HTML

Megosztás

Utolsó kommentek

Címkék

afrika kupa (5) anglia (7) angol (30) arsenal (26) bajnokság (16) balotelli (8) barcelona (36) basel (5) bayern (12) bíró (6) bl (34) BL (8) botrány (11) brazil (11) bunda (9) chelsea (23) city (20) cl (5) conte (8) coub (8) dirty tackle (6) dortmund (9) eb (9) Eb (5) egervári (5) elemzés (7) epic (6) epl (14) európa (6) fabregas (5) fail (19) ferguson (11) foci (6) ftc (10) FTC (6) gif (33) gól (17) guardiola (9) holland (6) Honvéd (7) inter (14) Juventus (9) juventus (25) Kispest (5) kupa (5) lazio (6) liverpool (11) madrid (8) magyar (37) Magyarország (18) magyar futball (6) magyar válogatott (7) manchester (23) manchester city (7) manchester united (8) mancini (7) messi (16) milan (25) MLSZ (5) mlsz (5) mourinho (18) MTK (5) mtk (6) napoli (12) NB1 (7) nb1 (11) német (11) newcastle (7) ns (8) olasz (34) öngól (7) Orbán Viktor (8) orosz (8) összefoglaló (5) pepe (5) PFLA (9) pirlo (7) piros (6) rasszizmus (6) real (15) real madrid (9) roma (6) rooney (5) selejtező (14) serie a (12) spanyol (20) svéd (7) szines (31) színes (33) tottenham (6) ügy (6) united (7) válogatott (19) vb (8) vicces (7) video (89) videó (67) Videoton (5) wenger (5) Címkefelhő

e-mail

futballsznob@hotmail.com
webmester

Instant elemzés: Bebetonoztatott

Spanyolország - Olaszország 4-0

euro2012Final_spain-italy1.jpgItt az ideje leváltani Lineker agyoncsépelt futballdefinícióját, az új meghatározás szerint a futball egyszerű játék: a spanyolok labdáznak, a világ pedig tapsol. Nem is lehet kérdés, hogy a legjobb csapat nyerte a tornát, Spanyolország futballtörténelmet írt, dominanciát demonstrált és újabb két évre bebetonozta a hegemóniát. Ha nem lett volna a csak tizenegyesekkel nyert elődöntő Portugália ellen, bizony azt mondanánk, remény sem látszik a trónfosztásra. Minden csapatrészben ők a legerősebbek, védelemtől a támadókig, hát mit lehet arra mondani, hogy egyetlen gólt kaptak az Eb-n, és úgy is ők adják a(z egyik) gólkirályt, hogy Torres két meccsen kezdett és összesen 189 percet játszott?

Del Bosque immár kétarcúra fejlesztette a tikitakát, nagyszerűen kihasználva, hogy a sorozatterhelést megszenvedő csapatok ellen a passzív labdatartás is aranyat ér, egyrészt mert csatár nélkül is simán lőnek gólt, másrészt mert legkésőbb a hetvenedikre minden ellenfél besavasodik a hiábavaló loholástól. Ha ekkor még valami csoda folytán egyenlő, lehet hozni a gyors szélsőket és a csatárt kivégezni a ténfergő ellent, ha pedig már vezetnek, akkor is, hadd hízzon az a gólarány. Túl minden szakmai megfontoláson, emberileg is maximálisan érthető és becsülendő, hogy az edzőpápa valamennyi világklasszis középpályásának helyet talált a kezdőben. Így egyikükkel sem történt meg az a méltánytalanság, hogy perifériára szoruljon csak azért, mert az irreális bőség korszakában született.

Augusztusig lesz még időnk megtárgyalni vajon milyen helyet tölt be ez a hispán csapat a futballtörténelemben, elöljáróban annyit árulunk el a fejünkben kavargó gondolatokból, hogy két kézzel szórnánk rájuk a szuperlatívuszokat, de közben megkerülhetetlen, hogy mindkét Eb-sikerhez kellett egy-egy tizenegyespárbaj. Amit megnyerni persze érdem, de egy minden idők legjobbja címért hajtó csapattól azért enyhén zsenant.

Ami viszont a tegnap estét illeti, ilyetén izgalmak fel sem merültek. Őszintén szólva nehezen tudunk elképzelni olyan forgatókönyvet, ami érdemben más végeredményt hozott volna, de ettől még úgy gondoljuk, hogy ezt bizony Prandelli igencsak elburjantotta. Mivel a spanyol válogatott egyértelműen jobb volt náluk mind játéktudásban, mind sebességben, mind erőnlétben, mind játékosállományban, az olaszok egyetlen esélye az lett volna, ha okosabbak. Ahelyett azonban, hogy Cesare egy kicsit gondolkodott volna, a nemzetközi szinten runtintalan edzőt magával ragadta a romantikus hevület, és lelkes elvakultságában olyan kezdővel, valamint felállással vágott a meccsnek, amivel még a tisztes vereség esélyétől is megfosztotta csapatát.

