Anglia-Franciaország 1-1

A játékosok minősége alapján meglehetős pazarlás, hogy pont ez a két csapat játszotta a torna eddigi legszarabb meccsét. Az első félidő még teljesen rendben volt, de aztán a szünetben összenézett a két edző.

-Arra gondolsz?

-Arra.

A folytatásnál pedig az is izgalmasabb lett volna, ha 45 percig mutatják, amint Stewart Downing melegít. Annyira persze nem lehetünk felháborodva, két nagycsapat leszalonikszelt a csoportrangadón, előfordult már ilyen, főleg hogy két gyöngébb van melléjük osztva, és egymás ellen kezdtek. Ráadásul mindketten legitimizációs kényszerben vágtak a tornának, a franciáknak a 2010-es lebőgést kellett feledtetniük, az angoloknak a Capello távozta utáni káoszt  (meg az elmúlt negyven évet). És akkor még nem is konspiráltunk a negyeddöntőben várható ellenféllel való sakkozásról. Mert a csoportgyőzelem sem akkora buli, ha a tizenhat között egy álmosan kezdő spanyol válogatott érte a jutalom. 

Az első félidőben szerencsére még inkább futballoztak, mint gondolkodtak a csapatok, így Gundel Takács Gábor minden erőfeszítése ellenére egész szórakoztató találkozót láthatott a nagyérdemű. Bár a franciák birtokoltak és próbálkoztak többet, eleinte az angolok tettek jobb benyomást. Hodgson fiai baromi fegyelmezetten csinálták a semmit, sőt Milner révén még egy ziccert is sikerült kihagyniuk, míg Nasriék leginkább csak keresték a fogást. Aztán szép lassan megtalálták, egyre céltudatosabban járatták a labdát, támadásaik veszélyesebbek lettek, az átlövések pedig rendre kaput találtak. Ahogy az lenni szokott, ekkor kapták a gólt. Gerrardék vezető találata egy klasszikus, kevés érintéses angol támadásból született, azaz: beívelés és védőfejes (pontrúgásból). Bár Diarra is lemaradt Lescottról, a főbűnös Hugo Lloris, aki Sáfár Szabolcs vakmerőségével egy egész lépésnyire kirontott kapujából, mielőtt elbizonytalanodva visszasasszézott volna az alapvonalra. Ha még kettőt lép, simán kiöklözhette volna a labdát, vagy legalább az angol védő fejét - kapusnak elnézik az ilyesmit -, így viszont esélye se maradt hárítani. A gól annyira feldobta az angolokat, hogy azt hitték tényleg ők a Chelsea, és beálltak sündisznó. Amivel csak két komolyabb probléma volt, egyrészt nincsenek hozzá középpályásaik, másrészt a franciák nem barcáztak, hanem lőttek. Minden szószaporításnál érdemesebb megnézni a követező két felvételt. Az elsőn Parker és Gerrard dilettáns védekezése látható Nasri gólja előtt. A két belső középpályás még a felpassz pillanatában is elfele mozgott a labdától, miközben pont az lett volna a dolguk, hogy szűrjék a tizenhatos előterét. Ráadásul Milner amúgy is besegít jobbról, védeni az esetleges kényszerítőt, úgyhogy a két jómadár visszalépésére végképp nem volt semmi szükség.

A második kép Scott Parker minősíthetetlen reakcióját illusztrálja, védőmunkáját tekintve egyértelműen ő az angol válogatott taktikájának Achilles-sarka. Szinte hihetetlen, amint hibás helyezkedését követően lazán átkocog a lövés előtt, míg a javítani próbáló Gerrard elmosódott pontként repül Nasri felé. És nem csak az a baj, hogy könnyedén blokkolhatna, de az se világos hová tart, és főleg miért ebben a tempóban?

Íme mozgásban, felülről, hátulról.

A gólok megtárgyalásával nagyjából ki is veséztük a félidőt, a félidővel pedig a meccset. A tanulságokat illetve érdekesnek találjuk, hogy Hodgsonék képesek voltak olyan benyomást tenni a franciákra, hogy azok elfogadták a döntetlent. Mivel nekünk kicsit blöff-szagú a dolog, így pszichológiai értelemben az angolokat mondanánk győztesnek, míg Blanc a mai videózás után vakargathatja, hogy miért nem ütötte jobban Glen Johnson oldalát, és főként miért nem tett fel még egy csatárt, aki Benzema helyére indulva értelmet adott volna a madridi támadó visszalépéseinek. Ribery-n nem aggódnánk, majd formába jön, viszont a Mexes-Rami páros túl statikusnak tűnik, a védővonal pedig ökörhugyozás, mi kipróbálnánk Koscielny-t. Aminek viszont feltétlenül örülhetnek, az Nasri, Diarra és Debuchy játéka.

Az angoloknál legördülhet a nagy kő, túl vannak az elsőn, és szinte élvezték. A kezdést kicsit tempósnak találták, de a második félidő lagymatag ritmusában prímán elvoltak, a végét meg kihúzták lelkesedéből. Az Ashley Young-Welbeck csatárpáros a svédeknél bőven erősebb csapatok ellen is elég lenne, az Ukrán meccsen pedig már lesz Rooney-uk. Amúgy Ox-ban mintha lenne potenciál, Milnerre minden milnersége ellenére szükségük van, Gerrard  úgy-ahogy elvan védekezőben, Parker viszont kérdőjel. A védelemből csak a jobbszélt vártuk igazán gyengének, de ez tegnap nem derült ki.

