"Hiába tették tönkre a komcsik a futballt, újra nagyok leszünk, mert csak" Orbán Viktor vasárnapi nagyinterjújából azt is megtudhattuk emellett, hogy Magyarország első embere "rangrejtve" járja az országot, az új Puskás Stadiont Makovecz tervezné, a magyar edző pedig telefonál, ha a "péró" szélén "purdét" lát. Mi csak a focit vágjuk, így nem tudjuk, hogy úgy általában szokása-e a Miniszterelnök úrnak összevissza beszélni, de a Szöllősi Györgynek adott "évértékelő" nagyinterjúja  a legjobb indulattal is romantikus lózungok, avítt tévedések és arcátlan csúsztatások aggasztóan magabiztos kinyilatkoztatása, egy egészen minimális realitásérzékkel fűszerezve, csak hogy teljes legyen a zavar.

Aki nem képes eltekinteni attól, hogy O.V. félállásban az ország vezetője, az itt hagyja abba, mert csak ideges lesz, mi meg törölgethetjük a kommenteket.  

Reméljük mindenki olvasta a magyar futballfeltámadás hajtómotorjának PFLA-os évzárásba csomagolt átfogó értékelését labdarúgásunk múltjáról, jelenéről és jövőjéről (ami fényes). Legalább kétszer, elsőre ugyanis bizonyosan elterelik figyelmünket az olyan különleges stiláris fordulatok, mint például: "...hogyha látunk valahol egy purdét itt kint, a péró szélén...", illetve "Magam is szoktam néha rangrejtve járni az országot.." esetleg "Ez az ösztön – a mobiltelefonnal együtt – ott van minden volt magyar futballista zsebében". Miután sikerült kimosolyognunk magunkat,  nekiveselkedhetünk a mondandó lényegi értelmezésének, ami már csöppet sem lesz ilyen vidám.

Ha optimisták akarunk lenni, akkor abban bízhatunk, hogy a Miniszterelnök úr esetleg mást mond, és aztán más szerint cselekszik, már ha esetleg ez volna szokása. Ebben az esetben legalább reménykedhetünk némi pozitív fordulatban.

Az egyetlen egyértelműen előremutató momentum a szövegben, annak burkolt kimondása, hogy a magyar edzői kar - akinek nem inge, ne vegye -, de szar. A nálunk munkát vállaló külföldi szakembereket pedig éppen ezért szeretni kell, mégha általában csak olyanok is, amilyeneket megérdemlünk. Inkább derüljön ki egy kicsit később, hogy valaki sarlatán, mint hogy még egyszer homokba dugott fejjel bekkelje ki az egész szakma, amíg tanulni lehetne Henk Ten Cate-tól. Ez persze a mi megfogalmazásunk, Orbán mindezt úgy mondja: "Személyesen is szurkolok Paulo Sousának. Az igazi nagy edzők mind nehéz emberek." Másrészt viszont, és ezért már jár a pont, elnökünk felteszi a nagy kérdést,  hogyha minden szép és jó, akkor mégis miért nem dolgozik egyetlen magyar edző sem, semmilyen jegyzett bajnokságban? Ez a bekezdés az interjúba szöllősített beszéd csúcspontja. Bármerre indulunk innét, lefele visz, csak az a kérdés milyen meredeken.

Kezdjük a legmélyén, úgy talán kijön valami bíztató ív a végére. A szónoklat legijesztőbb eleme az az áporodott, romantikus vakság, ami úgy szövi át az egész gondolatmenetet, mint évtizedes pókhálók az előző lakó pincében felejtett sezlonját. Ébresztő! Ébresztő! - kiáltjuk a lelátóról, hát tényleg komolyan tetszik gondolni, hogy:

"A végén ott leszünk a legjobbak között. Egész egyszerűen azért, mert a számunkra a futball maga az élet."

??? Sőt, idézzük inkább az egész zárópasszust, rég mondták el ilyen szépen, hogy miért beteg a magyar futball. "Olvasok ugyan tanulmányokat, amelyek arról szólnak, hogy hány utánpótlás játékosból lesz egy európai zseni, hogy mi a transzferár, meg hogy fejlődnek a létesítmények, de azt kell mondanom, hogy ezek ugyan fontos szempontok, de mind nem számítanak. A végén ott leszünk a legjobbak között. Egész egyszerűen azért, mert a számunkra a futball maga az élet. Az élet, ahogy mi, magyarok éljük. A futball a mi játékunk." Na most erre azért nehéz mit mondani. Maradjunk annyiban, hogy amerre mi csak Európában jártunk, ott a futball az ő játékuk is volt. Amit ennek lelkes hangoztatásán túl, sőt helyett, általában világtornán való részvétellel, ne adj isten számottevőbb helyezésekkel is alá tudtak támasztani. Mármint az elmúlt negyedszázadból. Azt a magyarázatot pedig, hogy a hanyatlásért a kommunisták a felelősek, akik 56 után szándékosan mérgezték meg a magyar labdarúgást,  még a legszalonképesebben egy jóbarátunk szavaival kommentálhatnánk: "az eredmények mintha Jánost igazolnák".

