Sok helyen, sokfélét írtak már Paul Gascoigne-ról és függőségi problémáiról, ám e cikkekben főleg az irónián és a „mulatságos” történeteken van a hangsúly, mintegy azt sugallva, hogy lám, piásan is lehet valakiből jó focista. A nagy sztorizgatás közben esetleg pár rövid mondatban kitérnek arra is, hogy most éppen nem iszik. Amúgy mellékesen. Ha jobban belegondolunk, van ebben a romantizálásban valami ijesztő. Tényleg akkora móka volna alkoholistának és kokainfüggőnek lenni? Avagy, tényleg akkora móka lehetett Gazzának lenni?  (A Daily Mail interjúja nyomán.)

Szabadrúgás után (1991: Tottenham-Arsenal FA Kupa elődöntő)

Az egykoron tömegek által ünnepelt sztár ma gyakorlatilag magára hagyatottan él Bournemouth városának (160 ezer lakos) Boscombe negyedében, közel a tengerparthoz. Nem volt az olyan rég, hogy Angliában ő volt az isten, akkoriban mindenki élt-halt a szokatlanul színes és szórakoztató figuráért. És ma?

„Mostanság minden nap a következő mondattal indítok: "Ma sem fogsz inni." Nem vagyok túl ambíciózus a céljaimmal, de már el tudom fogadni, hogy alkoholista vagyok. Ez  kezdetnek már nem rossz. Egy évvel ezelőtt még erre sem lettem volna képes.”

Valószínűleg sokan kívülről fújják miként csúszott Gazza egyre mélyebbre visszavonulása után: feleségverés, válás, kokainfüggőség, egy autóbaleset, mely után kétszer is leállt a szíve a mentőben, 11 nap az elmegyógyintézetben sorozatos ittas vezetés okán, vagyonának csaknem teljes elherdálása és egyéb ámokfutások, mindeközben pedig megannyi sikertelen rehab.

Gazza immáron 18 hónapja nem nyúlt alkoholhoz. „Már rég hallott lehetnék, talán annak is kéne lennem. Ehhez képest nagyon is életben vagyok. Már nem iszom és elkezdtem  újra kedvelni magam. Ezzel mindig is problémám volt. Az emberek imádtak és a mai napig támogatnak. Csak én voltam az, aki nem segítettem magamon. Legalábbis mostanáig.”

És az őrültségek? „Azokat nem én tettem, ugye? Az a másik ember volt, a piás. Minden rosszat, amit tettem az alkohol okozta. Fontosabb volt mint a családom, fontosabb volt mint a foci. Fontosabb volt mint én magam. Na jó, kivétel azt a pár alkalmat, amikor kokóztam.”

Aztán belekezd a kokainos történetekbe: „Ha bárki arra gondol, hogy kokózni akar, annak sok szerencsét kívánok, mert onnantól nagy szüksége lesz rá. Hihetetlen a vele járó paranoia. Egyszer egy egész éjjelen át meg voltam győzödve róla, hogy egy csomag gumicukor bámul engem. A fater házában voltam és felébresztettem. Azt mondta, hogy egyem meg őket. Rettenetesen féltem, hogy mi fog történni, ha nem jön össze, de sikerült, és onnantól megszűnt a bámulás. Máskor pénzt vettem ki a bankautomatából, majd egy ember után futottam, akiről meg voltam győződve, hogy kirabolt. Hamarosan kiderült, hogy egy lámpaoszlopot kergettem. Annyira keményen nekimentem, hogy belső vérzéssel kellett kórházba szállítani.”

„Igazság szerint az elmegyógyintézetben eltöltött 11 nap változtatott meg. Figyeltem a többieket és akkor jöttem rá, hogy én nem akarom így végezni. Hallottam, hogy George Best milyen körülmények közt halt meg és felismertem, hogy milyen következményei lesznek annak, ha így folytatom. Többször próbáltam már előtte is abbahagyni, de akkoriban még nem ismertem fel, hogy beteg vagyok.”

Sir Bobby Robson búcsúztatása (2009)

Gazza egy évet töltött el a bournemouth-i Providence Project nevű rehabilitációs központban, és már több mint másfél éve tiszta.  „Újra megtanultam a mosógép használatát, vagy bepakolni a mosogatógépbe. Minden reggel 6:30-kor megyek az edzőterembe, majd beugrok a Központba köszönni, és szerencsét kívánni az újonnan érkezőknek, aztán ebéd, péntek esténként kispályázok, és gyakran kapok meghívást céges vacsorákra, amit mostanában el is fogadok, mert el akarom foglalni magam. Mondom, ez az interjú nem jöhetett volna létre, ha tegnap este megittam volna akár csak egyetlen pohárral is. Reggel első dolgom lett volna, hogy lemondjam, és azonnal megigyak egy fél üveg Gint. Mostanság már alkohol nélkül is tudok csinálni dolgokat: golfozok, snookerezek, focizok, és ehhez már nincs szükségem a piára. Még mindig járok bárokba és még mindig sokan megkínálnak sörrel. Az első válaszmondatom mindig ez: 'Kösz nem. Alkoholista vagyok.' Ez minden további győzködést megelőz.”

Honnan tudja, hogy már vége? „Nem tudom. Az anyám is kérdezte minap, hogy meggyógyultam-e. Soha nem gyógyulok meg. Még azt sem tudom megígérni, hogy nem iszom többé. Hogy is tehetném? A veszély mindig ott leselkedik. Ezért soha nem mondom, hogy nem iszom többé, csak azt, hogy ma nem fogok inni.”

Hogy áll anyagilag? „Minden pénzem elment a volt feleségemre, ügynökökre, barátokra és a függőségekre. Az egyik dolog, amit a Központban megtanultam, hogy nem lehetek keserű vagy mérges emiatt, mert a negatív gondolatok csak hátráltatnak. Elmúlt, kész. Már azokban az időkben is tudtam, hogy az ügyvédek, ügynökök levesznek, de nem érdekelt, mert részeg voltam. Most már a mának élek.”

A legendás "ivójáték" gólöröm a skótoknak lőtt csoda után (1996 EB)

A pálya hiányzik neki. „A focipálya volt az egyetlen hely, ahol nem tartottam semmitől és jól éreztem magam a bőrömben. Tudtam, hogy mindenkinél jobb vagyok. Tényleg így volt. Rengeteg kupát nyertem és 57-szeres válogatott lettem. Ha nem kellett volna négy évet sérülések miatt kihagynom, legalább 100-szoros válogatott lehetnék.” (folyt köv.)

Egy szépreményű 18 éves srác a Newcastle első csapatában (1985)