Puff neki, a Bayern-Basel ismeretében szívesen megkérdeznénk Heiko Vogeltől, hogy melyik öt számot nem húzzák ki legközelebb a lottón. Svájciak ifjú edzője a bajorok hétvégi hétegyes mészárlására utalva tette a magabiztos kijelentést, melyet aztán az élet ritka vehemens pofonszériával cáfolt a tegnap esti mérkőzésen (Bayern-Basel 7-0). A rettenetes jóstehetségek persze mindig hozzátartoztak a futball világához, de az ifjú helvét tréner hétgólos megérzése még Pelét is sápadt irigységgel kell, hogy eltöltse. A hét az nem hogy gombócból, de szinte mindenből sok, leszámítva tán a törpéket. Mivel annyira valószínűtlennek tűnik, hogy valaki képes legyen előre kizárni egy ilyen ménkű nagy zakót, melyet aztán még aznap centire rászabnak, lehet, hogy többről van szó egyszerű tévedésnél. De mielőtt előállnánk az elmélettel, idézzük végre a mester szavait a guardianból:

"A (Hoffenheim elleni) győzelmük különbsége egyáltalán nem nyűgöz le. Egy fikarcnyit sem félek tőle, hogy a Bayern egy meccsen hetet rúgna nekünk." 

Szerintünk ez már valami különös, földöntúli tehetséget feltételez, mert nem eltalálni a jövőt nem nagy kunszt, na de precízen kizárni a legvalószínűtlenebb, ám később mégiscsak bekövetkező eredményt, na az már egészen másik szint. Míg a Fekete Gyöngyszem csak olyanokkal szórakoztat, hogy "Kolumbia lesz a világbajnok" (1994), ami vicces, de naés, addig Vogelben a jövő hihetetlen precizitású iránytűje rejlik, csak éppen fel van rajta cserélve az Észak és a Dél.

A még ennél is vadabb elméletek szerint Heiko nem szimplán fordítva látja a jövendőt, de maga alakítja azt, gondosan megválogatott negatív próféciáival mintegy mágnesként bevonzva univerzumunkba az események pozitív formában történő megvalósulását. Ha egyszer rajtunk kívül más is rájönne, hogy erről van szó, végtelen távlatok nyílnának meg az emberiség előtt. "Sosem lesz vége a recessziónak", "megállíthatatlan a globális felmelegedés", "idén se csökken a dubstep láz", mindössze ilyeneket kellene mondania, még Torresen is segíthetne, csak fordulóról fordulóra megjósolná némi rubelért, hogy Fernando hány gólt nem lő majd. Persze lehet, hogy mindenkinek jobb, ha Vogel különleges képességeiről sosem lebben fel a fátyol, tudjuk milyen az emberiség, nem kéne sok idő, hogy a sötét erők lecsapjanak rá és saját bűnös céljaikra használják. És akkor pénzért, vagy félelemből olyanokat kellene prognosztizálnia, hogy "Obamát nem falja fel a saját macskája", vagy "Messi nem töri el a lábát legózás közben, egy nappal a Clasico előtt". Jobb az ilyesmit nem piszkálni.

Ami pedig magát a mérkőzést illeti, hát abból nem sokat láttunk, mivel furcsa passzióként az Inter-Marseille meccsel kínoztuk magunkat, ami tényleg borzalmas volt, de legalább nem kellett Hajdú Pista szutymorgását hallgatnunk aláfestésként. A gólokat természetesen utólag megtekintettük, bár ilyen mennyiségnél már nem mernék rá megesküdni, hogy tényleg mind megvolt. Emlékezetünkben pedig csak a felugró Gomez levegőből, és enyhén maga mögül bebelsőzött darabja maradt meg, amely még a "nem lő nagy gólokat, de valahogy mindig jó helyen van" fejtegetésből is képes volt kizökkenteni Istvánunkat egy "hát ez azért nem volt egy olyan könnyű mozdulat" erejéig, ami igen nagy szó. Milánóban bezzeg nem történt semmi, amit szépnek nevezhetnénk, a három gólból kettő csacska, egy meg érdektelen tizenegyes, viszont legalább a vége kellően drámai volt. Az Inter vezetése még legitimizálható a jól sikerült cserékkel, a franciák egyenlítése viszont tényleg a derült égből érkezett. Az olaszok híveit csak az vigasztalja, hogy játékosaik nagy része láthatóan ott halt volna meg a gyepen, ha még félórát játszaniuk kell. Brandao gólja eképpen tekinthető kegyelemlövésnek, mely valószínűleg végleg megszabadította szenvedéseitől Mourinho egykor dicső csapatának szánalmas maradványát. Csak Ranierit nehéz nem sajnálni, aki szintén egyre vénebb viszont játékosaival ellentétben még soha nem nyert semmit. És ez már minden bizonnyal így is marad, amit pechére nem Vogel mond, hanem a realitás.