Egy hét, két mérkőzés, két büntetés rasszista huhogásért, a szezonban már negyedszerre szégyenkezhet a Juventus és valamennyi jóérzésű szurkolója. A renitensen rasszistuló drukkerek és a jelenséget megfékezni képtelen vezetés öles léptekkel repítik a klubot a laziósodás útján, közben a teljes cehh 65.000 eurónál jár, avagy ennyit fizetett idén a Juve saját arcképének rombolásáért. Ennél még az is értelmesebb megoldás lett volna, ha inkább vesznek a pénzből 400 fülesbaglyot (bubo bubo), legalább lenne ki huhogjon a zártkapus meccsen is, ami erősen kinéz a következő alkalommal (vagy azután, mert előbb-utóbb meg fogja unni a szövetség, hogy puszta fenyegetéssel nem mennek semmire). Mindebben pedig nem csak az a döbbenetes, hogy milyen baromi drága egy ilyen madár (100-300 euró), legalább ennyire érthetetlen, hogy az Öreg Hölgy miként süllyedhetett idáig. 

A harmadik botlás után teret engedtünk a bennünk lakó juvésnak, a negyediket követően viszont bezártuk a szobájába és addig nem is engedjük ki onnan, amíg össze nem szedett néhány Like-olót maga mellett. Mi meg addig elmondjuk, hogy miért más "lófejű g'cizni" mint "huhogni", mi a különbség a "rasszista" és a "rasszizmus" között, illetve, hogy a Juve helyzetében miért nem adekvált válasz a "máshol is van ilyen", vagy a "nem érdekel".

Kezdjük egy elfogadható definícióval: A rasszizmus olyan gondolkodásmódot jelent, amely az emberek külsejében megfigyelhető eltéréseket kiemeli, ezekhez morális, társadalmi vagy politikai különbségeket rendel hozzá, és az így létrehozott csoportok között – feltételezett tulajdonságaik vagy értékeik alapján – hierarchiát állít fel.

Ez rögvest meg is magyarázza, hogy miért nem ugyanaz kockacukorral dobálni Lipcseit, mint majomnak beállítani az afrikai légióst. Ugyanis a lófejűséghez igencsak bajos lenne morális, társadalmi, vagy politikai különbségeket társítani, a lófejűek csoportját pedig még nehezebb volna hierarchikus módon viszonyítani a társadalom többi csoportjához. Az emberekben ugyanis semmiféle sztereotípia nem él a lófejüekkel kapcsolatban. Ha a lófejűek felszállnak a buszra, nem húzódnak el mellőlük a nem lófejűek, ha pedig jelentkeznek egy állásra, akkor nem ütköznek rögvest elutasításba amint kiderült, hogy lófejük van. Gyerekeiktől sem tiltják el az aggódó nem lófejű szülők a kis nem lófejű csemetéiket, és az iskola sem dugja őket egy osztályba csupa kis lófejűvel. Egyszóval lófejjel móka és kacagás az élet, leszámítva, hogy lófejünk van. Ezzel szemben ha valakit azzal cukkolunk, hogy milyen a színe, akkor nagyon is valós sztereotípiákat, valamint egy sokak által feltételezett - és teljeséggel elfogadhatatlan - hierarchiát idézünk fel. Ennek érzékeltetéséhez elég az előbbi mondatokban a "lófejűt" "cigányra" cserélni. Hogy az így kapott változatokat kevésbé érezzük igaznak, jelzi, hogy a kifejezéssel valami baj van, civilizált szitokszóként nem használható.

Rasszista vagy rasszizmus? Magunk se érzékeltethetnénk jobban a különbséget, mint ahogy azt a Suarez ügy kapcsán már megtettük. Ahogy az uruquayiról senki nem állította, hogy kutya volna, amikor pár éve megbüntették mert beleharapott ellenfelébe, úgy ahhoz sem kellett rasszistának lennie, hogy Evrával szemben rasszista módon cselekedhessen. Az, hogy se nem kutya, se nem rasszista, még nem akadálya, hogy úgy tegyen, mintha. Éppen ezért irreleváns az ilyen ügyekben, hogy valakinek hány fekete/cigány/zsidó barátja van, nem az érzések számítanak, hanem a cselekedetek. A harapás tárgyalásán sem lett volna enyhítő körülmény, hogy Suarez otthon macskát tart.

Ami pedig a Juventus helyzetét illeti, tényleg az volna a megfelelő kifogás, hogy mi folyik más pályákon? Tényleg annyira jót tesz a klub megítélésének, ha olyan, fasisztoid szurkolóiról hírhedt csapatokkal emlegetik egy lapon, mint a Lazio. Egyáltalán, az volna a legjobb mérce, hogy máshol is szar?

De fordítsuk inkább meg a dolgot: nem éppen a jelenlegi helyzet lenne a legideálisabb egy "coming out-ra"? Új koncepció, új stadion, új edző, új csapat, és az egész mögött egy majdnem új vezetőség. A projekt láthatóan szárnyal, a huhogással pedig legkésőbb a BL-ig úgyis kéne valamit kezdeni, mert ha ott történne ügy, az mindenkinek nagyon fájna. Most még simán elő lehetne állni, programot hirdetni, társadalmi felelősségvállalást emlegetni, közben kicsit tetszelegni a legfontosabb olasz csapat szerepében és ezalatt szépen egyenként zászlóra tűzni a huhogók fejét. Mellé lehetne egy kicsit látványosabban involválódni a felvilágosításban, pénzelni egy-két alapítványt és közben vasszigort tartani a stadionban, tényleg kitiltva mindenkit, aki huhhantani merészel. Mindez megfelelő píárral valódi aranybánya, mellé totális erkölcsi győzelem. Nem mellesleg megoldaná a problémát, amit előbb-utóbb úgyis meg kellene oldani. Mindenki nyer, mindenki boldog. És még van aki azt állítja, hogy mi nem akarunk jót nekik.

Bólogató zebráknak itt tessék like