A főszponzor előzetesben, a futballklub máig egy piramisjáték nevét viseli, a százmilliós pályaberuházás keretében, 2013-ban épített vadiúj öltözőt pedig egy évre rá 32 millióból kellett kibővíteni, hogy legyen hely az srácoknak, akik idén 4 meccs híján az összes bajnokit elvesztették, átlagban 10 góllal.
Senkit sem akarunk megbántani, a Heves megyei település sportegyesülete csak egy kiragadott példa, cseppben a tenger, a szokásosnál valamivel látványosabb káosszal. Azért pont őket választottuk főszereplőül, mert tökéletesen szemléltetik, hogy mit művel valójában a Tao a magyar labdarúgással.
Hihetetlen, mire vetemedett a mexikói Tuca Ferretti, aki amúgy neves szakember.
El sem lehet képzelni eszelősebb ötletet egy budapesti olimpiánál. 2024-ben, amikor már épp zavarni kezdené az embereket, hogy válogatottunk eredményei nem arányosak az invesztált összegekkel, egyszer csak hopp, varázsütésre ott lehetnénk az Eb-n. Ami a világbajnokság után a második legjobb dolog a világon. És mi rendeznénk. Egy hónapnyi csúcsfoci, összeurópai karnevál, dicső búcsú a csoportkörben. Lehet, hogy pazarlás, hogy politika, de legalább bizserget. Erre most jön a szokásos magyar meghasonlás, előbújnak a MOB fizetett korifeusai és elkezdik rángatni a kormányt Coubertin felé.
A Bordeaux szurkolói festékporral forradalmasították a lelátói kultúrát. Sok szurkoló, sok festékporral.
Utolsó kommentek