Ha sikerült túllendültünk a paradox megállapításon, hogy a komcsik hibájából nem jutottunk ki a rendszerváltás óta sehova, akkor vethetünk egy pillantást arra az elkeserítő téveszmére, hogy a tehetség húz majd ki minket a szarból, meg a Kovács Feri bácsi. "Ha lát valahol egy játékost, mert az öregek járják a meccseket, fölveszi a telefont, és szól: A világ végén, Piripócson láttam egy jó ballábas gyereket, meg kéne nézni." És persze - mint tudjuk - minden egykorvolt játékos zsebében ott lapul a Nokia és az ösztön, amivel egyből tudja kit csörgessen, ha kiszúrt egy ügyesen dekázó purdét a péró szélén (vagy máshol). Ez és Hartyányi Gábor biztosít nekünk olyan előnyöket, ami felveszi a versenyt a német szervezettséggel. Igen, jól olvasták. "Nekünk, magyaroknak valahol az ösztöneinkben minden elvesztett tehetség fáj. És minden elveszett tehetséget számon tartunk és sajnálunk. Ez benne van a magyar ösztönökben. Ez nagy fölhajtóerő, legalább olyan fölhajtóerő, mint a német típusú szervezettség." Fölhajtó erő ide, vagy oda, a fritzeknek valahonnan sikerült fölhajtaniuk az elmúlt ötven évben hozzájuk bevándorló törökök és lengyelek ivadékait, nekünk meg Pisont óta nem volt cigány származású játékosunk a válogatottban.

Mivel a beszéd terjedelmes, önök pedig kétszer is el fogják olvasni, így a Videoton, illetve a PFLA sorsát illető részeket kommentálatlan hagyjuk. Mondjuk a felcsúti Makovecz stadionról olvasva azért biztos facsarodik az NB1-es szezont hazai pálya nélkül kezdő egriek szíve. Kellett nekik nagyot álmodni. A 17 éves kora óta az akadémián pallérozódó Gyurcsó válogatottságához ellenben őszintén gratulálunk, meg persze a Tatabányának, aki addig nevelte. Azt viszont fejtsék meg a helyiek, miért kellett utólag rájönni, hogy már rég létezik egy minta, amit úgy hívnak "MTK".

Érdekes felvetés, hogy Miniszterelnök úr szerint, ha M.I. még élne: "akkor tervezhetne nekünk egy olyan nemzeti Puskás Stadiont is Budapestre, amiről mindenki messziről látná, hogy magyar". Valószínűleg úgy nézne ki, mint egy hatalmas bogrács, kopjafákkal. Persze nyilván nem, nyilván szép volna, bocsánat. Ettől még a pályáztatás mintha valahogy kimaradt volna ebből a verzióból.

Szintén futball-közügy a TAO-s tíz-húszmilliárd felhasználásának kérdése, részint mert tényleg lehetne belőle fejleszteni, részint mert, ha egyszer kiderülne, hogy a pénz el lett sinkófálva, az a jelenlegi gazdasági helyzetben gyorsabban és több embert fordítana a labdarúgás ellen, mint három Kádár János. Ennek fényében azért megnyugató, hogy a rendszer ellenőrzésében maga Elnök úr is részt vesz, méghozzá "rangrejtve". Utóbbit elképzelni egy kicsit nehéz, valószínűleg azt jelenti, hogy a szemébe húzza kalapját, és bemutatkozáskor csak annyit mond, Viktor. Lényeg, hogy a beruházások több mint 80 százaléka jól halad, vagyis csak pár milliárd forint sorsa bizonytalan. Reméljük, hogy az egész ország együtt örül velünk a hírnek.

Ami a források felhasználásának kérdését illeti, mintha némi ellentmondás feszülne az alábbi két részlet között, de valószínűleg mi ragadtuk ki őket tévesen:

"Futball gyerekek nélkül nincs. Ezért amikor stadiont építünk, amikor létesítményeket fejlesztünk, amikor akadémiákat hozunk létre, amikor bevezetjük az adórendszert, ami támogatja a létesítményeket a futballban (...), akkor azt mind a gyerekeink érdekében tesszük. Ezt a harcot meg kell vívni a saját gyerekeink érdekében."

Illetve:

"Az akadémia nem a tömegsport és nem is a középszint, hanem a világelitbe kerülni esélyes tehetségek iskolája. Vagy az kellene, hogy legyen."

Most akkor mégis mi a preferencia? Mert azt valahogy nehezen tudjuk elképzelni, hogy a Felcsútra utalt milliárdokkal arányos forrás jutna hazánkban a tömegsportként űzött futball támogatására.

Aztán esik még szó a másod- és harmadosztályú bajnokságok átszervezéséről is, amiről őszintén szólva nem rendelkezünk kialakult véleménnyel, azt viszont gyanús, hogy az NB II nem attól lesz majd komolyan vehető, és nem attól fogja majd ontani az NB I utánpótlását, hogy az akadémiák és az élvonalbeli gárdák második csapatai az indulás érdekében névlegesen önálló klubokká alakulnak vissza. Meg a "zsibongás", hogy jövőre felezik a létszámot. És aztán, aztán mi lesz? De erre egyelőre csak azt a választ kapjuk, hogy a Csányi Sándor vezette elnökség hatalmas munkát végzett, egyébként pedig majd meglátjuk. Tudják mit, a purdéhoz meg a péróhoz képest nekünk ennyi már bíztató.