Végezetül, a meccsen túl engedjenek meg nekünk egy tirádát.

Hogy az azbeszt, az búrná meg, aki Gundel Takács Gábort a nyakunkra szabadította. Nem elég, hogy a mérkőzés közvetítése helyett marginálisan sem érdekes háttérinformációk végtelen sorolásával büntet, mintha a világ leghosszabb wikipédia-szóccikét olvasná fel a párosításról, ha pedig kegyeskedik egy-egy pillanatra a pályára vetni tekintetét, akkor mond valami őrületes baromságot, természetesen egy orákulum magabiztosságával. De ez még mind rendben, túléltük Deák Horvát Pétert, sőt IFJABB Knézy Jenőt is (a megkülönböztetést használjuk helyette is). Ami viszont nincs rendben - és most demagógok leszünk -, hogy a mi, az önök pénzéből ott üljön valaki a stadionban, és tíz perc után elkezdjen fanyalogni a mikrofonba, hogy mennyire unja. Ahelyett, hogy a munkáját végezné, sőt jókedvvel végezné a munkáját, mert az kurva jó. Megtanulná szépen a neveket, ha pedig nagyon háttérinformálhatnékja van, akkor nem időutazásra röpítene minket minduntalan, vagy kalandozásra a számok birodalmába, hanem elmondaná, hogy Debuchy azért ilyen penge labdával, mert hátravont irányítóként kezdte pályafutását, és csak felnőtt korában rakták ki jobbhátvédnek. Vagy bármi mást, aminek köze van a meccshez. Az, hogy a meccs szar, még nem menti fel a munkavégzés alól. Ha meg ráadásul jó - mint az első félidő - és ő mégis durcázik, mert ahhoz sem veszi a fáradtságot, hogy nézze, az egyenesen vérlázító.

Takikám! Lassan meg kéne emészteni, hogy a pályán senkin sincs csigajelmez! Aztán el kellene kezdeni figyelni, meg közvetíteni. Ha már nem tetted azt, amivel mindenki jobban járt volna:

Ukrajna – Svédország 2-1

Mit is lehetne mondani erről a meccsről? „MESESZERŰ, ÁLOMSZERŰ, SZENZÁCIÓS!” - kiáltott fel annak idején az Igazi Knézy Jenő egy közvetítésében.

Hát nehéz rideg szakmai elemzésekbe bocsátkozni, amikor egy ilyen mesébe illő történetet láthattunk. Egy agyon szidott házigazda csapat, kilátástalan játékkal, reménytelen sorsolással érkezik meg az Európa-bajnokságra, és lejátszanak egy ilyen meccset. Hősiesen küzdenek, nincsenek megilletődve, száguldanak a pályán, a végén pedig a sors megajándékozza őket egy ilyen dramaturgiával. Már-már amerikai filmekbe illő történet, ahogy a kiégett, ezerszer lesajnált sztár még egyszer utoljára megmutatja és eldönti. Andriy Sevcsenko, Andriy Sevcsenko. Kétszer is fantasztikusan érkezik. Az első gólnál, ahogy berobban és megelőzi a védőjét (aki ráadásul Mellberg), a másodiknál, ahogy kobraként kikanyarodik a védők közül és pont tökéletes ütemben érkezik a labdára, majd sebészi pontossággal fejel a kapufa mellé! Zseniális! Az ilyen hősök a futball igazi királyai. Már ezért nagyon megérte.

A mérkőzés egyébként nagyon hasonló volt a svédek magyarországi meccséhez. Ugyanazt a kissé fásult, szürke futballt hozták, gyakorlatilag kizárólag a fizikai fölényükre és Zlatanra épített támadójátékkal. Ott is Olsson mellett tudtuk viszonylag könnyedén beadni a labdát, amire akkor Rudolf érkezett, most Sheva. Ibrahimovic életveszélyesen játszott, de a svéd középpálya egyszerűen súlytalan volt. Hiába mondta a meccs előtt a svéd edző, hogy mindent tudnak az ukránokról, ebből semmi nem látszott. Egyrészt minden apró trükköt megettek, másrészt kicsit úgy tűnt, hogy lebecsülik Sheváékat. A házigazdák hozták a Lobanovszkij-féle iskolát, nincs ennél szebb, amikor a labdaszerzés után öten, hatan sprintelnek az ellenfél kapuja felé és gyakorlatilag lerohanják a szétzilált védelmet. A svédek ehhez asszisztáltak, sokszor buta szabálytalanságokkal segítették az ellenfelet, vagy egyszerűen csak túl sok teret hagytak az egyébként bátran játszó, technikás szélsőknek (Konopjanka, Jarmolenko). Egy komoly csapat ugyanúgy járna el, mint ellenünk szoktak: azonnal nyomás alá helyezné a kevéssé képzett védelmet, és hibára kényszerítené őket.

Ünneprontás ide vagy oda, mi még azért nem mondanánk olyanokat, hogy Ukrajna továbbmehet ebből a csoportból, de lehet, hogy a nagyok még megbánják ezt a „mindenkinek jó ikszet”. A svédek Eb kampánya pedig jelentős léket kapott, nagyon úgy tűnik, hogy csak Ibrahimovicban bízhatnak, mert a keret amúgy jellegtelen, a jelenlegi szakmai vezetés pedig mintha nem lenne feladata magaslatán.

Itt két videó, ami mindenkinek kötelező! (de legalább a második)