El sem lehet képzelni eszelősebb ötletet egy budapesti olimpiánál. 2024-ben, amikor már épp zavarni kezdené az embereket, hogy válogatottunk eredményei nem arányosak az invesztált összegekkel, egyszer csak hopp, varázsütésre ott lehetnénk az Eb-n. Ami a világbajnokság után a második legjobb dolog a világon. És mi rendeznénk. Egy hónapnyi csúcsfoci, összeurópai karnevál, dicső búcsú a csoportkörben. Lehet, hogy pazarlás, hogy politika, de legalább bizserget. Erre most jön a szokásos magyar meghasonlás, előbújnak a MOB fizetett korifeusai és elkezdik rángatni a kormányt Coubertin felé.
Már a név is micsoda becsapás: Olimpiai Játékok, miközben a sportágak háromnegyede egyáltalán nem játék, hanem például íjászat, hosszútávúszás meg súlyemelés. A legnépszerűbb sportok jelenléte teljes alibi: foci, kosár, tenisz, baseball, golf, rögbi, egyikben sem az álmok netovábbja az olimpiai plecsni.
Még így is a labdajátékok a legfogyaszthatóbbak, de ez is csak vega menü, szója-futballtornával. Utóbbiban mi nem szoktunk részt venni, ahol viszont kötelező drukkolni, ott megpróbáljuk labdarúgáson pallérozott ízlésünkkel értelmezni az eseményeket, például örülünk neki, ha legalább van kapu. Aztán pillanatok alatt marad a stressz és a bíró szidalmazása. Üdítő színfoltot jelentenek férfi vízilabdásaink, mint sikerélmény, és a kosárlabda, mint spektákulum.
Néhány kivételtől eltekintve azonban az olimpia a felesleges sportágak négyévenként eluralkodó tömeghipnózisa.
A legtöbben például azt sem tudják, hogy a diszkoszt magasra kell dobni vagy messzire, mégis egy ország szíve kihagy, amikor a trikolór behemót utánaüvölt a távolodó szernek. Mintha attól bármi is jobb lenne, hogy épp mi suvasztottunk messzebbre egy kétkilós frizbit. Meghallgathatjuk himnuszunk újabb érdekes feldolgozását és három másodperc dicsfény a nemzetközi híradókban. Ettől még nem jön több turista, és a gyerekek sem kezdenek el kábszerezés helyett diszkoszvetni, mert a diszkoszvetés végtelenül unalmas. Nem is vet senki diszkoszt a szabadidejében, senki nem ballag ki szombat délelőtt egy közeli parkba, hogy ott diszkoszoljon. Ami nem olyan nagy baj, mert óriási helyigénye van és veszélyes.
Csupa olyan műsorszám, amelynek egyetlen értelme, hogy kitöltse az időt, amíg a zászlókat cserélgetik két eredményhirdetés között. Vagy, hogy eggyel több helyszínre lehessen kapcsolgatni, lásd gyaloglás. A gyaloglók vajon tudják, hogy úgy néznek ki, mint aki hasmenéssel igyekszik hazafelé? Nyilván, de akkor miért csinálják? Az atlétikában néhány szám érdekes, amolyan mértékegységként, hogy per pillanat ennyit tudunk százon, esetleg ilyen távolra tudunk ugrani, meg ilyen magasra (főleg, ha van odaát egy matrac). Kétévente egy VB ebből bőven elég.
Akkor talán az úszás? Nem is tudunk úszni. Anatómiailag teljesen alkalmatlanok vagyunk a vízben való haladásra, idétlenül csapkodunk meg rángatózunk, és közben úgy megyünk előre, hogy sehogy. Hét, azaz 7 km/h az ember csúcssebessége vízben, van olyan növény, ami ennél gyorsabban nő. És ebből rendeznek 36 műsorszámot.
A pontozásos borzalmak jelentik a mélypontot. Rettenetesen alultáplált kislányok ugrabugrálnak a hulla-hopp karikával, és az egész előre le van zsírozva. Ezt kéne támogatni? A tornászok még hagyján, bár nekik is jobban áll a Cirque du Soleil, de például a szinkronúszás, arra milyen indokot lehet felhozni? Kellett egy szám a túlságosan fejnehéz úszónőknek?
Vagy a vívás. Valamikor biztos nézhető volt, most két fehér figura addig hadonászik idegesen, amíg ki nem gyullad a lámpa. Aztán lassítva megnézhetjük az együttes találatot, amelyre a szabálykönyv 98-as paragrafusát alkalmazva valaki kapott egy pontot.
Díjlovaglás (nem ugrálnak, csak zenére sétálnak), súlyemelés, trambulin... napestig folytathatnánk még, de felesleges. Különben is, nekünk semmi bajunk nem lenne az olimpiával, ha nem akarnák idehozni. Értékeljük az eszmét, véresre drukkoljuk magunkat minden egyes olimpiai pontért, és megpróbáljuk élvezni, amennyire lehet. Nyilvánvaló azonban, hogy a két rendezés kizárja egymást, ezért kénytelenek vagyunk kiállni a futballrajongók érdekeiért.
Ugyanis a foci eb-n fociznak, amit kurva jó nézni. Nem csak négy évente egy napot, erkölcsi kényszerből, hanem a köztes 1460-ban is, a legnagyobb örömmel. Ennél jobb érvünk nincs mellette. Talán nem elég a rendezéshez, de bőven több, mint amennyit egy budapesti olimpiáért fel lehetne hozni.
Utolsó kommentek