A ma hőseinek hihetetlen győzelme kapcsán méltán esett annyi szomorú szó az 1993-ban odaveszett zambiai válogatottról, a Libreville partjainál tengerbe zuhant generációról, kiknek immár a gaboni fővárosban diadalmaskodó utódok sikere állít örök emléket. A két csapat története millió szállal kötődik egymáshoz, hiszen a kupát elhódító gárdát a tragédia egyetlen túlélője, Kalusha Bwalya álmodta meg, hat évvel ezelőtt. Zambia valaha volt legjobb játékosa – mint ismeretes - csak azért élte túl a 18 évvel ezelőtti katasztrófát, mert a PSV Eindhoven alkalmazottjaként saját szervezésben utazott a Szenegál elleni végzetes selejtezőre. Kalusha játékosként egészen 2004-ig szolgálta hazáját, válogatott pályafutása során száz mérkőzésen 50 gólt szerzett. Aki látta, sosem felejtheti miként vezette Zambiát a 94-es Afrikai Nemzetek Kupája döntőjébe, alig egy évvel a tragédia után. Amit akkor végül nem sikerült elérnie játékosként, az most sportvezetőként megadatott neki. Ez a csapat leginkább az övé. 2006-ig kapitányként vett részt a gárda kialakításában, majd miután nem sikerült a megfiatalított együttest kijuttatnia a 2006-os világbajnokságra, átadta padját Hervé Renardnak, maga pedig a szövetség elnökeként gondoskodott róla, hogy az esetleges kudarcok ne állhassanak a hosszú távú koncepció útjába. Fegyelem, gyilkos kontrák, hősiesség, a csapat alázatos szolgálata és hit az egyéni képességekben, avagy a nagyra hivatott kiscsapatok szokásosnak is nevezhető receptje jellemzi ezt a zambiai válogatottat és pontosan ezek a tulajdonságok kellettek ahhoz, hogy a későbbi győztes le tudja gyűrni a torna három legnagyobb esélyesét: Szenegált, Ghánát és Elefántcsontpartot. Meg természetesen némi szerencse, de ezt most tényleg nevezzük inkább sorsnak.

Mivel a hangulat alól nem tudjuk és nem is akarjuk magunkat kivonni, sokat gondolkodtunk miképpen emlékezhetnénk meg méltóképpen az eltűnt generációról. Végül találtunk egy mérkőzést, ami többet mond ezer szónál. Talán úgy könnyebb lesz nem elfelejtenünk Derby Makinkát, ha láttuk azt a cselt 3:45-nél.

Nem túlzás azt állítani, hogy Zambia futballjával a szöuli olimpián (1988) ismerkedett meg a nagyvilág. Az addig legfeljebb mosolygásra méltatott afrikaiak fantasztikus játékkal jutottak tovább a csoportjukból és csak a Klinsmannal, Häßlerrel és Riedlével felálló nyugatnémetek állították meg őket. Előbb még azonban a második csoportkörben Bwalya mesterhármasával 4-0 arányban elverték a Ferrarával, Carnevaléval, Tassottival, De Agostinivel, Evanival, Virdis-szel tűzdelt olasz válogatottat. Ez a meccs a legendás csapat születésének is tekinthető, a Szöulban világszenzációt okozó kezdőből később négyen is rajta ültek a gépen.

Egy ilyen veszteséget sosem lehet kompenzálni, de vasárnap estétől az elveszett csapat emléke örökre összefonódik Zambia legnagyobb futballsikerével. Őket siratták a győztesek: Efford Chabala, John Soko, Whiteson Changwe, Robert Watiyakeni, Eston Mulenga, Derby Makinka, Moses Chikwalakwala, Wisdom Mumba Chansa, Kelvin "Malaza" Mutale, Timothy Mwitwa, Numba Mwila, Richard Mwanza, Samuel Chomba, Moses Masuwa, Kenan Simambe, Godfrey Kangwa, Winter Mumba, Patrick "Bomber" Banda. Edzői stáb: Godfrey "Ucar" Chitalu, Alex Chola, Wilson Mtonga, Wilson Sakala.