Ha valamit megtanultunk erről a spanyol válogatottról, hogy vagy őrületes intenzitású középpályás-védekezéssel lehet őket megállítani (amihez mind lábban, mind fejben nagyon topon kell lenni), vagy sünbe állva kibekkelni valahogy, sok szerencsével és összeszokott hátvédekkel. Köztes megoldás esetén se labdát szerezni, se kapott gól nélkül kihúzni nincs semmi esély (lásd franciák). Mivel az olaszok legnagyobb gyengesége a fáradtság és a rettenetesen szűk pad volt, eléggé érthetetlen miként hihette Prandelli, hogy a létszámhátrányban lévő és csutkára kifacsart középpályásai képesek lesznek felvenni a kesztyűt Xaviékkal. Oké, az angolok ellen bevált, de a németek ellen már látványosan képtelenek voltak labdát szerezni, így sejthető volt, hogy még fáradtabban, egy még jobb csapat ellen nem lesz túl sok köszönet a rombusz erőltetésében. Az edzéseken is látnia kellett volna, hogy mi a helyzet. Mi habozás nélkül visszatértünk volna az öt védőhöz, a két csapat csoportmeccsén prímán muzsikált ez a szisztéma, és nem csak védekezésben, de még helyzetük is volt belőle bőven.

A felálláson túl nem tarjuk szerencsésnek Prandelli részéről, hogy az eleve szegényes padot tovább szűkítette azáltal, hogy teljesen lemondott bizonyos játékosokról. Például mi történt Nocerinoval, Giaccherinivel vagy Maggioval? Nem lehetett volna a végkimerülés határán lévő Marchisio helyett mondjuk a Milan szőrmók energiabombájával kezdeni? Persze bizonyára mindennek megvolt a maga oka, amit mi nem tudhatunk, de ami az egész döntőből leginkább lejött, az egy naívan feltett és rohamosan fáradó csapat reménytelen küzdelme volt a tisztes halálért. Ennél talán egy kicsivel többet is ki lehetett volna hozni a dologból. Nem beszélünk győzelemről, de legalább tűnhetett volna úgy, hogy két csapat van a pályán.

Tényleg nem bántani akarjuk a talján trénert, de ez a tegnapi nem az ő napja volt. Merthogy a cserék kapcsán is kénytelenek vagyunk elmarasztalni, legalább annyira, mint a hibás formációért. Az egyetlen jól elsülő változtatása kényszerből történt (Balzaretti Chiellini helyett), Di Natale behozatala a nem túl nagy formát mutató, de messze legjobb olasz támadónak számító Cassano helyére viszont teljességgel megmagyarázhatatlan volt, a Motta-Montolivo tranzakció pedig legjobb esetben is csak alibizés lett volna, úgy meg különösen nem tűnik ihletettnek, hogy Thiago egy perc után lesérült, és ezzel félórával a vége előtt el is döntötte a mérkőzést.

Az olaszok problémái és hibái persze semmit nem vonnak le a spanyolok érdemeiből, a legfontosabb meccsen játszottak a legjobban, az első góljuk maga volt a mértani gyönyör, ahogy pedig Fabregas betolta Chiellini elé, annál szubtilisabban prezentált királyságot képzelni se lehetne. A himnuszok éneklését leszámítva a játék minden elemében jobbnak bizonyultak ellenfelüknél, néhány kósza talján próbálkozástól eltekintve az első perctől az utolsóig uralták a mérkőzést. A torna álomcsapatába csak tőlük választanánk, kivéve Ronaldo, Pepe és Pirlo, de már Andreanak is csak jobb-bunkóban jutna hely (Arbeloa posztján). Az utánpótlásukról elég annyi, hogy Jordi Alba személyében a következő évtized legjobb balhátvédjét léptették a világot jelentő gyepre (a torna felfedezettje), amúgy meg a Brazíliában majdan várható kezdőből csak Xavi lesz túl a bűvös 33-on. A kispadon pedig a pompás bajusz mögött ott agyal korszakunk immáron legnagyobb edzője. Legalábbis objektív alapon nehéz volna belekötni vitrinjébe, benne egy-egy VB és EB, valamint két BL serleggel (az alsó polcon néhány bajnoki plakett és mindenféle szuperkupák fogják a port). Jelenleg úgy tűnik, hogy a világ egyetlen igazi esélye egy portugál-német-olasz közös válogatott összehozása lehetne. Így talán a tizuk meglennének, bár azokat is rendre ők nyerik.

Végezetül (és nem rosszindulatból), de meg kell jegyeznünk mennyivel jobban bántotta az olaszokat a vereség, mint amennyire a spanyolokat feldobta a győzelem. Egy gőztes Eb-döntő lefújását követően akár az olasz, akár a német, a portugál vagy bármely más csapat eksztatikus és artikulálatlan eufóriában ünnepelte volna a diadalt, ölelések gordiuszába csomózódó síró-nevető kupacokban birkózva a felfoghatatlan boldogsággal. Na ilyen tegnap este mind nem volt, helyette Xavi és barátai egy családi piknik jellegű eseménnyel tisztelegtek az alkalom előtt, csak a fotós kedvéért sikerült némi energikusabb ugrálást összehozni a dobogón. Talán csalódottak voltak, úgy lett volna az igazi, ha a döntőben németeket verhetik meg.

Az olaszoknak üzenjük, hogy fel a fejjel,  az Eb-döntőbe jutással óriási szolgálatot tettek a hazának, hatalmasat lendítettek a megtépázott renomén. A calcio mélyrepülésének idején különösen vitéznek számító cselekedet.

Mára talán mindenki jobban örül annak, ami jutott. A spanyolok lassan felfogják tettük történelmi vetületét, a taljánok kezdik látni, hogy tényleg szépen csillog, a szurkolók pedig egy görög-csehről álmodoznak az üres műsorújságba meredve. A bulvár meg örülhet, hogy látta sírni Balotellit.

2012.07.02. 15:35 futballsz'

Szólj hozzá!

Címkék: olasz spanyol balotelli del bosque prandelli Eb

A bejegyzés trackback címe:

https://futballsznob.blog.hu/api/trackback/id/tr844623293

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.