Pintér, Pető és Dajka: sosem látott intellektuális színvonalat képvisel az edzői szakma elitje manapság. Ha valaki nem vágná, hogy mennyire van mélyen a magyar futball, tessék meghallgatni a válogatott szövetségi kapitányát, annak segítőjét és az U21-es nemzeti csapat edzőjét. Nem állítjuk, hogy a stílus az edző, de sokat elmond a nívóról, ha a szakma krémje képtelen egyetlen értelmes mondatot kinyögni anyanyelvén. A legszomorúbb, hogy elsőre tán fel se tűnik, annyira hozzászoktunk. Ha viszont olyan füllel hallgatjuk őket, mintha normális emberekről lenne szó, és még arra is figyelünk amit mondanak, az élmény sokkoló.

Bemelegítésnek egy félrevezetően kellemes idézet, aztán három hosszabb, ami fáj.

Dajka László, az U21-es válogatott megbízott szakvezetője leszűri a tutit a világbajnokságról: olyan felkészült játékosokat kell kapnunk, akik meg tudják valósítani a kőkemény párharcokat, mert a világ annyira kiegyenesedett, hogy meg kell próbálnunk felzárkózni.

Pető Zoltán (a nagyválogatott pályaedzője) annyiban kakukktojás, hogy ő legalább a beszédtechnika terén jelentős fejlődést képes felmutatni ahhoz képest, amit játékosként művelt. Régebben ugyanis egyetlen szavát sem lehetett érteni, olyan volt a szájürege, mint egy artikulációs fekete lyuk. Ma már értjük, de bárcsak ne tennénk. (Apró kiegészítés elöljáróban: a magyar válogatottnak története folyamán összesen 3 darab külföldi kapitánya volt.)

Pintér Attiláért szinte szégyelljük magunkat, olyan ő ebben a kontextusban, mint üres kapuba gólt rúgni. Az egyetlen, amit viszonylag bizton értünk a következő gondolatmenetből, hogy a kapitány jól van, aminek a magunk részéről tiszta szívből örülünk. A kommunikációs tréning viszont mintha nem igazán érzékeltetné a hatását.

Még egyszer: ők képviselik a csúcsok csúcsát, mutatják az irányvonalat, irányítják a futballfeltámadást, gyújtják a fényt az alagút végén stb. Ha valaki csodálkozik még bármin, azon mi csodálkozunk.